3p
A rossz idő és a hosszú hétvége hiánya júniusban nem tett jót a hazai turizmusnak. A külföldiek közül az ukránok által eltöltött éjszakák száma óriásit emelkedett, a németek és osztrákok viszont 10 százalékkal kevesebbet aludtak nálunk, mint egy éve.

2018. júniusban a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 1 százalékkal csökkent, a belföldi vendégek által eltöltötteké 0,2 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Összességében 0,4 százalékkal csökkent a szálláshelyek forgalma egy év alatt.

A KSH szerint ebben a kedvezőtlen időjárás játszhatott szerepet, valamint az, hogy az előző évvel ellentétben, ebben az évben júniusban nem volt hosszú hétvége.

Rohamoznak az ukránok, tizedével csökkent a németektől jövő forgalom

A külföldi vendégek száma 2,7 százalékkal emelkedett, és meghaladta az 558 ezret. Az általuk eltöltött vendégéjszakák száma azonban 1,0 százalékkal csökkent, és 1,4 milliót tett ki. A külföldivendég-éjszakák száma Budapest–Közép-Duna-vidék, Közép-Dunántúl és Tisza-tó régiókban nőtt, a többi turisztikai régióban visszaesett.

A KSH adatainak részletesebb vizsgálatából kiderül: a legtöbb vendégéjszakát továbbra is a német turisták töltötték el nálunk júniusban, a második helyen az Egyesült Államok, a harmadik helyen az Egyesült Királyság turistái állnak.

Bár Ukrajna nem számít nagy küldőországnak, jól látszik, hogy egyetlen év alatt több mint 50 százalékkal nőtt az ukránok által nálunk eltöltött vendégéjszakák száma. A kanadaiak 24,4 százalékkal több időt töltöttek nálunk, mint egy éve. Jelentősebb visszaesést a dél-amerikai, az afrikai és a román turistáknál mért a KSH, de több mint tizedével csökkent az osztrákok és (a vendégéjszakák számában egyébként listavezető) német turisták által eltöltött vendégéjszakák száma egy év alatt.

Egész nagyot csökkent a balatoni forgalom

A belföldi vendégek száma 0,5, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 0,2 százalékkal növekedett, és meghaladta az 1,5 milliót. A vendégéjszakában mért forgalom a szállodákban és a kempingekben mérséklődött, a panziókban, a közösségi szálláshelyeken és az üdülőházakban nőtt. A Balatonnál 6 százalékkal kevesebb vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek, ennek következtében 30-ról 28 százalékra csök­kent a balatoni éjszakák aránya a teljes belföldi forgalmon belül.

A SZÉP-kártyások sem most költekeztek ki

A júniusi hosszúhétvége-hiány a Széchenyi pihenőkártyás  forgalmon is meglátszik: a kártyatulajdonosok 15%-kal kevesebbet, 1,6 milliárd forintot fizettek a kereskedelmi szálláshelyeken SZÉP-kártyával, mint egy éve.

Drágább lett a pihenés

Az adatokból azonban az is kiderül, hogy a bevételek a valamelyest csökkenő vendégéjszaka-szám ellenére is növekedtek - a magyarázat pedig az, hogy (főként a budapesti) szálláshelyek szépet emeltek az árakon tavalyhoz képest:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Kellemetlen áremelkedésre ébredhetnek szerdán a magyar autósok
Privátbankár.hu | 2024. március 25. 12:47
Drágul a benzin a húsvéti ünnepek előtt. 
Vásárló Hiába van vasszigor a magyar diszkontokban, erre jutott a legújabb Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 25. 05:44
Februárhoz képest 1,9 százalékkal nőtt a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek átlagára. Októberhez képest viszont bő 4 százalékos a csökkenés.
Vásárló Újra napirendre került a vasárnapi boltzár, a szomszédban
Buksza blog | 2024. március 24. 16:09
Könnyen lehet, hogy kellemetlen meglepetés érheti hamarosan a Romániába utazó magyarokat, ugyanis a bukaresti kormányt azt fontolgatja, hogy bevezeti a boltok kötelező vasárnapi zárva tartását.
Vásárló „Eldugják” a csokit a vásárlók elől egy diszkontláncban
Privátbankár.hu | 2024. március 23. 12:46
Az áruházak egyik vásárlásra csábító trükkje, hogy a pénztárak futószalagjai fölötti polcokon csábító apróságokat kínálnak a vevőknek ösztönözve az impulzus vásárlást. Ez megváltozhat a jövőben.
Vásárló Pórul járt a Tesco, a Lidl jött ki jól a veszekedésből
Buksza blog | 2024. március 21. 10:16
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia a Tescónak azt követően, hogy a fellebbviteli bíróság is úgy találta, megtévesztő, ha úgy reklámozza Clubcardjának árait, mintha azok a Lildlénél is kedvezőbbek lennének.
Vásárló A romániai vásárlók nem ismernek tréfát
Privátbankár.hu | 2024. március 20. 15:21
Romániában győzelemre állnak a hazai élelmiszerek. Az ottani vásárlók többsége azokat választja a külföldi termékek helyett. Előbb leveszik a polcról a helyben termelt árut és csak utána nézik meg az árát. 
Vásárló Az osztrák nyugdíj igénylése
Márkázott tartalom | 2024. március 20. 09:47
Amennyiben életünk során nem csak Magyarországon dolgoztunk, hanem más országokban is, akkor jó tudni, hogy ezekből az országokból is számíthatunk nyugdíjkifizetésre. Ha Ausztriában dolgoztunk, akkor attól függően, hogy ez az időtartam mennyi volt, kaphatunk nyugdíjat egyenesen az osztrák nyugdíjfolyósítótól, vagy a magyar nyugdíjunkat emeli meg ez az időszak. Cikkünkben segítséget nyújtunk az osztrák nyugdíjrendszer megismeréséhez.
Vásárló Megváltozhatnak az áruházak, 237 000 milliárd forintból
Buksza blog | 2024. március 19. 08:36
Az EU rendületlenül alkotja azokat az új szabályokat, amelyek célja a kontinens iparának támogatása a fenntarthatóvá válásban és a digitalizálás elsajátításában. A kiskereskedelem is beállt a sorba.
Vásárló Fordulat az Ikeánál, már látszik, mire számíthatnak a magyar vásárlók
Privátbankár.hu | 2024. március 16. 16:19
Az Ikea vissza akarja hozni az elmúlt évek drasztikus inflációja előtti időszakot, ez pedig az árak jelentős csökkentését helyenként akár a profit rovására is.
Vásárló Extrém ízeket kaphatnak a kenyerek
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2024. március 16. 11:36
A margetingguruk legújabb ötlete, hogy kézzelfoghatóvá, pontosabban ízlelhetővé teszik az emberi érzelmeket, amihez a mesterséges intelligenciát hívták segítségül. Kiderül, beveszik-e ezt az emberek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG