4p
Egy, az ország minden közműszolgáltatása felett rendelkező országos nonprofit közműóriást hozna létre a Fidesz a választási győzelem után – jelentette be a miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott interjújában.

Számomra is rejtély, hogyan maradt lényegileg együtt a 2010-es szavazótábor, hogy ez hogyan sikerülhetett, még megfejtésre vár – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Orbán Viktor arra a kérdésre válaszolva, hogy az elmúlt 4 év intézkedései a magyar élet nagyon sok összetevőjét változtatta meg, miközben komoly támadások érték belföldről és külföldről egyaránt. A külfölddel folytatott viták, harcok nem öncélúak: látni kell, hogy a magyarok érdekeit rajtunk kívül senki más nem fogja megvédeni. Lehetnénk mi is az Unió kedvencei, idejönnének, megsimogatnák a buksi fejünket, hogy milyen jó partnerek vagyunk és kitűnő lenne a sajtónk. Nyugalom lenne, de ez nem a sikeres béke nyugalma, hanem a vereség beletörődő apátiájának nyugalma lenne – vélekedik a miniszterelnök.

Felcsút a New York Times hasábjain

Magyarországot a zsarnoki fordulat az EU fekete bárányává tette. Orbán úgy is keresztülviszi küldetését, hogy közben a magyar gazdaság vergődik, és a nemzeti valuta, a forint is padlóra kerül. A Fidesz különadókkal riasztja el a befektetőket, miközben más esetekben úgy alakítja az adótörvényeket, hogy a pártot támogató cégeknek tegyen a kedvére – írja a New York Times.

A lap a felcsúti „falusi” stadionról írva megjegyzi, hogy furcsa ötlet 17 millió dolláros, 4000 férőhelyes stadiont építeni egy mindössze 1800 lelket számláló településen, bár ez a város történetesen a lelkes focirajongó Orbán Viktor szülőhelye, sőt a háza alig néhány méterre fekszik az épülő stadiontól. A lap idézi Bajnai Gordont, az Együtt PM vezetőjét, aki azt mondja: "Minden gyerek arról álmodik, hogy egyszer a kertje végében lesz Disneyland. Most ezt az álmot váltják valóra"

A lap szerint Orbán a vasárnapi választáson megszilárdítja hatalmát, bár a valaha volt antikommunista aktivista már így is Vlagyimir Putyinhoz hasonlítható.

 

Közmű-mogul és „mindenkit megmentünk”

Arra a kérdésre, hogy a Fidesz választási programja, a „folytatjuk” milyen részekből áll össze, Orbán elmondja, a rezsicsökkentés és a földtörvény kapcsán az uniós viták májusban – tőlünk függetlenül – új lendületet kapnak majd, majd érkezik a devizahitelesek ügyében hozott bírósági ítélet. Ha megvan a döntés, azonnal lépni tudunk és minden egyes családot ki fogunk segíteni a veremből – mondta a miniszterelnök. A kormányfő a jövő nagy feladatának jelölte meg azt is, hogy megalapítsák azt a magyar nonprofit szolgáltató vállalatot, amely „képes lesz arra, hogy az ország minden pontján alapvető rezsiellátásokat nyújtson az embereknek”. Azt, hogy ezek után mi lesz az itt lévő külföldi közműszolgáltatókkal, a miniszterelnök annyit mondott: ők egy más logikán alapuló ellátási lehetőséget fognak biztosítani az embereknek, a cégek pedig nyilvánvalóan döntenek majd saját jövőjükről.

Egyszerű többséggel is menni fog

A feladatok teljesítéséhez a kétharmad azért kellene, mert úgy mindez gyorsabban, gördülékenyebben, eredményesebben zajlana le, de egyszerű többséggel is menni fog – véli a miniszterelnök.

Az EU nem így kérdés

Az ellenfelekről szólva Orbán Viktor arról beszélt, hogy a baloldal a választási kampányban nem az ígéretekre helyezte a hangsúlyt – hiszen 8 év kormányzása után tudják, hogy ebben hiteltelenek -, hanem a gyűlöletkeltésre, a Jobbik pedig – hiába a nőnapi virágosztás gesztusa és a kutyákkal pózolás – az egyetlen párt, amely az EU-ból való kilépést választási igéretté emelte. Az Unió és Magyarország kapcsolata ugyanakkor nem szerelmi kérdés, ez az intézményrendszer az, amelyet azzal a céllal hoztak létre, hogy a konfliktusok az államok között a zöld asztalnál dőljenek el. A baloldal hibája, hogy úgy tekint Brüsszelre, mint korábban Moszkvára, azaz feltétlen odaadással, kulturális reflexeik nem változtak, ma is internacionalisták, akik külső modernizációs gazdasági kényszert és külső politikai védelmet látnak az Unióban a belső gazdasági érdekekkel és a belső politikai szereplőkkel szemben – mondta Orbán Viktor.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG