2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Parragh László szerint magyar-orosz gazdasági vegyes bizottságot kellene össszehívni, hogy hazánk jelezze "empátiáját" Oroszországgal szemben.

Beláthatatlan következményei lehetnek az oroszországi importtilalomnak - nyilatkozta Parragh László, a  Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki szerint a direkt exportkiesés mellett azzal is számolnia Magyarországnak, hogy hosszú időre kikerülhet a piacról, és ez negatívan hathat hazánk keleti nyitására.

Szembe kell nézni azzal is, hogy az unió gazdaságának lelassulása a fellendülőben lévő magyar gazdaság lassulását is eredményezheti, amelynek következményeként megnőhet az államadósság - mondta a kamarai elnök. Parragh szerint ennek elkerülése érdekében egy magyar-orosz gazdasági vegyes bizottság összehívására lenne szükség, „amely szakmai okok mellet azért is fontos, hogy Magyarország kifejezze empátiáját Oroszországgal szemben”.

A korábban a tilalom hatásait minimalizáló kormányzati álláspont szerint mostanra súlyossá vált a helyzet, a magyar gazdaságnak az embargó napi 70 millió forint kiesést okoz - nyilatkozta Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a Világgazdaságnak.

Szankciós gondolatok

Tegnapi hír, hogy a zöldség- és gyümölcstermesztők kárenyhítésére 125 millió eurót különít el az Európai Unió, amelyből a magyar gazdák is részesedhetnek. Christian Schmidt német mezőgazdasági miniszter szerint ugyanakkor Oroszország nem bírja sokáig az uniós agrártermékekre bevezetett importtilalmat, mivel a mezőgazdaság önellátó képessége 60 százalékos, és csak a hazai termelésre támaszkodva nem tudja betölteni például a tejtermék-ellátásban keletkezett hiányt.

Eközben moszkvai hírek szerint újabb szankciók bevezetése esetén Oroszország kész részleges, vagy teljes importtilalmat is elrendelni gépjárművekre - számolt be a Moscow Times hírportál a Vedomosztyi moszkvai napilap cikkét idézve. Ez a lépés szintén súlyosan érintené az EU-t, mivel az ott eladott személygépkocsik 27 százaléka importból származott, míg a tehergépkocsik esetében az arány 46 százalék volt, az autóbuszok esetében pedig 13 százalékot tett ki.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Annyit lógtunk a neten, hogy a tőzsdei cégen is meglátszik
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:49
Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Magyar Telekom.
Makro / Külgazdaság Donald Trump kezében két bunkósbot maradt – Magyarországra is hat az amerikai félidős választás
Imre Lőrinc | 2026. november 4. 18:28
Miután a Tisza-kormány kipipálta a házi feladatait a hosszú távú gazdasági és költségvetési pálya kijelölésével kapcsolatban, a befektetői figyelem ismét a globális folyamatokra irányulhat a magyar eszközök viszonylatában is. Az amerikai félidős választás hosszabb távon két nagyon fontos kérdést vet fel a piacokon: mi lesz az egyre inkább a túlkapás jeleit mutató mesterségesintelligencia-lázzal, valamint a hosszú lejáratú állampapírhozamok alakulásával? Ezek a forint és a magyar konvergenciapálya szempontjából sem lényegtelen dilemmák.
Makro / Külgazdaság Lehet-e több célt is teljesíteni az új költségvetéssel?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:53
Főszerkesztőnk, Csabai Károly a Radiocafé Millásreggeli című műsorának vendége volt.
Makro / Külgazdaság Megérkezett az Eurostat várva várt adata
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 15:13
Ekkora volt az infláció az euróövezetben.
Makro / Külgazdaság A válás, szakítás is gondot okozhat a Wekerle Plusznál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:41
Nagyon nem mindegy, hogy a Wekerle Pluszt felvevő pár házastárs vagy élettárs, de szétválnak az útjaik.
Makro / Külgazdaság Ennyit romlott az euró értéke a sógoroknál
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 14:05
Ausztriában az energiaárak emelkedése okozza a legnagyobb fejfájást.
Makro / Külgazdaság Kilőtt a hitelkihelyezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:54
Így teljesített a nagybank az év első kilenc hónapjában.
Makro / Külgazdaság Fontos döntésre készülnek Londonban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 13:24
Kiderült, mire számít az Amundi.
Makro / Külgazdaság Az uniós pénzek megelőlegezése helyez nyomást a költségvetésre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:20
A Pénzügyminisztérium közlése szerint októberben további 200 milliárd forinttal emelkedett az államháztartási hiány.
Makro / Külgazdaság Már nem is meglepetés, hogy szárnyal a magyar ipar?
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:30
A növekedés elsősorban a járműgyártásnak köszönhető a KSH adatai szerint.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG