2p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

9 hónapja folyamatosan meghaladja a halálozások száma az előző év azonos havi értékét - az év eleji megugrással együtt komolyan felgyorsult a természetes fogyás.

Valamivel kevesebb gyermek született

Az év első négy hónapjában 28 904 gyermek jött világra, ami 411-gyel, 1,4%-kal maradt el a 2016. január–áprilisi születésszámtól. A csökkenés részben azzal magyarázható, hogy 2016 szökőév volt, így az idén egy nappal rövidebb volt a vizsgált időszak. A szökőnaphatástól megtisztított születésszám kisebb mértékben, mindössze 0,6%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Sokkal többen haltak meg, mint tavaly

A halálozások száma 2016 szeptembere óta folyamatosan meghaladja az előző év azonos havi értékét. 2017. január–áprilisban 49 177-en vesztették életüket, ami nagymértékű, 13%-os emelkedést, számszerűen 5585-tel több elhunytat jelent 2016 azonos időszakához viszonyítva. A szökőnaphatást figyelembe véve a halálozások számának emelkedése jelentősebb mértékű, 14% volt.

Ezen belül januárban 26, februárban 23, márciusban 4,2, áprilisban pedig már csak 1,1%-kal többen vesztették életüket, mint az előző év azonos hónapjában. A 2017. év eleji jelentős halálozási többlet hátterében – a két évvel ezelőtti folyamatokhoz hasonlóan – most is a tetőző influenzajárvány állhatott a KSH szerint.

Sokkal gyorsabban fogy a magyar

A halálozások számának jelentős emelkedése, valamint a születések csökkenése következtében a természetes fogyás a 2016. január–áprilisi 14 277-tel szemben 2017 első négy hónapjában 20 273 fő volt, ami 42%-os emelkedést jelent.

Esküvőből is kevesebb van

Az már csak hab a tortán, hogy a házasságkötések számának hosszabb időszak óta tartó nagymértékű emelkedése megtorpant, és 2017 első négy hónapjában mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest. Az év első négy hónapjában anyakönyvezett 9487 frigy 9,4%-kal, számszerűen 988-cal volt kevesebb az előző év azonos időszakához képest.

A szökőnaphatás figyelembevételével a házasságkötések számának visszaesése kisebb mértékű, 8,8% volt. Ezen belül, különösen a szezonon kívül eső februári hónap csökkenése volt meghatározó, amikor a házasságkötések kiigazított száma 13%-kal mérséklődött.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ketyeg az óra: a kormány hazahozna minden EU-s pénzt, felülvizsgálják a kiemelt beruházásokat
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 17:44
Ezek voltak a kormányszóvivői tájékoztató legfontosabb témái.
Makro / Külgazdaság Megint sokkal drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 12:27
Ezúttal mindkét üzemanyagtípusnál jelentősebb emelés érkezik.
Makro / Külgazdaság Kapitány István döntött: kirúgta a Posta vezérét is
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 11:29
Láng Géza utódját még keresik.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG