1p
A vártnál kevesebben, mintegy 25 ezren léptek ki Szlovákiában a magánnyugdíjpénztárakból szeptember óta, amikor a szlovák kormány ezt ismételten lehetővé tette.

A szlovák Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium által csütörtökön közölt adatok szerint ebben az időszakban a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer második pillérét képező magánnyugdíjpénztárakból valamivel több mint 25 és fél ezer tag lépett ki, miközben a pénztárak 8700 új ügyfelet szereztek. Így a pénztárak taglétszáma 17 ezerrel csökkent, ami kevesebb a szaktárca előzetes várakozásainál. A minisztérium ugyanakkor a múltbéli tapasztalatokra hivatkozva úgy véli: a kilépésre rendelkezésre álló időszak, vagyis január végéig még újabb tízezrek hagyhatnak fel a magánnyugdíjpénztárakban való takarékoskodás lehetőségével és léphetnek át a szlovák nyugdíjbiztosítási rendszer első - állami - pillérébe. A pénztárak mintegy másfél millió ügyféllel rendelkeznek.

Elhalt nyugdíjreform
Az a pénztártag, aki átlép az állami rendszerbe, valamennyi megtakarítását magával hozza - mondta bő két éve a gazdasági miniszter. Az erőforrás-minisztérium ma már viszont azt mondja, az átlépő tagok lemondtak a számlájukon kezelt vagyonnal szembeni követelésekről. Egyéni számlák abban a formában nem lesznek, ahogy a kormány ígérte. A nyugdíjrendszerből 900 milliárd helyett 3000 milliárd forint hiányzik. Elakadt a nyugdíjreform. Ez a helyzet Magyarországon, részletek >>>

A magánnyugdíjpénztárakból való kilépés lehetőségét Robert Fico kormányának tavaly nyáron meghozott döntése tette lehetővé. A intézkedés fél éves - szeptembertől január végéig tartó - időszakra "nyitotta meg" a második pillért, megteremtve így a kilépés lehetőségét.


A nyugdíjrendszer reformjának keretében hozott döntést a lakosság a magánnyugdíjpénztárakban elhelyezett megtakarításainak elértéktelenedésével és a jelenlegi rendszer fenntarthatatlanságával indokolták Robert Ficóék. A kormány adatai szerint az államnak évente több mint egymilliárd euróval kell dotálnia a nyugdíjrendszer első, úgynevezett szolidáris pillérének kezelőjét, a Szociális Biztosítót, mivel annak bevételkiesést okoz, hogy a járulékok egy része a második pillérbe folyik. A kormány a tavalyi évben a reform részeként a magánnyugdíjpénztárakba kerülő járulékok arányát is csökkentette.
A második pillér ideiglenes "megnyitására" korábban - Robert Fico előző kormánya idején (2006-2010) - már két alkalommal is sor került. Akkor a két féléves időszak alatt több mint 172 ezren éltek a magánnyugdíjpénztárakból való kilépés lehetőségével.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ezerből négy csapat már bejutott a pénzügyi verseny döntőjébe
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 15:06
Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom megye szakképzős diákjai közül kerültek ki a Privátbankár.hu diákversenyének első döntős csapatai.
Személyes pénzügyek Egy fontos szolgáltatását szünteti meg a magyar Revolut már szerdán
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 16:27
Annyi a tőzsdei árukkal történő kereskedésnek, már szerdán megszüntetik ezt a lehetőséget.
Személyes pénzügyek Az átutalások négyötöde illetékmentes lesz jövőre
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:51
A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását.
Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG