1p
Nem oldja meg az euróövezeti államadósság-válságot, ha az Európai Központi Bank újabb állampapír-vásárlási programot indít a válsággal küzdő euróövezeti tagállamok megsegítésére, az intézkedés a kábítószerhez hasonló hatást válthat ki és nem fér össze a demokratikus alapelvekkel - mondta a Bundesbank elnöke a Der Spiegelnek.

A kötvényvásárlás a parlament hatásköre?

Jens Weidmann a német hetilap vasárnapi számában megjelent interjúban elmondta: azok az állampapírok, amelyeket az EKB felvásárol, az úgynevezett Eurosystem, az EKB és az euróövezeti központi bankok együttes rendszerének mérlegét terhelnék. Ezt a rendszert pedig az euróövezeti adófizetők pénzéből tartják fenn, vagyis a kormánykötvények révén az egyes tagországok adósságtörlesztési kockázata az egész közösséget terhelné.

A demokrácia szabályai szerint egy ilyen kérdésben, a más országot terhelő kockázat átvállalásának ügyében "a parlamentnek kell dönteni, nem pedig a központi banknak" - mondta Weidmann.

Mintha bedrogoznák a piacot

Az államkötvények vásárlása közvetlenül a kibocsátó kormányoktól ráadásul csaknem olyan, mintha az EKB a bankóprés beindításával finanszírozná az euróövezeti államokat, ami nem csupán az infláció megugrásával fenyeget, miközben az EKB feladata éppen az árstabilitás megőrzése, hanem olyan hatást idézhet elő, mint a kábítószer, a jegybanki tőkeinjekcióktól való függőséget alakíthat ki az ilyen módon támogatott államokban - mondta a Jens Weidmann.

Találgatják, mire gondolt Draghi

Az EKB megbízatása elvileg kizárja állampapírok vásárlását elsődleges kibocsátásból. A másodpiacon viszont a frankfurti intézmény 2010 óta vásárol az éppen a legsúlyosabb helyzetben lévő euróövezeti tagországok állampapírjaiból. Az úgynevezett értékpapírpiaci program (SMP) célja az, hogy elviselhető szintre csökkenjen a papírok hozama, vagyis az érintett államok elfogadható feltételekkel szerezhessenek forrást a tőkepiacon.

Az EKB elnöke, Mario Draghi július végén kijelentette, hogy az EKB a megbízatása keretei között mindent megtesz az euró védelmében, és e felhatalmazás körébe tartozónak nevezte az állampapírhozamokat annyiban, amennyiben azok nagysága akadályozza az EKB pénzügypolitikájának érvényesülését. Az EKB vezető testülete várhatóan szeptember elején dönt arról, hogy az intézmény miként vesz részt az állampapírok elsődleges piaci kereskedelmében.

A Der Spiegel szerint lehetséges, hogy minden ország esetében meghatároznak egy hozamszintet, és az EKB akkor lép majd fel, ha a hozam meghaladja ezt a szintet. Az még vitatott, hogy nyilvánosságra hozzák-e a kötvényhozam-célokat. A megoldás hasonló ahhoz, amelyet a svájci nemzeti bank alkalmaz a frank túlzott erősödése ellen. A bank nyilvánosságra hozta célját, közölte, hogy 1,20 frank felett kívánja tartani az euró árfolyamát.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG