1p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Főként az ország közeli és távoli jövőjébe tekint bizakodva az 50 feletti lakosság. Közülük is a 70 felettiek a legoptimistábbak – derül ki az "50+ Indexből", a Dimenzió Biztosító és a Gfk Hungária közös kutatásából. A pozitív fordulat a jövővel kapcsolatos várakozásoknak tudható be. A feltételezett javulása ellenére, a jelenlegi helyzet változatlansága miatt a vásárlási kedv jelentősen nem változott.

Az index értéke, -21,4 pont, ami 2011-es év végi csökkenés után idén ismét az – eleve alacsony – bázisérték közelében van. Mind az 50+ korosztály, mind a lakosság bizakodóbb a közeljövővel kapcsolatban, mint egy félévvel ezelőtt. Ennek ellenére az a megfigyelés jelenleg is érvényes, hogy az idősebbek pesszimistábbak a saját jövőjüket illetően, mint a lakosság. Főleg az 50-es éveikben járók aggódnak a pénzügyi helyzetük miatt. Ennek oka, hogy tovább emelkedett - 1 százalékponttal - azok aránya, akik reáljövedelmük csökkenésére számítanak, és csökkent azok aránya, akik bíznak abban, hogy jövőre magasabb lesz a család jövedelme (2 százalékponttal).

„Harmadszorra készült el az 50+ Index a DIMENZIÓ Biztosító és a Gfk Hungária közös kutatásában. Már időbeli trendeket felrajzolva is lehet vizsgálni a változásokat. Általános és időben változatlan jellemző, hogy az 50+ korosztály borúlátóbb, mint a teljes lakosság” – mondja Dunai Albert, a Gfk Hungária Pénzügyi Kutatások szektorvezetője.

"Optimizmus": annyira majd nem lesz rossz, mint most?

Az ország helyzetét tekintve optimistább az 50+ korosztály rövid- és hosszútávon is. Az idősek kevesebb, mint fele prognosztizál a jelenleginél is rosszabb gazdasági helyzetet egy év múlva (46% versus 43%). A saját jelenlegi anyagi körülményeiket ugyanakkor sokkal rosszabbnak látják, mint a fiatalok. A pozitív várakozások ellenére 10-ből 6-an továbbra is reáljövedelmük csökkenésére számítanak. Jelenleg is a 70 évesnél idősebbek vannak a legkevésbé negatív véleménnyel mind a saját, mind az ország helyzetéről.

Az 50 felettiek a tavalyi évhez képest kedvezőbbnek ítélik a mostani helyzetet megtakarítások képzésének szempontjából. Megtakarításaik felhasználására továbbra is a még dolgozók a leginkább készek (12 százalékukban van meg a hajlandóság), valamint emelkedett az 50-es éveikben járók költekezési kedve. A háttérben az állhat, hogy az aktívak és az 50-59 évesek közül most többen terveznek új háztartási eszközt beszerezni.

„Ellentmondásos érzetekről tanúskodnak a számok. Talán kijelenthető, hogy jobb az emberek egy részének közérzete, de az életszínvonal növekedését mégsem várják az 50 felettiek. Ennek több oka is lehet, ezek közt az egyik kiemelkedő, hogy nyugdíjba ment vagy lassan nyugdíjba megy az a korosztály, aki már a saját bőrén tapasztalja meg, hogy mit jelent megtartani az aktív kor életszínvonalát” – mondja Orosz András, a Dimenzió Biztosító ügyvezetője.


Az 50+ Index kutatás 2012 nyarán, 500 fős, országos mintán készült telefonos módszerrel, amelyet a Gfk Hungária készített.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Ugrásszerűen megnőtt a mobiltelefonnal fizetők száma
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 17:35
A Mastercard ma közzétette a bankkártya használattal és attitűdökkel foglalkozó kutatásának eredményeit, amely immár 17 éve térképezi fel a magyar városi lakosság fizetési szokásait. A kutatás tapasztalatai szerint 2025-ben az elektronikus fizetési megoldások használata Magyarországon minden vizsgált szegmensben növekedett. A legjelentősebb előrelépés a mobilfizetés területén történt, de a felmérés szerint a digitalizáció új területeken is gyorsan terjed – például a közösségi közlekedésben vagy a SZÉP-kártya használatában.
Személyes pénzügyek Elrajtolt a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenye
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:11
Tizenkettedszer is elrajtolt a Privátbankár.hu által szervezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny. A második online fordulóban már szóbeli feladatok is várnak a gimnazista csapatokra.
Személyes pénzügyek Nagy pofonba szaladhat bele, aki nem nézi át az adóbevallását
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:54
Kedvezményekről lehet lemaradni, büntetéseket összeszedni, ha csak leokézzuk a NAV tervezetét.
Személyes pénzügyek Nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon a piaci árak
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:04
Újabb áremelkedés jöhet a védett áron kívül.
Személyes pénzügyek Siessen: a NAV-tól már csak ma kérheti bevallását ebben a formában
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 08:23
Elektronikus eleérhetőség nélkül még ma éjfélig adott a lehetőség.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 1. forduló
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavaszi diákverseny 1. fordulója a gimnáziumok diákjainak!
Személyes pénzügyek Ezek a legtanulságosabb esetek az Otthon Start igénylése kapcsán
Herman Bernadett | 2026. március 15. 10:41
A lakáshitelpiac 80 százalékát ma már támogatott hitelek teszik ki. Sokaknak a 10 százalékos önerő előteremtése is gondot okoz – mondja Kói Tibor, a CIB Bank Lakossági Hiteltermékek vezetője. 
Személyes pénzügyek Hiába a védett ár – a hazai árak relatíve korántsem olcsók
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 10:30
Az uniós átlaghoz képest összehasonlítva drágulást láthattunk.
Személyes pénzügyek Itt a lakásbiztosítási kampány: megéri átnézni a szerződéseket
Herman Bernadett | 2026. március 13. 15:31
A várakozásokkal szemben élénkebb az idei lakásbiztosítási kampány, mint a 2025-ös. Az átlagdíj a kampányban 38 ezer forint – mondják az alkuszok. 
Személyes pénzügyek Netrisk: tízből heten váltottak biztosítót 2026-ban
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 13:48
Már több mint 112 ezer új lakásbiztosítási kalkulációra került sor az idei kampány időszakában a Netrisknél. Március első hetéig 10-ből 7-en váltottak biztosítót, új kötések esetében pedig átlagosan 18 ezer forintot tudtak megspórolni azok, akik kihasználják ezt a lehetőséget. Az átlagdíj március első hetéig 37 500 forint volt, ami lényegében megegyezik az egy évvel korábbi szinttel. A mostani kampányban eddig a fővárosban és Pest vármegyében található lakóingatlanokra kötötték a legtöbb új biztosítást a Netrisken keresztül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG