1p
Összekapcsoljuk a gáz- és áramhálózatunkat, lesznek új határátkelők és információcsere is. Rég tűnt ilyen felhőtlennek a viszony.

Magyarország és Szlovákia egymáshoz fűződő viszonya a politikai és személyes bizalmon nyugszik - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budapesten, a magyar-szlovák kormányzati csúcstalálkozót követő sajtónyilatkozatában. Robert Fico szlovák kormányfő arról beszélt, hogy eredményes, sikeres évek várnak Magyarországra és Szlovákiára, a közép-európai országoknak pedig az eddigieknél is szorosabban kell együttműködniük.

Új fejezet

A két kabinet képviselői több kétoldalú megállapodást is aláírtak, amelyek Orbán Viktor szavai szerint új fejezetet nyitnak a két ország közös történetében.

A magyar miniszterelnök szerint a két ország kapcsolatának meghatározó gondolata, hogy Magyarország és Szlovákia közös úton halad és csak saját magukon múlik, hogy hogyan élnek az egyre szélesebb lehetőségekkel Európán belül. Orbán Viktor komoly esélyt lát arra, hogy Közép-Európa a kontinens meghatározó gazdasági térségévé válik a válságot követően. Ehhez az kell, hogy Magyarország és Szlovákia is sajátos módon gondolkodjon a gazdasági válságról - értékelte.

Összekötjük, ami összetartozik

A sajtótájékoztató előtt Orbán Viktor és Robert Fico együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá Magyarország és Szlovákia közös államhatára közúti kapcsolatainak fejlesztéséről, együttműködési megállapodást kötöttek a magyar és szlovák külgazdasági hivatalok között, valamint a Magyar Elektrotechnikai Egyesület és Szlovákia Elektrotechnikai Szövetsége között.

Orbán Viktor ismertette: a megállapodások értelmében 2014 és 2020 között 25 új határon átvezető utat nyitnak meg, a meglévő határátkelők közül többet akadálymentesítenek, vagy felújítanak, valamint közös bizottságot hoznak létre a határ menti közösségi közlekedés újraindítására.

Emellett döntés született a két ország áram-, illetve gázvezetékeinek összekapcsolásáról is.

Innovatívak leszünk, biztos

Orbán Viktor szerint komoly veszélyt jelent, hogy Európában tartós lesz a gazdasági válság, de Magyarország és Szlovákia is lehetőségként tekint erre a folyamatra. Hangsúlyozta: mindkét ország azt szeretné, ha a jövő Európai Uniója nemcsak a válságról, hanem a lehetőségekről is szólna.

Robert Fico kiemelte: Magyarországon és Szlovákiában eltér egymástól a hozzáállás a válsághoz, ahogyan az arra adott megoldások is, ezért fontos a tapasztalat- és információcsere a két ország között.

A szlovák kormányfő üdvözölte, hogy Magyarország átvette a visegrádi csoport (V4, Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) elnökségét, és úgy vélte, a magyar elnökség biztosan ötletgazdag és innovatív lesz. Szlovákia azt szorgalmazza, hogy a V4 tagjai még szorosabban működjenek együtt - fűzte hozzá.

Varga: tovább erősítik a természetes partnerséget

A mai napon Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a "Magyar – Szlovák Kormányzati Csúcstalálkozó" keretében fogadta Tomáš Malatinský szlovák gazdasági minisztert. A megbeszélésen a felek a kölcsönös együttműködés elmélyítéséről és a magyar-szlovák gazdasági lehetőségek további bővítéséről egyeztettek.

A magyar-szlovák gazdasági kapcsolatok a természetes partnerségből adódóan rendkívül széles skálán mozognak, kezdve a közös infrastruktúrafejlesztések, áru és szolgáltatás kereskedelem, turisztikai és tőkekapcsolatok, munkaerő csere valamint a regionális együttműködésig. Az országok közti üzleti kapcsolatára egyre inkább jellemző, hogy meghatározó és növekvő a mikro- kis-és középvállalkozások szerepe, valamint részaránya mind a forgalomban mind pedig a tőkekapcsolatokban.

A felek megállapodtak, hogy az azonos problémákkal küzdő gazdaságok közötti együttműködés erősítése mindkét ország és a régió szempontjából is az elkövetkezendő időszak egyik legfontosabb feladata, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani a Magyarország és Szlovákia szorosabb kapcsolatára.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Mégis beleléphetnének a britek kétszer ugyanabba a folyóba – de vannak feltételek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:28
Nyitva hagyta a volt uniós főtárgyaló az ajtót a brit visszatérés előtt.
Makro / Külgazdaság A víztől, a természettől való függőség nem áll meg az országhatárnál
Dobos Zoltán | 2026. november 8. 11:28
Az ESG-felkészülés és -alkalmazás átalakuló munkamegosztása: ki dönt, miről – és mi az, amiről nem beszélünk? címmel Fehér Sándor, Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség (MGFÜ) Fenntartható Versenyképességi Osztálya vezetőjének moderálásával tartottak panelbeszélgetést csütörtökön a Klasszis Média ESG-konferenciáján, melyen Lovas Gabriella oktató, fenntarthatósági és TNFD (Taskforce on Nature-related Financial Disclosures)-szakértő és Sarkadi-Faragó Edit, a British Telecom (BT) Sustainability Proposition Managere volt a két beszélgetőtárs.
Makro / Külgazdaság Keddtől megtudjuk, mire mentek Kármán Andrásék
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 09:18
Sokatmondó adatok érkeznek.
Makro / Külgazdaság Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
Imre Lőrinc | 2026. november 7. 16:37
A 2027-től érkező vagyonadó gazdaságra, környezetre gyakorolt hatásairól szervezett kerekasztal-beszélgetést a minap a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Környezetgazdaságtani Szakosztálya és a Levegő Munkacsoport. A panelben olyan sokkoló számok is elhangzottak, mint hogy a szupergazdagok által használt jachtok 8 nap alatt annyi üzemanyagot fogyasztanak el, mint egy átlagos személyautó 20 év alatt. Vagy hogy a társadalom leggazdagabb 10 százaléka annyi károsanyagot bocsát ki, mint a többi 90 százalék együttvéve.
Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG