2p

Fenntarthatóság: trend, kötelezettség vagy üzleti csodafegyver?

Klasszis Talks&Wine – ahol a fenntarthatóság kézzel fogható üzleti értékké válik.

Jöjjön el, ne maradjon le a versenyben!
Február 26., Budapest - csoportos kedvezménnyel!

Részletek és jelentkezés >>

Javította a magyar hazai össztermék (GDP) növekedésére adott idei várakozását a Nemzetközi Valutaalap (IMF): legfrissebb előrejelzésében 2 százalékos GDP-növekedéssel számol, míg a 2014-es magyar inflációs várakozását 0,9 százalékra csökkentette.

A pénzügyi intézmény kedden megjelent, Világgazdasági Kilátások (WEO) című, szokásos negyedéves elemzésében az szerepel: Magyarországon a 2013-as 1,1 százalék után idén 2 százalékos gazdasági növekedés várható, 2015-ben pedig 1,7 százalék. Az előző, október elején megjelent elemzésben az IMF még 1,3 százalékos növekedést várt 2014-re.

A 2014-es magyarországi inflációra vonatkozó előrejelzését az IMF jelentősen, 3 százalékról 0,9 százalékra csökkentette. Igaz, arra számít, hogy a pénzromlás üteme 2015-ben 3 százalékra gyorsul majd.

A nemzetközi pénzügyi intézmény szerint a magyar folyó fizetési mérleg idén 2,7 százalékos, 2015-ben 2,2 százalékos többlettel zár majd, a munkanélküliség az idei 9,4 százalékról 2015-ben 9,2 százalékra csökken.

Az IMF jelentése szerint a növekedésnek indult belső kereslet lehet az erősödés hajtóereje. Ezt támogatja a monetáris lazítás, a javuló munkaerőpiac és az európai uniós alapok, amelyek várhatóan föllendítik a közberuházásokat. A jelentés ugyanakkor megjegyezte, hogy Magyarország esetében, noha csökken, továbbra is magas a külső sérülékenység, és ez visszafoghatja a növekedést. 

A világ helyzete

Azt is tartalmazza azonban a jelentés, hogy kissé lassulni fog a növekedés a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint idén Európa feltörekvő országaiban, azaz a kelet- közép- és délkelet-európai térségben.

A Nemzetközi Valutaalap várakozásai szerint 2014-ben folytatódik a gazdasági növekedés a fejlett gazdaságú európai országokban, de továbbra is nagyon alacsony marad az infláció. A lakossági fogyasztás végre növekszik és az export is segítheti a gazdaság megerősödését.

A jelentés szerint, világszinten gyorsul a gazdasági növekedés 2014-2015-ben, és bár a fejlődő országok adják a gazdasági növekedés több mint kétharmadát, 2014-ben mégis a fejlett gazdaságú országokban javul jobban a gazdaság helyzete.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Új terület került a fókuszba: felkészül a kiskereskedelem Nagy Márton szavai után?
Imre Lőrinc | 2026. február 24. 11:14
Ismét felerősödött a külföldi cégek túlsúlyával kapcsolatos retorika Magyarországon. A bankszektor után Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a kiskereskedelmi ágazatot „fájó pontként” jellemezte, ahol csökkent a magyar tulajdon aránya az elmúlt 15 évben. Eközben a kereskedelem inkább a folyamatos és hirtelen jogszabályváltozások súlyát nyögi, naponta 9 bolt zár be Magyarországon.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mennyivel lesz drágább a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 09:47
Főleg a dízel kerül majd többe.
Makro / Külgazdaság Jegybanki milliók érkeztek Balog Zoltán ökumenikus alapítványához
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 08:43
A jegybank által adott támogatás sorsáról Balog Zoltán kurátorként dönthet.
Makro / Külgazdaság Kiderült, hogy mely nagybankok ügyfelei kezdhetnek aggódni
Privátbankár.hu | 2026. február 24. 08:16
Nagy Márton megnevezett négy nagybankot, amelyek maradhatnak az országban.
Makro / Külgazdaság Dróntámadás érte a Barátság vezeték egy fontos pontját
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 16:27
Egy szivattyúállomást támadtak drónok.
Makro / Külgazdaság Nagyon pipa lesz, ha meglátja, hogyan alakul a benzin ára
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 12:02
Erre lehet számítani akutakon, már a keddi naptól.
Makro / Külgazdaság Szerdától olcsóbbak lehetnek a hitelek?
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 09:57
Az Mfor Elemzői Konszenzus nem hozott egységes eredményt: egyesek már kedden várnak kamatcsökkentést az MNB-től, mások csak márciusban.
Makro / Külgazdaság Kibújt a szög a zsákból: ezért is stagnálhatott a gazdaság tavaly
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 08:30
A növekedés egyik fő motorja lefulladt: a tavalyi negyedik negyedévi beruházások a nyers adatok szerint 1,3, szezonálisan kiigazítva 1,7 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint 2024 azonos időszakában – tette közzé a KSH.
Makro / Külgazdaság Ennyi volt, szertefoszlik egy álom: nem lesz elektromos Lambo
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 08:24
Úgy ítélték, hogy ezeket bizony el kell engednie a vállalatnak.
Makro / Külgazdaság Léket kapott a MAGA-terv: sorra faképnél hagyják a nagyhatalmak az USA-t
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 06:14
Kína még ráadásul fel is szólította az egyoldalú intézkedések kapcsán az Egyesült Államokat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG