2p
Az idei év első hónapjában tovább csökkent a nyilvántartott álláskeresők száma Magyarországon, 437 200 álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regiszterében, ami több mint 200 ezres (32,6 százalékos) csökkenés az előző év azonos időszakához képest.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatok szerint tavaly decemberhez képest ugyanakkor 22 900-zal emelkedett a nyilvántartott álláskeresők száma.

Januárban 192 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, akiknek harmincegy százaléka álláskeresési ellátásban, a többiek pedig szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők több mint fele semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.


A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 10 százalék volt januárban, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 6,3 százalékos értéket mutatott.

Fele szakképzetlen

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2013 negyedik negyedévében 403 300 főt tett ki, amely 9,1 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. A munkanélküliségi ráta az előző év azonos időszakához képest 1,6 százalékponttal volt alacsonyabb.

A tartósan, egy éven túl nyilvántartásban lévő álláskeresők száma tovább csökkent az előző hónaphoz és az előző év januárjához képest is. Összesen 127 500 tartós állás nélküli szerepelt a regiszterben, az összes álláskereső 29,2 százaléka tartozott ebbe a csoportba. A regisztrált álláskeresők között a szakképzetlenek aránya 49,2 százalék volt.

32 ezer új állás januárban

A 2014-es év első hónapjában a foglalkoztatók összesen 32 000 üres álláshelyet jelentettek be, amely egy év alatt szignifikáns emelkedést mutatott. Az újonnan bejelentett állások hetven százalékához a foglalkoztatók támogatást igényeltek.

A legtöbb új, 3 ezer feletti munkaerőigény Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyéből érkezett, e négy megyéből érkező álláslehetőségek a teljes kínálat 43,4 százalékát tették ki.

Összességében 2014. januárban 122 200 munkahely állt rendelkezésre, amelyből a zárónapon 64 200 állás maradt betöltetlen.

2014 januárjában 6 cég 181 munkavállalót érintő létszámcsökkentési döntését jelentette be az illetékes munkaügyi kirendeltségeken. Az érintett létszám jelentős csökkenést mutatott az el

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Elárulta a szakértő, hogy miben a legerősebbek és a leggyengébbek a magyar cégek – Interjú
Imre Lőrinc | 2026. július 4. 10:24
A magyarországi kis- és középvállalkozások szakmai tudása kiemelkedő, de hatékonyságuk alapján az európai uniós mezőny alján találhatók – mondta el a Privátbankárnak adott interjúban a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség vezérigazgatója. Fehérváry Tamást az Ipar Napjai szakkiállításon arról is kérdeztük, hogy az új kormányzati ciklusban hogyan lehetne átalakítani a támogatott hitelek rendszerét, ami részben már el is indult, a Széchenyi Kártya Program likviditási célú hiteleinél ugyanis eltörölték a 3 százalékos kamatplafont.
Makro / Külgazdaság Teljesen leáll a debreceni Semcorp-fóliagyár, amíg nem javítják meg a tűzoltó-berendezést
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 18:11
A tűzvédelmi hatóság azonnali hatállyal minden tevékenységet megtiltott a Semcorpban.
Makro / Külgazdaság Újabb számokat posztolt az államtitkár Szijjártó Péter magángép-bérléseiről
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:44
A korábbi külügyminiszter eddig nem reagált arra, hogy négy év alatt 4 milliárd 865 millió forintot fordított bérlésre.
Makro / Külgazdaság Elviselhetetlen volt a hőség Belgiumban, nagyot ugrott a halálozások száma
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 16:01
Szombaton tetőzött a hőhullám Belgiumban, csak aznap 572 halálesetet tulajdonítottak a hőségnek. Összesen 1222-vel többen haltak meg az erre az időszakra vonatkozó átlagnál.
Makro / Külgazdaság Ismét támogathatja az elektromosautó-vásárlást a kormány
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 14:29
Megjöttek az uniós források, a Helyreállítási Alapból pedig zöldítenék a vállalkozók autóflottáit. 
Makro / Külgazdaság Itt az első nagy projekt a feloldott európai uniós forrásokból: Vitézy Dávid jelentette be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:30
Aláírta a budai fonódó villamoshálózat folytatásának 32,2 milliárd forint értékű európai uniós támogatási szerződését Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter.
Makro / Külgazdaság Megállt a vészjósló folyamat a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:40
Szombattól nem változik sem a benzin, sem a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Makro / Külgazdaság Megszólalt a Magyar Péter által felvázolt rémisztő hiánnyal kapcsolatban Kármán András
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 11:19
A pénzügyminiszter a Magyar Hangnak adott interjút.
Makro / Külgazdaság Gajdos László keményen üzent az akkugyáraknak, egy új főhatóság jöhet
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 09:10
Szeptemberben egy új, az akkumulátorgyárakat kiemelten szigorúan ellenőrző főhatóság felállítását tervezi a kormány.
Makro / Külgazdaság Örülhetnek az autósok, az év végéig még tovább eshetnek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 08:58
Az amerikai székhelyű Citigroup szerint az év végére akár 60 dollárig is csökkenhet a Brent olaj ára, miután fokozatosan megszűnnek a Hormuzi-szoros körüli ellátási zavarok, és ismét a piaci fundamentumok határozzák meg az árakat. A befektetési bank ezzel több más nagy pénzintézethez hasonlóan további áresésre számít az olajpiacon, írja a Bloomberg.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG