Ez már invázió
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóságágának tájékoztatása szerint a pocok-invázióval összefüggésben Baranya, Csongrád, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyéből jelentettek tetemes károkat, a többi között az őszi kalászos, árpa és búza, a lucerna, a borsó, valamint a repce kultúrákban.
Kirívó esetben a repcében 14-50 lakott járat is lehet 100 négyzetméteren és hasonló a helyzet a lucernában is. A kalászosokban egyes helyeken 16-18 járat lehet 100 négyzetméterenként, a napraforgóban pedig 6-8 fordulhat elő. A pocok egyes területeken teljes tarrágást okozott. Vészhelyzet azokon a területeken alakult ki, ahol lucernatáblák és gyepterületek vannak az őszi kalászosok mellett.
Irtani kezdik a pockokat
Magyarországon három rágcsálóirtó készítmény rendelkezik állandó engedéllyel a mezei pocok elleni védekezésre: az Arvalin LR, a Polytanol és a Delu. Ezeket kizárólag a járatok nyílásába helyezve lehet alkalmazni. A közlemény szerint a Redentin 75 RB szer csak szükséghelyzeti engedély birtokában használható fel a kártevők elleni védekezésre. A Nébih az ország déli megyéiben és középső területein kialakult rendkívüli mezei pocok invázió megállítására május 30. és július 31. között engedélyezte a készítmény használatát földi és légi alkalmazással a kalászos és repce kultúrákban.
Amennyiben a mezei pocok fertőzés a hazai lucernásokban tovább erősödik, a Redentin 75 RB szükséghelyzeti forgalomba hozatali és felhasználási engedélyét ennek figyelembevételével módosítják. A készítmény felhasználásához termelői regisztráció szükséges a megyei kormányhivatalok növény- és talajvédelmi igazgatóságain - áll a közleményben.
Egyre több a mezei pocok, a növényvédelmi hatóság szakemberei szerint az utóbbi évek egyik legjelentősebb szaporodásával áll szemben az ország, ezért kiemelt figyelemmel követik a helyzet alakulását.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A rendőröket és a bankfiókokat sem kímélik a tüntetők Albánia fővárosában
8 órája
-
Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
9 órája
-
Országos sztrájk jöhet Franciaországban, a tüntetők 1500 boltot fosztottak ki
9 órája
-
Videó: az eddigi legnagyobb dróntámadás érte Szentpétervárat
11 órája
-
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
11 órája
-
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
13 órája
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
14 órája
Mfor.hu Top24
- Magyar Péter: Magyarországon keresztül szállíthatják az ukrán kukoricát
- A magyar dolgozók kétharmada örülhetett 5 százaléknál nagyobb reálbér-növekedésnek
- Felszámolhatják Sarka Kata férjének, Bessenyei Istvánnak a vállalkozását
- Aránytalan terhet jelentene a vagyonadó a Startup Hungary szerint
- Több tucat boltot fosztottak ki a tüntetők Franciaországban, egy városháza is leégett
- Magyar Péter: A bevándorláspolitikán semmilyen nyomásra nem fogunk lazítani
- Albán és marokkói zászlókkal vonult utcára a tömeg az olasz nagyvárosokban
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 11:18
Lezárt, leplombált vonatokon szállítaná Magyarországon keresztül a gabonát Nyugat-Európába Ukrajna, amelynek fekete-tengeri kereskedelmi útvonalai túl veszélyessé váltak.
Agrár
A nap képe: dinnye termett a Balaton kiszáradt medrében
Herman Bernadett | 2026. október 8. 14:56
A Balaton Csavargőzös előtti partszakasz szárazulattá vált részén kihajtott és termést is hozott 4-5 dinnyető.
Agrár
Kipécézték a traktorosokat? Rászállnak a hatóságok a John Deere-re is
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 12:49
Rögtön be is húzták a nyakukat az érintett cégek részvényesei.
Agrár
Emlékszik a januári gazdatüntetésekre? A kamara állta a cechet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:50
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara összesen 14 milliárd forintot költött el politikai tevékenységre és különböző megkérdőjelezhető személyes juttatásokra az elmúlt években – derült ki a szervezet átvilágítása után. Szerencsére azonban vagyonvesztés nincs.
Agrár
Őrizetbe vették a TikTokon nagyot futó korábbi román elnökjelöltet
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 21. 11:32
Calin Georgescu megnyerte az előző romániai elnökválasztás első fordulóját, de az eredményt később megsemmisítették. 1,1 millió euró kenőpénz elfogadásával gyanúsítják.
Agrár
Ezt a két megyét érintette legsúlyosabban a földeket letaroló aszály
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 19:42
A Csongrád-Csanád és Békés megyei gazdák jártak a legrosszabbul: 2023 kivételével az elmúlt hat évben súlyos aszály pusztított az ottani földeken. Az országos veszteséget 500-600 milliárd forintra becsülte a MOSZ.
Agrár
Évtizedek után újra megjelent a gyilkos vírus Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 9. 13:23
220 ezer csirkét érint a baromfipestis.
Agrár
Amikor nem jó hír, hogy már megkezdődött a szüret
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 07:44
A szüret két-három héttel korábban kezdődött. Az ok nem jó hír: aszály és egy terjedő betegség egyszerre sújtja a magyar szőlőket.
Agrár
Megkönnyebbülhet az agrárium: két évre felfüggesztik a tőketörlesztést
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 17:08
500 milliárd forintnyi tartozást érinthet a moratórium.
Agrár
Megint rekordokat dönthet a kávé ára
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 23. 15:23
Túl sok eső esett Brazíliában.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Elárulta az energetikai államtitkár, hogy miért távozott Kapitány István minisztériumából 2026. október 14. 18:50
- Otthagyhatja az ügyészi pályát a Polt Pétert követő legfőbb ügyész 2026. október 14. 18:20
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
Friss
Nemzetközi
A skótok többsége függetlenné válna, de a brit kormány nem engedi a népszavazást
Újra csatlakoznának az Európai Unióhoz.
13 órája
Agrár
Magyar Péter: Nincs akadálya, hogy az ukrán kukorica áthaladjon Magyarországon
Az ukránoknak óriási szükségük lenne a tranzitra.
14 órája
Nemzetközi
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
Nem csak hangfelvételeik vannak a lengyeleknek.
15 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Nagy terveik vannak a magyar gyáraknak, de három komoly veszély fenyegeti őket
16:54
-
Óriási a káosz a használtautók piacán Magyarországon?
16:14
-
Megkönnyebbülhetnek a gazdák az aszály után?
15:32
-
Óriásiak a különbségek Magyarországon, méretes bérszakadék a tátong
13:45
-
Értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóingatlanok terjeszkedése?
12:51
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
top 24
-
Lengyel külügyminiszter: Átutalások is bizonyítják, hogy Szijjártó Péter alárendelődött Lavrovnak
2026. október 18. 10:31
-
Magyar Péter: Európa óriási bajban van
2026. október 18. 14:12
-
Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
2026. október 18. 11:31
-
NDK-s menekültek egy török hússzállítóban – így csempészett ki embereket Magyarországról egy NSZK-s diplomata
2026. október 18. 05:51
-
Ázsiába költöznek újabban az amerikai nyugdíjasok
2026. október 18. 17:02




