3p
Két tartományi választás az elkövetkező hetekben az osztrák kormány bukását és a populista jobboldal felemelkedését hozhatja el. Berlin feszülten figyeli a fejleményeket, hiszen ott tovább szaporodnak a menekültek elleni támadások és a közösségi oldalakon már tízezrek követelik Merkel távozását.

Werner Faymann és Angela Merkel - MTI Fotó
A menekültválság megbolygatta nyugati szomszédunk politikai életét is. A szociáldemokrata Werner Faymann miniszterelnök komoly nyomás alá került a krízis következményeként. Faymann eddig meglehetősen laza és visszafogott hozzáállás tanúsított az ügyben, de ez nem nyugtatta meg az ország lakosságát.

A feszültség a kormánykoalícióban a konzervatív ÖVP párttal markánsan kiújult. Az ÖVP egyre tolódik jobbra, hogy kövesse szavazóinak radikalizálódását. Sebastian Kurz, a konzervatív külügyminiszter „sokkal intenzívebb határőrizet” mellett kardoskodik és gyors eljárást követel a menekültekkel kapcsolatban. A magyar kerítésépítést egyenesen modellértékűnek nevezte augusztus végén egy interjújában.

A rendpártiság beelőz, a szociáldemokraták esnek

A koalíciós kormányban uralkodó zavarodottság a jobboldali populista Szabadságpárt kezére játszik. Heinz-Christian Strache pártja elhúzott a gyengülő szociáldemokraták és néppártiak mellett, az OE24-en publikált legfrissebb Gallup-felmérés szerint az FPÖ 32, az SPÖ 25, az ÖVP 21 százalékon áll.

Strache szerint a magyar-osztrák határon azonnali ellenőrzés bevezetésére van szükség. Mivel az utóbbi pár napban a menekültválság csak tovább eszkalálódott és Strache pártvezér kőkemény javaslatai komoly visszhangra találnak a népességben, ez a támogatottsági arány csak még magasabbra szökhetett időközben.

Hogy milyen magasra, az napokon belül megtudhatjuk. Szeptember 27-én Felső-Ausztria tartományban, október 11-én pedig Bécsben tartanak helyhatósági választásokat. Ha Strache tarol és a szociáldemokrata SPÖ nagy bukást szenved el mindkét helyen, akkor a nagykoalíció távozásra kényszerülhet és előrehozott választások jöhetnek. Ez hasonlítana a 2005-ös németországi forgatókönyvhöz, ahol akkoriban Gerhard Schrödernek kellett vennie a kalapját.

Strache számára jó hír az is, hogy soha ennyien nem választották volna még meg kancellárnak, mint most: a megkérdezettek 30 százaléka örülne, ha a volt bécsi fogtechnikus vezetné Ausztriát, ugyanannyian, mint amennyien a jelenlegi kancellárra, Faymannra szavaznának.

Berlin figyel, a hátország forrong

Az osztrák politikai fejleményeket lélegzetvisszafojtva várják Németországban is, ahol az utóbbi napokban még intenzívebbé váltak a menekült-szállások elleni erőszakos cselekmények. A szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) kimutatása szerint az idén augusztus végéig 335 alkalommal történt menedékkérőket befogadó intézmények ellen irányuló, szélsőjobboldali motivációjú bűncselekmény.

Ez kétszer annyi, mint tavaly egész évben. A menekülthullám felerősödésével az ilyen típusú bűncselekmények száma is gyorsan emelkedik, ezt jelzi, hogy a 335 bűncselekmény közül 131-et a július-augusztusi időszakban követtek el.

Közben Merkel kancellár Facebook oldala forr a feszültségtől. Az 1,3 millió követővel működő oldalon a szeptember 4-i bejegyzés, amely szerint Németország meg fogja oldani menekült-válságot, eddig 13 ezer hozzászólást generált. A túlnyomórészt rendkívül zaklatott kommentelők Merkelt a nép akaratával szembemenő politikusnak írják le és többen követelik azonnali távozását.

Káncz Csaba jegyzete

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Rábólintott az EU, hogy a Baltikum felé terjeszkedjen a magyar óriás
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 15:04
Észt bankot vásárol fel az OTP.
Makro / Külgazdaság Így vélekedik az EU biztosa és Kármán András a 4,2 milliárdnyi uniós forrásról
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 14:07
Michael McGrath, az Európai Bizottság demokráciáért, jogérvényesülésért, jogállamiságért és fogyasztóvédelemért felelős biztosa és Kármán András pénzügyminiszter is boldog a kondicionálási eljárás vége után.
Makro / Külgazdaság Ők leszek az NVVH elnökhelyettesei
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 13:40
Ötvös Károly közpénzügyi, Gellért Károly Árpád vádemelésért felelős, valamint Terhes Tibor Dávid fellebbviteli elnökhelyettese lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak.
Makro / Külgazdaság Így változtathatja meg a Baross Gábor-terv a magyar vasutat
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:33
Végignéztük a Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervet: az uniós forrásokkal hosszú idő után először indulhat biztos anyagi háttérrel a magyar vasút átalakítása.
Makro / Külgazdaság Ki érti ezt? Megint ugyanaz történik a magyar benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 09:09
A nemzetközi helyzetet nem éppen tükrözik az itthoni árfejlemények az üzemanyagok piacán.
Makro / Külgazdaság A vasútépítés volt az építőipar egyik húzóereje augusztusban
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 08:30
A 142 százalékos növekedés hozzátett az építőipar augusztusi erős teljesítményéhez, az új szerződések volumene viszont visszaesett.
Makro / Külgazdaság Magyar Péternek emiatt fájhat a feje: mérlegre tette a GKI az uniós ezermilliárdokat, ez sült ki belőle
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:52
Óriási összegek, de csak mérsékelt hatás? Erre jutottak a szakértők.
Makro / Külgazdaság Ilyen jövő várhat ránk: az IMF szerint az egész világ a gázra léphet, még az oroszok is
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 06:24
Idén már nem változik semmi, jövőre viszont minden jelentősebb gazdaság meglódulhat.
Makro / Külgazdaság Tompíthatják a kínai veszedelmet az európai autógyárak
Király Béla | 2026. október 13. 05:44
A napokban az EU és Kína megegyezett arról, hogy az ázsiai cégek visszafogják a hibridek exportját. Peking cserébe a vámháború enyhítéséért a ritkaföldfémekhez való európai hozzáférést is garantálja. Az egyezség akár a magyar gazdaság számára is előnyös lehet.
Makro / Külgazdaság Nagyot emelkedett az olaj- és a gázár, gyenge kezdés a Wall Streeten
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:50
A kereskedés kezdetekor alig mozdultak a legnagyobb New York-i tőzsdeindexek, a Brent olaj hordónkénti ára viszont már 107 dollár felett jár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG