A döntés értelmében a felszámolónak november 30-ig kell elszámolnia a forrás felhasználásával, illetve visszafizetnie az el nem költött összeget.
Október elején, miután a Győri Törvényszék szóvivő bírója bejelentette, hogy jogerőssé vált a Kapuvári Húsgyár felszámolásáról született végzés, megkezdődött a felszámolási eljárás a cég ellen.
Szeptember közepén állt le szinte teljesen az üzem. Hetekkel ezelőtt a társaság felmondta a mintegy száz alkalmazott kölcsönzésére vonatkozó szerződést, így mintegy 320 dolgozója maradt a húsgyárnak, amely az egyik kisebbségi tulajdonos tájékoztatása szerint négy és félmilliárdos banki és hárommilliárdos beszállítói tartozást halmozott fel.
A társaság múlt csütörtökön jelezte a munkaügyi központnak, hogy 212 alkalmazottját elbocsátja, ami a helyi szakszervezeti vezető tájékoztatása szerint a teljes állomány. A társaság bejelentése szerint várhatóan december 3-án indul, és jövő január utolsó napjával ér véget a csoportos létszámleépítés - mondta Rimányiné Somogyi Szilvia, a megyei munkaügyi központ vezetője.
A kormány 53,9 millió forintot csoportosít át a Kapuvári Hús Zrt, mint stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezet felszámolására. A kormányhatározat a rendkívüli intézkedésekre szolgáló tartalékból finanszírozza a felszámolást - olvasható a Magyar Közlöny legfrissebb számában.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Jó hír érkezett az olajról
13 perce
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
26 perce
-
Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
39 perce
-
Eddig ez nem a forint napja
körülbelül 1 órája
-
Már látszik, mikor vezetheti be Magyarország az eurót
körülbelül 1 órája
-
Sürgős fellépést sürgetnek az energiaárak kezelésére az uniós vezetők
2 órája
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2 órája
Mfor.hu Top24
- Kiverte a biztosítékot a vagyonadó: tíz szakmai szervezet tiltakozik
- Kőkeményen fájhat a bankoknak az új uniós ítélet, azonnal vissza kell adniuk a pénzt
- Oszkó Péter a vagyonadó egy nagyon fontos hatására hívta fel a figyelmet
- Jókora gyomros várta Brüsszelben Magyar Pétert: az embercsempészek miatt is elítélték Magyarországot
- Magyar Péter volt felesége is visszautasíthatatlan meghívót kapott a parlamentbe
- Újabb fordulat az ukrán aranykonvoj ügyében
- Új vezetőt nevezett ki Kapitány István
KKV
Befejezi a kamarai munkát, távozik az MKIK alelnöke
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 3. 15:40
Balog Ádám nem folytatja tovább.
KKV
Óvatosabbá váltak a magyar vállalatok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 31. 15:38
Júliusban mínusz 4 pontra csökkent az MNB–MKIK vállalati konjunktúraindex. Miközben a cégek bevételei és foglalkoztatási tervei valamelyest javultak, a jövőbeli kilátások gyengültek, a beruházási várakozások pedig egyéves mélypontra estek.
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Makro / Külgazdaság
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
Magyarország is halasztaná az ETS2-t.
26 perce
Makro / Külgazdaság
Érezhetően nőtt a bérek vásárlóereje
Az adókedvezmények is felpörgették a bérek növekedését.
39 perce
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Rossz hír a magyaroknak: ebben az EU egyik legdrágább országa vagyunk
08:52
-
Megjöttek a friss béradatok: ennyit kerestek a magyarok augusztusban
08:30
-
Oszkó Péter: A vagyonadót nem szabadna ördögtől valónak tekinteni
05:28
-
Már többször vásárolunk az interneten bankkártyával külföldön, mint itthon
16:58
-
Az oroszok rapid sebességgel fejlesztik drónos támadókapacitásaikat
16:07
Turizmus Online cikkei
-
Maldív-szigetek: egyelőre megmenekültek az utazási irodák
07:13
-
Életveszélyessé vált a kilátó – elbontják
06:54
-
Indul az újabb devizaváltási szezon – így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit
05:58
-
Fürdők, kastélyok, advent a hegytetőn – ízelítő Stájerország legfrissebb turisztikai kínálatából
17:12
-
MTÜ-vezér: fókuszban az új turizmus-stratégia
16:06
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Zelenszkijnél elfogyott a cérna: keményen odaszólt Trumpnak, a tűzszünetnek is annyi
2026. október 15. 09:59
-
Frissítve: nem business classon előzte be Brüsszelben Orbán Viktor Magyar Pétert
2026. október 15. 10:58
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Putyin odaszúrt Ukrajnának
2026. október 15. 19:26
-
A tervezettnél is 78,5 milliárddal többet zsebelt be a magyar állam
2026. október 15. 12:56
Még mindig 100 dollár felett az ár. 



