A hagyományoknak megfelelően decemberben adják el a legtöbb halat az évben: legnagyobb mennyiségben pontyot vásárolnak a hazai fogyasztók de jut az ünnepi asztalra busa, amur és harcsa is - tette hozzá.
Exportálják is
A Hortobágyi Halgazdaság az idén 1500 tonna pontyot és 800 tonna egyéb halat, többnyire busát, harcsát és amurt termelt 5-6 ezer négyzetméter vízfelületű halastavaiban - ismertette Lupsán Róbert.
A hortobágyi gazdaságban van egyébként Európa legnagyobb édesvízi halastórendszere. Az idei lehalászás december elejére befejeződött, és a karácsonyi halértékesítés után mintegy 300 tonna hal marad a telelő tavakban jövő év márciusig - közölte a cég vezérigazgatója.
Elmondta azt is, hogy az általuk termelt halmennyiség egyharmadát feldolgozva - tisztított halként, szeletelve, filézve vagy irdalva - értékesítik. Termelésük 10 százalékát exportálják, elsősorban román piacra.
Károsak a kormoránok
A vezérigazgató megemlítette, hogy évről-évre százmilliós nagyságrendű károkat okoznak a gazdaságnak a madarak, főként a kormoránok. A kárösszeg 200-250 millió forintra tehető évente.
Reményeik szerint a veszteség egy részét idén is kárpótolja a költségvetés, eddig évi mintegy 170 millió forint állami támogatást kaptak a madarak okozta veszteségek csökkentésére - mondta Lupsán Róbert, a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. vezérigazgatója.
Négyszáz tonna halat értékesít decemberben a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. - közölte Lupsán Róbert vezérigazgató.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A Tisza győzelme mára piaci konszenzussá vált?
10 perce
-
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
39 perce
-
A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
körülbelül 1 órája
-
Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
2 órája
-
Kijózanító adat jött a magyar iparból
2 órája
-
Nem az élelmiszerek húzták a magyar kiskereskedelmet februárban
3 órája
-
Várható volt, de akkor sem jött jókor ez az adat a kormánynak
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kiderült, mi az egyik oka J.D. Vance látogatásának
- Szerb szakértő: „Vučić segíteni akart Orbánnak”
- Tizennégyszeres árat kért az utastól a taxis, ráfázott a trükközésre
- A nyugdíjasok megint jobban jártak, mint a bérből és fizetésből élők
- Mégsem árverezi el a NAV az egykori szabadszállási laktanya épületeit
- Így érkezett meg J. D. Vance Budapestre
- Példátlan orosz művelet zajlik a magyar választás befolyásolásának érdekében – mondja az MCC-kutató
Agrár
Miért kezdtek emelkedni a sertésárak?
Fórián Zoltán | 2026. április 7. 14:24
Lelkes olvasóim még jól emlékeznek, amikor pár hónapja még ennek ellenkezőjét magyaráztam. De már akkor is előrejeleztem, hogy ez fog történni. Az Erste Agrár Előrejelzés ismét jól működött. A trendforduló és a húsvét aktualitást ad a sertéspiaci kilátások újabb elemzésének. Ez nem kezdődhet mással, mint a német sertéspiaci helyzettel, hiszen továbbra is szolgamód követjük tendenciáit.
Agrár
Nagyon rossz hír jött: az élelmiszerárakba is begyűrűzött az iráni háború
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:31
Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt – állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
Agrár
Mérsékelt marad a tojás drágulása
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 17:01
Húsvétkor és a következő években is. A magyar tojásfogyasztó nemzet, többet eszünk a világátlagnál, a hazai termelés azonban lépést tud tartani az igényekkel.
Agrár
Barna vagy fehér héjú? Melyik tojás a jobb?
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 16:35
Ősi táplálékunk a tojás. Nemcsak mi fogyasztjuk előszeretettel, de fészekrabló állatok is, hiszen magas a tápértéke. De tudunk-e mindent róla? Vannak, akik szerint a barna héjú tyúktojás egészségesebb, míg mások a fehéret részesítik előnyben. Hogyan érdemes főzni és meddig áll el? Kell-e hűtőben tartani? Ezekre a kérdésekre keresett választ húsvét apropóján laptársunk, a Klasszis Média csoportba tartozó Mfor.
Agrár
Haszon – a tojás friss, a hús finom, de sok mást is adhat még a tyúk
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 17:21
Sok felelősséggel is jár persze, de nagy hely sem kell hozzá, és akár a külvárosban is tartható.
Agrár
Durvul az agrárválság: már a túlélés a tét a gabona- és a tejtermelésben
Szirmai S. Péter | 2026. március 27. 15:01
Általános válságban van a magyar mezőgazdaság. Eltűnt a jövedelem a szántóföldi növénytermesztésből, a piacok befagytak, a tejtermelők és sertéstartók a túlélésért küzdenek, figyelmeztet a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ).
Agrár
Itt van Donald Trump ajándéka Aljakszandr Lukasenkának
Privátbankár.hu | 2026. március 26. 19:20
Az Egyesült Államok enyhített a fehérorosz állami tulajdonú Belinvestbank és műtrágyát gyártó vállalatok elleni szankciókon – közölte az amerikai pénzügyminisztérium csütörtökön.
Agrár
Húsárrobbanást hozhat a hazai boltokba az iráni háború?
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 19:28
Mit okoz a húsiparban az iráni háború miatt elszálló energiaár?
Agrár
Lázonganak a szibériai tejtermelők a kényszervágások miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:00
Oroszország Novoszibirszki régiója szarvasmarha-betegség miatti vészhelyzetet hirdetett, mivel a kényszervágások gazdálkodói tiltakozásokat váltottak ki.
Agrár
Műtrágyaügyben kért európai segítséget Nagy István
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 15:01
Az orosz és fehérorosz műtrágyaimportra kivetett vámok és szankciók eltörlését kéri az elszálló műtrágyaárak miatt.
Heti top
- Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét 2026. április 4. 13:30
- Moszkvából jött: az orosz külügyi szóvivő is megszólalt Szijjártó Péterrel kapcsolatban 2026. április 1. 12:50
- Irán karjaiba lökte a háború a világ egyik legnagyobb olajimportőrét 2026. április 4. 16:35
- „Menjetek a szoroshoz és védjétek meg” – tényleg hátat fordít Trump az iráni háborúnak? 2026. április 3. 06:01
Havi top
- Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken 2026. március 18. 09:54
- Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel 2026. március 12. 17:16
- Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből 2026. március 26. 05:44
- Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van” 2026. március 18. 13:14
Friss
Nemzetközi
Amerika győzött? Leálltak az amerikai katonai csapások Irán ellen
Irán feloldja a Hormuzi-szoros blokádját, de nem teljesen.
39 perce
Részvény / Deviza / Áru
A budapesti tőzsdén is örülnek az iráni tűzszünetnek?
Erőteljes optimizmus látható a részvénypiacokon.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
350 milliárdos beruházást indít a Bárány család érdekeltségébe tartozó Master Good2026. április 8. 06:30 -
Úszó birodalommal szeli az olasz habokat Zuckerberg2026. április 7. 15:00 -
-
40 éves lett a milliárdos magyar üzletember egykori párja: így él ma Zimány Linda2026. április 2. 15:50 -
Interjúban beszélt Lakatos Péter a cégek rossz piaci reflexeiről2026. április 2. 06:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Az izraeli valuta az amerikai dollár vesszőfutásának legnagyobb nyertese
10:45
-
A háborúk ma már a levegőben dőlnek el, elkészült a világ légierejének felmérése
10:11
-
Kik Trump háborújának nyertesei?
09:44
-
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében
09:28
-
Az év elején is gyenge maradt a magyar ipar teljesítménye
09:11
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Trump tűzszünetet hirdetett, Irán megnyitja a Hormuzi-szorost
10:38
-
Veteránautók érkeznek a hétvégén Egerbe, a Chrono Classic túra befutójára
09:44
-
Gallyazás miatt ideiglenes lezárások várhatóak a Knézich és a Klapka utcában
08:03
-
Megtippeljük a választás eredményét
07:46
-
Szeles, gomolyfelhős idő
07:11
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
-
Zelenszkij újragondolná a Barátság vezeték jövőjét
2026. április 4. 13:30
top 24
-
Itt az egyik ok, ami miatt Budapestre jött J. D. Vance
2026. április 7. 13:59
-
Iránytű Intézet: magabiztosan vezet a Tisza
2026. április 8. 07:12
-
Nem hiszi el, hogy milyen erős lett a forint
2026. április 8. 07:35
-
Terrorcselekmény történt Isztambulban
2026. április 7. 15:08
-
J. D. Vance fejest ugrott a kampányba Orbán Viktor újraválasztásáért
2026. április 7. 18:31




