3p
Tavaly 6 százalékkal nőttek a bérek 2013-hoz képest – derült ki egy új felmérésből. A legnagyobb növekedés a munkaerőközvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is. Az országos bruttó átlagfizetés 6 százalékkal nőtt: a tavalyelőtti 230 ezer forintról 246 ezer forintra. Ez az elmúlt 5 év legnagyobb növekedése éves szinten.
200 ezer fölött akarsz keresni?

Továbbra is a fővárosban érdemes leginkább állást keresni, legalábbis az ott dolgozó munkavállalók keresték 2014-ben is a legtöbbet. A budapesti alkalmazottak havi bruttó 300 ezer forintos keresete ugyanis 18%-kal több a magyarországi átlagnál, és 20%-kal előzi meg a második legjobban fizetett Komárom-Esztergom megye átlagkeresetét.

Budapest 300 000
Komárom-Esztergom 240 000
Győr-Moson-Sopron 235 000
Fejér 225 000
Vas 215 000
Pest 210 000
Heves 208 000
Veszprém 206 000

Ahol nincs meg a 200-as átlagbruttó

Kicsivel e szint alatt kerestek Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Tolna megyében, nem sokkal maradtak el tőlük Baranya, Csongrád, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala illetve Somogy megyei dolgozóinak átlag 180 ezres fizetései.

Az ország legrosszabbul fizetett régiói továbbra is Békés, Szabolcs és Nógrád megye voltak, ahol bruttó 160 ezer forint volt az átlagbér.

Hol nőtt és hol csökkent a legjobban a fizetés?

Az egyes iparágak teljesítményét figyelembe véve - szigorúan a versenyszférára koncentrálva - a legnagyobb fizetési növekedést 2014-ben a munkaerőközvetítés és tanácsadás érte el, ahol 7%-ot nőttek a bérek. 6% volt az emelkedés a vendéglátás és szálláshelyek, valamint a kiskereskedelem területén.

A legnagyobb visszaesést a Fizetesek.hu felmérése alapján a biztosítás (-6%) produkálta, míg 5 százalékos volt a zuhanás a marketing, reklám, PR területén valamint az élelmiszeriparon belül.

Kiket fizetnek meg a legjobban?

A legjobban fizetett szakmák közé  2014-ben is jellemzően informatikus, mérnöki, pénzügyes illetve gyógyszeripari állások kerültek, mindegyik esetben 500 ezer forint feletti bruttó átlagfizetéssel, de a 25 legjobban fizetett pozíció között is többségben vannak a fejlesztői állások - tájékoztatott a Fizetesek.hu.

A felsővezetők az elmúlt egy évben is jól jártak: a cégvezetés átlagkeresete bruttó 645 ezer volt, míg a menedzsment területén dolgozók havi 406 ezer forintra számíthattak.

A műszaki diplomával rendelkező munkavállalók átlagkeresete 300 ezer forint volt, a többi diplomás 275 ezer forintra számíthatott.

Az irodai és adminisztratív munkát végző dolgozók átlagkeresete 175 ezer forint volt, a kétkezi munkát végző szakmunkások és a szolgáltatások területén dolgozók 156 ezer forintra számíthattak, míg 2014-ben is a segédmunkások keresték a legkevesebbet bruttó 126 ezer forinttal.

Pilótának lenni jó

A különböző cégvezetői pozíciókat leszámítva tavaly a legjobban fizetett szakma a repülőgép pilótáké volt, akik havi bruttó 1 millió 167 ezer forintos átlagkeresetükkel sok igazgatónál és menedzsernél is többet kerestek. A képzeletbeli dobogó második fokán a gyógyszeripari orvostanácsadók álltak havi 835 ezer forinttal, míg a telekommunikációs hálózatstratégiai specialisták átlagkeresete 670 ezer forint volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
Karrier Nincs még minden veszve az MSZP szerint
Privátbankár.hu | 2023. október 31. 16:01
Meghatározó erő akar maradni egy kormányváltás idején is a jelentősen meggyengült MSZP. Komjáthi Imrét, a párt társelnökét erről is kérdeztük az ATV napi adásában, fontos munkaerőpiaci és társadalmi kérdések mellett.
Karrier Megvan a Világbank új elnöke
Privátbankár.hu | 2023. május 3. 19:57
A Mastercard egykori vezérigazgatóját, Ajay Bangát választották a Világbank új elnökévé szerdán - közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet.
Karrier Professzionális online sales és marketing vezetőt keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. április 18. 10:18
A Klasszis Lapcsoport (Privátbankár.hu, Mfor.hu, Piac&Profit, Turizmus Online) Professzionális online Sales és Marketing vezetőt keres. Várjuk jelentkezésedet!
Karrier Milliárdos perben hallgatják ki a világ egyik legismertebb médiamágnását
Privátbankár.hu | 2023. január 19. 14:30
 A Fox tévécsatornákat tulajdonló Fox Corp. elnöke, Rupert Murdoch mehet a bíróságra.
Karrier Megvan a reptéri káosz első áldozata
Szakonyi Péter | 2022. szeptember 17. 14:44
Lemondott posztjáról a Schiphol vezérigazgatója, Európa legnagyobb légikikötőjének első embere az immár állandósult reptéri káosz miatt adta be felmondását. Amszterdam mellett London, Frankfurt és Párizs repterei is kaotikus helyzetben voltak a nyári csúcs alatt.
Karrier Óriási veszteség: román színekben folytatja Magyarország egyik legjobb sportolója
Privátbankár.hu | 2022. szeptember 4. 18:58
A sakkozó Rapport Richárd román színekben folytatja pályafutását - ezt a román szövetség jelentette be vasárnap.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG