1p
Idén 1,2-1,3 százalékos recessziót, jövőre stagnálást, illetve kisebb emelkedést várnak az MTI-nek nyilatkozó elemzők. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint Magyarország fenntartható pályára lépett, aminek már középtávon látszani fog a hatása.

Rossz hírekkel indult a nap

Ma publikálta a részletes GDP-adatokat a KSH: az idei harmadik negyedévben 1,5 százalékkal csökkent a gazdaság az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint az előző negyedévhez mérve 0,2 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest 1,6 százalékkal csökkent a GDP a harmadik negyedévben. Az első háromnegyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 1,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A KSH azt is pénteken közölte, hogy októberben az előzetes adatok alapján az ipari termelés 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője elmondta: a részletes adatok azt mutatják, hogy a növekedés egyetlen motorja a nettó export, a belső felhasználás pedig a harmadik negyedévben gyorsuló ütemben esett vissza. A lakossági fogyasztás gyengén alakult, a magas munkanélküliség, a reálkeresetek csökkenése, illetve a pesszimista várakozások, a bizalom hiánya miatt. Emellett a beruházások csökkenő ütemben ugyan, de még mindig visszaestek, éves összehasonlításban 3,6 százalékkal - mutatott rá az elemző.

Beruházás és fogyasztás nélkül hogy fogunk kilábalni?

Kiemelte: a beruházások visszaesése kedvezőtlen, mert most lefelé húzza a növekedést, és a  középtávú növekedési kilátásokat is rontja. A nettó export mérsékli a visszaesés ütemét, de nem elég ahhoz, hogy megfordítsa a trendet - hangsúlyozta Trippon Mariann.

A kilátásokkal kapcsolatban az elemző közölte: mivel beruházás és a fogyasztás is hosszabb ideje csökken, így stabilizálódás elképzelhető, de jelentős javulás jövőre sem várható. Így 2013-ban is a nettó export húzhatja a növekedést. Ennek azonban komoly kockázatai vannak, mert a hazai export teljesítménye nagyban függ fő exportpiacaink teljesítményétől - fogalmazott Trippon Mariann. Hozzátette: az euróövezet recesszióban van, és a fő magyar exportpiacon, Németországban is lassul a gazdasági növekedés.

Az elemző összességében az idén 1,3 százalékos recessziót, jövőre pedig stagnálás közeli állapotot valószínűsít.     

Kikerülhettünk volna a recesszióból

Suppan Gergely, a TakarékBank szenior elemzője kiemelte: a mezőgazdaság teljesítményének visszaesése jelentősen, 1,1 százalékponttal rontotta a GDP-t, enélkül csak 0,4 százalékkal esett volna vissza a gazdasági teljesítmény, vagyis enyhült volna a recesszió. A szakértő hozzáfűzte, hogy negyedéves összehasonlításban a mezőgazdaság nélkül bővült volna a gazdaság, vagyis Magyarország kijött volna a technikai recesszióból.
A felhasználási oldalon a várakozásoknál nagyobb mértékben esett vissza a fogyasztás; a kiskereskedelmi forgalom sem jelzett előre ekkora csökkenést - mondta Suppan Gergely. Kiemelte: leginkább a készletváltozás húzza le a GDP-t, a harmadik negyedévben 0,9 százalékkal csökkentette, a második negyedévben pedig 2,4 százalékkal. A második negyedben így bővült volna a magyar gazdaság a készletváltozást figyelmen kívül hagyva, és az első negyedévben is 0,7 százalékos növekedés lett volna e nélkül - mondta a szakértő.

Suppan Gergely szerint 2012 utolsó negyedévében az ipari termelés alakulása befolyásolhatja a GDP alakulását, a mezőgazdaság már nem játszik nagy szerepet. Összességében valamelyest javulnak a konjunktúra mutatók, de ez egyelőre nem elég ahhoz, hogy kitörjünk a recesszióból - vélekedett.
Elmondta: idén 1,2 százalékos GDP-csökkenést, jövőre 0,4 százalékos bővülést várnak.
Az ipari termeléssel kapcsolatban Suppan Gergely kifejtette: a várakozásoktól lényegesen elmaradva, 1,7 százalékkal csökkent az ipari termelés októberben az egy évvel ezelőttihez képest. "Igen kellemetlen meglepetés" a szakértő szerint, hogy az előző hónaphoz képest 3,8 százalékkal zsugorodott az ipari termelés.

Idén összességében kismértékben csökkenhet az ipari termelés, míg jövőre az Audi győri üzemének elindulásával és némileg kedvezőbb külső kereslet mellett 4 százalék körül növekedhet az ipar kibocsátása - közölte a Takarékbank elemzője.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG