1p
Magyarország ma elnyerte a 2021-es "vizes" világbajnokság rendezési jogát. Orbán Viktor miniszterelnök szerint Magyarország még nem rendezett olyan rangos sporteseményt, mint ez.

A kormányfő nagy örömmel fogadta a vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség (FINA) pénteki döntését, miszerint Budapest rendezheti az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát. A Kossuth Rádiónak Barcelonában, a helyszínkijelölés után elmondta: érezte, hogy az elmúlt hét-nyolc hónapban nem dolgoztak hiába, és ez most meghozta a gyümölcsét.

Megnyertük a vizes vébé rendezési jogát Barcelonában.



Hangsúlyozta: ez volt az eddigi legjelentősebb visszaigazolása annak, hogy a sport stratégiai ágazat Magyarországon, mert az ország még soha sem adott ilyen léptékű eseménynek otthont. Hozzátette: a világ szavazott most bizalmat Magyarországnak, hiszen a FINA-nak 203 tagszervezete van.

Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára úgy vélte, az előkészítés is roppant fontos volt. Kiemelte: a vizes vb az olimpiák és a labdarúgó világesemények után a harmadik-negyedik legjelentősebb sportesemény, amelyre szinte az egész világ figyel. Hangsúlyozta, hogy a vizes vb-re készülő létesítmények a jövőnek épülnek majd.

22-0-lal nyertük a voksolást

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke, a FINA végrehajtó bizottságának tagja kifejtette, a 2021-es vb helyszínéről most szavaztak, de a rendezés kérdése véleménye szerint már februárban eldőlt, amikor a FINA vezetői megkapták a legmagasabb fokú garanciákat az ország vezetőitől. Jelezte, a szavazás egyhangú volt, ő maga is voksolt, így Budapest 22-0-ra nyerte a választást.

Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke azt emelte ki, hogy a pályázati csapat jól dolgozott, jól felkészült a döntésre. Hozzátette: mostantól jönnek majd azok a napok, amelyek során igyekezni kell, hogy Magyarország sikeresen adjon otthont a világbajnokságnak

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Újabb gigászi hitelösszeg folyhat be Zelenszkijéknek
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 10:42
Már meg is született erről a döntés az érintett nemzetközi szervezetnél.
Makro / Külgazdaság Véget ért a foci-vb, máris rátámad Trump az északi szomszédjára
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 08:53
Vaskos vámot vetne ki Kanadára, akikkel közösen rendezték a vasárnap lezárult foci-világbajnokságot.
Makro / Külgazdaság Méregdrágává vált a benzin Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 06:37
Nagyon fáj az amerikaiak pénztárcájának is a további háborúskodás Iránnal szemben.
Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG