A Mol felkérte a horvát INA igazgatóságát, hogy készítse elő a Mol INA-részvényeinek esetleges eladását. A bejelentés után, 11,7 százalékkal, 3180 kunára (127 ezer forintra) ugrott az INA-részvények árfolyama a zágrábi tőzsdén. A horvátok tovább tárgyalnának A Mol lépésére a horvát gazdasági minisztérium közleményben reagált, azt írták: Horvátország célja, hogy az INA erős regionális központtá váljon, amelyben minden részvényes a tulajdonrészének arányában szólhat bele az irányításba. Az INA további irányításáról és a befektetésekről, a horvát kormány tovább kívánja folytatni a megbeszéléseket a Mollal. "Ez a kormány továbbra is védelmezni fogja a nemzeti érdekeket az energetika terén, amelyen nem változtat az sem, hogy a Mol megtette az első lépéseket az INA-ban meglévő részesedésének az eladására" - olvasható a horvát tárca közleményében. Az INA olajipari vállalat részvényeinek 49,1 százaléka a Mol tulajdonában van, a részvények 44,84 százalékát birtokolja a horvát állam. A Mol rendelkezik az irányítói jogokkal. A két fő tulajdonos között vita van az INA jövőjéről. Az egyik legfontosabb kérdés az olajcég irányítása, de a zágrábi kormány egyebek mellett azzal vádolja a Molt, hogy nem fektetett be megfelelő mértékben az INA-ba. A magyar olajcég szerint ezzel szemben a horvát kormányt terheli felelősség, például amiért ígéretétől eltérően nem választotta le az INA-ról a vállalat veszteséges gázüzletágát. Ez lenne a megoldás? Korábban a zágrábi kormány úgy döntött, hogy április 1-jétől a horvát állami HEP energiaszolgáltatóhoz kerül át az INA földgázüzletága. A HEP rögzített áron értékesíti a földgázt a közüzemi gázszolgáltatóknak. Az INA, mint egyetlen horvátországi gáztermelő vállalat, köteles termelésének egy meghatározott részét a horvátországi lakossági fogyasztók számára elkülöníteni. A HEP nem kereskedhet majd a lakossági fogyasztásra elkülönített gázmennyiséggel - mondta a döntés után Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter. Az INA a bejelentés után jelezte, hogy negatívan fogja befolyásolni a cég 2014-es eredményeit és befektetési lehetőségeit a kormánydöntés. A közleményben emlékeztetnek arra, hogy az új szabályozás értelmében az INA a gázmennyiség függvényében 250-350 millió kunát (10,2-14,2 milliárd forintot) fog évente a saját jövedelméből az állami energiaszolgáltatónak, a HEP-nek átadni. Az INA azt is kifogásolta, hogy elmaradtak az egyeztetések egy ilyen fontos szabályozási kérdésben. |
A Mol vezérigazgatója a napokban adott interjút egy brit kommunikációs ügynökségnek, Molnár József ebben jelezte: az olajvállalat kénytelen lesz máshol lehetőséget keresni, ha Horvátországban nem tud nyereségesen befektetni. További részletek itt |