1p
Nem politikai, hanem szakmai szintű szervezet lesz a terrorelhárítási koordinációs bizottság, amelynek felállításáról szerdán számolt be Kovács Zoltán kormányszóvivő -mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A Magyar Honvédség fegyveres rendész járőrei a belvárosi Váci utcában a Párizsban végrehajtott terrorcselekmények utáni napon 2015. november 14-én. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Bakondi György elmondta, hogy az új szervezetben azok a hatósági szereplők vesznek részt, akik a szakmai előkészítésért felelnek.

A főtanácsadó kifejtette: a múlt hétvégi párizsi merényleteknek az egész Európai Unióra, politikájára, biztonságpolitikájára is komoly hatásuk van.

Az egyes országokban, így Magyarországon is megerősítették a közterületek ellenőrzését, biztosítását, továbbra is nagy hangsúlyt fektetnek a határok őrizetére, emellett fokozták az elhárító tevékenység aktivitását, annak nemzetközi együttműködését - sorolta Bakondi György.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Klasszis Befektetői Klub: nem érdemes most a forint ellen tenni
Imre Lőrinc | 2025. október 5. 06:14
Paradigmaváltás történhetett a Magyar Nemzeti Banknál, aminek a hazai fizetőeszköz az egyik legnagyobb nyertese. Ezer milliárd forintnyi forró pénz áramlott az elmúlt időszakban forintbefektetésekbe, a magyar deviza stabilitása pedig akár a 2026-os választásokig is kitarthat. A globális piacokon a kedélyek április óta valamelyest megnyugodtak, egyre inkább a sztorikat, és nem a volatilitást érdemes megvenni. A lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Befektetői Klubon jártunk.
Makro / Külgazdaság Világcsúcs ütemet diktál Magyarország a vagyonosodás tempójában
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 17:16
Mészáros Lőrinc például még Elon Muskot is lepipálja a gazdagodás gyorsaságában.
Makro / Külgazdaság Ismét távozásra szólította fel Magyar Péter az egyik kormánytagot
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 14:31
Megismételte követelését, hogy Takács Péter távozzon posztjáról. A Tisza párt évi plusz 500 milliárdot csoportosítana át az egészségügyre.
Makro / Külgazdaság Plusz pénzhez juthatnak a hazai kkv-k
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 13:27
Jelentősen bővültek a Széchenyi Mikrohitel MAX+ lehetőségei a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor elárulta, mekkora növekedést várnak idén és jövőre
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 12:01
Erről laptársunk kérdésére beszélt a magyar miniszterelnök. 
Makro / Külgazdaság Itt van Orbán Viktor bejelentése: hitel a magyar kkv-knak három százalékos kamattal
Privátbankár.hu | 2025. október 4. 10:56
Már hétfőtől elérhető lesz. 
Makro / Külgazdaság Kiszámíthatatlan változásoktól kell tartania a központi bankoknak?
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 16:51
A New York-i Fed-vezér szerint igen.
Makro / Külgazdaság Elszakadjunk az orosz olajtól és gáztól? Óriási a megosztottság Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:25
Az energiafüggőség kérdéseit vizsgálta az Europion legújabb felmérésében.
Makro / Külgazdaság Az orosz hírszerzés embere rejthette el a konzervdoboz-bombákat egy lengyel temetőben
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 13:04
Kukoricás dobozba rejtett robbanóanyagot ásott ki egy litvániai temetőből Władysław D., és elásta egy lengyelországi temetőben. Az autópálya mellett is hagyott a dobozokból, de ezeket egyelőre nem találják.
Makro / Külgazdaság Már számolnak a befektetők a Tisza Párt győzelmével
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:36
A kormányváltás reménye miatt erősödhet a forint, erről ír a Bloomberg. Az elemzők is arról beszélnek, hogy ugyan még kockázatos forintba fektetni, de érdemes figyelni a magyar fizetőeszközt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG