1p
Bár tavaly a helyi bíróságokra érkező munkaügyi perek száma a 22 ezret is meghaladta, az elmúlt tíz évben tavaly indult a legkevesebb munkaügyi per. Ez derül ki az Ügyvédbróker.hu legutóbbi elemzéséből, amelyben a munkajogi perek számának alakulását, valamint egyes típusainak előfordulási gyakoriságát vizsgálták.

2011-ben a helyi munkaügyi bíróságokra beérkezett munkaügyi perek harmadát a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálásával kapcsolatos esetek alkották. Bár az elmúlt három évben a legnagyobb mértékű visszaesés e területen jelentkezett, az ügyek száma tavaly így is megközelítette a nyolcezret. Az átlagosnál gyakrabban például Baranya, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar vagy Komárom-Esztergom megyében, ritkábban pedig a fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Somogy és Veszprém megyében indítottak pert a társadalombiztosítási határozatok felülvizsgálatával kapcsolatban.

A munkabérrel és egyéb anyagi juttatásokkal, valamint a munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos eljárások a munkaügyi perek 25-25 százalékát alkották 2011-ben, arányuk az elmúlt három évben folyamatosan nőtt. A munkabért és egyéb anyagi juttatásokat érintő munkaügyi perek az átlagosnál gyakoribbak voltak Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Somogy és Vas megyében, kevesebb megkeresés érkezett például Baranya, Tolna vagy Zala megyéből.

Tavaly a munkaügyi perek fennmaradó részét, 16 százalékát olyan eljárások tették ki, mint például a közigazgatási határozatok, fegyelmi felelősség, vagy a munkáltató, munkavállaló anyagi felelősségének felülvizsgálata - olvasható az Ügyvédbróker.hu közleményében. Az Ügyvédbróker.hu emlékeztet arra, hogy a munkaügyi perek száma 2005-ig folyamatosan nőtt - 2005-ben a 32 ezret is meghaladta -, 2005 és 2008 között csökkenő tendenciát mutatott, 2010-ig ismét nőtt, majd 2011-re a közel 10 évvel korábbi szintre csökkent.

Tavaly a munkajogi perek az összes helyi bíróságra érkező esetek közel 6 százalékát adták. Míg 2010-ben ezer lakosra 2,68, 2009-ben pedig 2,5 munkajogi per jutott, tavaly ez a szám 2,29-re csökkent. A felmérés alapjául szolgáló adatok két forrásból származnak: egyrészt a helyi munkaügyi bíróságok a per tárgya szerint nyilvántartást vezetnek területi (megye szerinti) bontásban, másrészt az Ügyvédbróker.hu rendszerében a feladott ügyvédkeresések során az egyes munkajogi esettípusok is elkülönülnek, ezáltal pontosan mérhető adatok állnak rendelkezésre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG