2p
Nyolc éve nem látott magasságokat ért el Magyarországon a belső fogyasztás – mondja a kormány. Ez a havi részletességű adatokra igaz lehet, de éves átlagban a 2004-es szintnek is alatta vagyunk – derül ki a KSH adatsorából. Hasonlóan, mint egyébként a GDP terén.

„Nyolc éve nem látott magasságokat ért el Magyarországon a belső fogyasztás” - jelentette ki Szatmáry Kristóf pénteken Budapesten az MTI jelentése szerint. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett adatok szerint ugyanis januárban több, mint hat százalékkal nőtt az országban a kiskereskedelmi forgalom az előző év hasonló időszakához viszonyítva. „A tavalyi év közepétől az emberek többet költenek Magyarországon és érezhetően növekszik a belső fogyasztás. Ez az elmúlt hét hónapban folyamatosan megjelenik a statisztikai adatokban is” – tette hozzá.

Valóban, ha megvizsgáljuk a számokat, a kiskereskedelmi volumenindex januárban 102,9 százalék volt, egy évvel korábban 97,4, ami 5,65 százalékos bővülés. Az indexet úgy számítják, hogy a 2010-es átlagot 100 százaléknak veszik, tehát 2013. elején pár százalékkal a 2010-es szint alatt, 2014 elején pedig afelett fogyasztottunk. A havi adatokat mutató görbe (kis grafikon) már tavaly év elejétől felfelé tart. De hogy néz ki a hosszú távú kép?

 

Egyrészt úgy, hogy nagyjából a pénzügyi válság kiteljesedése, a 2009-es év óta nemigen mozdult el érdemben ez a mutató a 100 százalékos szint közeléből, a tavalyi teljes év átlaga is csak 99,9 százalék volt, azaz összességében a 2010-es szinten fogyasztottunk. Másrészt pedig ez az index tíz évvel ezelőtt, 2004-ben is 102,3 százalék volt – 2003-ban csak 96,3 –, tehát az utóbbi években nagyjából a tíz évvel ezelőtti szinten stagnálunk. Az utóbbi idők javulása, bár biztató, ezen még szintén nem lépett túl lényeges mértékben.

Hogy miért történt mindez, arról sok szó esett már közgazdászok között, illetve a szaksajtóban. A túlzott eladósodás, a pénzügyi válsággal szembeni sebezhetőség, az ahhoz való elégtelen alkalmazkodás, elhibázott gazdaságpolitikák, megszorítások és nem megszorítások sorozata, hogy csak pár címszót említsünk.

A grafikon egyébként nagyon hasonlít a GDP hosszú távú alakulását bemutató grafikonunkra, érdemes összevetni a kettőt. Már csak azért is, mert meg nem termelt nemzeti jövedelemből hiba lenne (ismét) sokat fogyasztani.

(A Nap grafikonja-sorozatunk további részeit itt olvashatja.)


A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG