Az Ab már egyszer cserben hagyta a magánpénztári tagokat, most egyenként újrapróbálkozhatnak, hogy igazukat bizonyítsák. Ugyan állami nyugdíjra most már ők is jogosultak, egy hónapot így is elvesztenek - nem beszélve a "választás szabadságáról", mely nekik bőségesen kijutott.
A magánnyugdíjpéztár ügyében elmaradt alkotmánybírósági határozat után az MTI-nek nem sikerült elérnie a döntés kommentálására a Stabilitás Pénztárszövetség elnökét, aki korábbi ígérete szerint azonban magánemberként ismét a testület elé terjeszti a magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetésével kapcsolatos alkotmányossági kifogásokat.
Bába Julianna, a testület január elsejével leköszönő elnöke az ünnepek előtt tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: magánszemélyként jövő januárban ismét beadja az Alkotmánybírósághoz a Stabilitás Pénztárszövetség korábbi beadványait.
![]() |
| Bába Julianna és Borza Gábor, a szövetség volt és jelenlegi - ideiglenes - vezetője |
Azok számára, akik magánszemélyként jogi képviselő útján kívánnak ehhez lépéshez csatlakozni, a szövetség oldalán elérhető egy beadványminta is - méghozzá ITT. Akik pedig nemzetközi jogi fórumokhoz kívánnak fordulni, azok figyelmébe a Helsinki Bizottság honlapján elérhető tájékoztatót ajánlotta, amely hasznos tanácsokkal szolgál az Emberi Jogok Európai Bíróságán kezdeményezett eljárás megindításához.
Mit tehetnek a pénztártagok?
Korábban a szövetség arra hívta fel tagjai figyelmét: a 2012. január 1-jén életbe lépő új alaptörvény és a változó alkotmánybírósági törvény értelmében a jövő év elején minden folyamatban lévő, le nem zárt ügy törlésre kerül, így a magán-nyugdíjpénztári törvénnyel kapcsolatos beadványok is. Ezeket az ügyeket az Alkotmánybíróság csak új beadványok alapján, az eljárást az elejétől kezdve tárgyalhatja.
90 nap maradt még
Jövő évtől csak magánszemélyként, illetve az állampolgári jogok országgyűlési biztosán keresztül lehet a nyugdíjpénztári ügyeket tovább vinni. Magánszemélyként egyéni érdekekre hivatkozással lehet ügyet indítani, a hivatkozási alap pedig az emberi méltóság megsértése, a diszkrimináció lehet. Erre az év elejétől számítva 90 napjuk lesz az érintetteknek, mivel a korábban az Ab napirendjén szereplő ügyek megismételt benyújtására ennyi időt hagy az új szabályozás.
Aki személyesen nem sértettje egy jogszabálynak, az nem fordulhat az Ab-hoz. A nyugdíjügyben ez azt jelenti: csak a pénztártagok fordulhatnak beadványaikkal a testülethez. A Stabilitás Pénztárszövetség nem készíthet szövetségként új beadványt.
Vigyen magával ügyvédet!
Felhívták a figyelmet arra is: a szövetség által készített beadványt bármely magánnyugdíjpénztári tag elküldheti az Alkotmánybírósághoz, de fontos azt is tudni, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény értelmében az alkotmányjogi panasz eljárás során kötelező a jogi képviselet. Jogi képviselőként eljárhat az ügyvéd (ügyvédi iroda), valamint jogvédő társadalmi szervezet jogi szakvizsgával rendelkező képviselője. Jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében jogi képviselő nélkül is eljárhat.
Sereg András, az Alkotmánybíróság sajtófőnöke szerdán közölte, "az Alkotmánybíróság idei utolsó teljes ülésén tárgyalta a magánnyugdíjpénztár-ügyben készült tervezetet, de határozat nem született". A sajtófőnök a döntés elmaradásával kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni - arról egy interjúban beszélt már Paczolay Péter, az Ab elnöke.
Az Országgyűlés november közepén fogadta el az Alkotmánybíróságról szóló törvényt. A jogszabály elfogadásával a Ház arról is döntött, hogy megszűnnek az Ab jövő év január 1-jén folyamatban lévő eljárásai, ha a kifogásolt jogszabály utólagos vizsgálatát nem a kabinet, a képviselők negyede vagy az ombudsman kezdeményezte. Ugyanakkor az így megszűnő eljárás indítványozói egyes esetekben alkotmányjogi panaszt nyújthatnak be a testületnek 2012. március 31-ig, feltéve, hogy a megjelölt kérdés az új alaptörvény rendelkezéseivel összefüggésben is vizsgálható.
Egy hónapot elvesztenek a pénztári tagok
Az Ab tavalyi utolsó ülésnapján foglalkozott a nyugdíjpénztárak ügyével, már hatodjára futottak neki majd egy év alatt. A kérdés az volt, kaphatnak-e állami nyugdíjat a pénztártagok (102 ezer fő) - a döntést a stabilitási törvénybe bujtatott passzussal előzte meg a Parlament. Ezek szerint a magánpénztárban maradt tagok is jogosultak állami nyugdíjra, szolgálati idejük tovább bővül január 1-jétől (így viszont egy hónapot elvesztenek a szolgálati időből, méghozzá a tavaly decembert).
Nem élik meg a pénztárak a történet végét
A jogi elégtétel sokáig húzódhat azonban, főleg a nemzetközi fórumokon, és nem biztos, hogy ennyi ideje lesz a pénztáraknak, melyek már így is 14 hónapja vegetálnak befizetések nélkül. A kormány a további befizetéseket is eltérítette, és megnyitotta a lehetőséget, hogy a pénztári tagok ismét visszalépjenek az állami rendszerbe - átértelmezve ezzel a "szabad választás" jelentését is.
Ez akár a magánkasszák halálos ítélete is lehet, a kis számú tagság miatt biztos, hogy többen megszűnnek. Így egyelőre úgy tűnik, ha bármelyik pénztártag is kap jogi elégtételt, mert szolgálati idejéből egy kis idő elvész, valószínűleg már mindenki az állami rendszer részese lesz.
Címlapon
Hirtelen fordulat a tőzsdéken, ismét 300 forint alá esett az euró
Kevéssel 11 óra után hirtelen esni kezdett az euró árfolyama a bankközi devizapiacon, párhuzamosan azzal, hogy a dollár addigi erősödése az euróval szemben is megfordult, és az európai tőzsdéken, köztük a BÉT-en is fordulat kezdődött. Fél tizenkettő körül 299,1 forint volt egy euró, 3460 forinton, 2,5 százalékos pluszban az OTP.
- A Lázár-testvérek alól 2 milliárdért államosították a Restit
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Már kétszer annyian nézik az ingyen tévét
- Jobban fial a magyar csőd, az IMF-megállapodás hiányának árát fizetjük
- 27 ezer embert rúg ki a HP
- Rekord: Minden második fiatal magyar felnőtt külföldre szeretne menni
- Matolcsy taktikai atomfegyverrel írja tovább az unortodox tankönyvet
- Korai öröm: a jövő héttől már minden devizahitelest vár a Raiffeisen
- A kormány ma tárgyalóasztalhoz ül a bankokkal
Még több Öngondoskodás
Utánajártunk...
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Hegedüs Éva: az IMF-megállapodás lejjebb viheti a hitelkamatokat is
- A pánik rossz tanácsadó - így spekulálnak forintra a hazai kisbefektetők
- A kormányátalakítás nyertese: most jöhet el Varga Mihály ideje
- Plafon nélkül: ellentétes hatást válthat ki a spekulánsok megsarcolása
- Egyre drágább a magyar föld: hányat lép a ló?
- Amikor mi épp megszorítunk, Európa végre engedne a szorításon
- Aki nem kér, az ne is adjon mentőcsomagot a bankoknak
- Hat módszerrel a forint mellett, hat módszerrel a forint ellen spekulálhatsz
- Gyorsul a magyar emigráció? - 57 százalékkal több munkavállaló Ausztriában
- Jól jártak a magyar gazdagok: tovább nőtt a szakadék
- Már Brüsszel is unta ezt a huzavonát
- Sarkadi-Szabó Kornél a válságról: rendszerhiba vagy emberi gyarlóság?
- Új telekomadó? Így úszhatod meg teljesen a telefonszámla-fizetést
- Magyaroknak nem szabad a jegyzésben Facebook-részvényt vásárolni?
- Kórtermekben nyerészkednek milliós kártérítést ígérve
- A magyarok imádják a részvénykibocsátásokat - így lehet Facebook-ot jegyezni
- Meddig húzza ki Magyarország 8-9 százalékos állampapírhozammal?
- A végtörlesztés után jobban spórolnak az emberek? – euróban talán
- Kiért izguljunk jobban? Az olaszok vagy a spanyolok lesznek előbb "görögök"?
- Ennyibe kerülne neked az IMF-megállapodás elmaradása
- Újra mozgolódik a pénz a piacokon - nekünk is juthat belőle? (Interjú)
- Végre olcsóbb lett az élelmiszer: alacsonyabb árakat tojt a húsvéti nyúl
- Pleschinger: Vért és verejtéket izzadunk, hogy megállapodjunk az IMF-fel
- Az állam és a külföldiek nyertek, a lakosság pedig bukott a részvényeken
- Itt vannak a végleges adatok: a tagok negyede otthagyta a pénztárát
- Pénztártagok nyugdíja: most akkor 75 vagy 100%? Vagy 76%?
- Ennyit veszítesz, ha meguntad a régi kötvényeidet
- Lottót, sorsjegyet vettél? - a pénzed több mint fele már köddé is vált
- Amiről a hazai statisztika nem akar tudni: kitántorgott félmillió emberünk
- Felemás munkanélküliség: ez történik, ha emelkedik a minimálbér
- Az állami nyugdíjrendszer is tele van kockázatokkal
- Van élet az IMF nélkül is, csak nagyon fájdalmas - figyeljük a kötvénypiacot!
- A nagy tömegek nem nyertek az egykulcsos, arányos adóval
- 14+3 féle forintlekötés legalább nyolc százalékos kamattal
- Újra itt van, újra itt van - a hazai betétek elinflálásának időszaka
- Hogyan lesz nekünk nyugdíjunk? Sötétben tapogatózunk csupán
- A piacon sokszor hajlandó elhinni valamit az ember, csak legyen mögötte stop-loss - interjú
- Zuhanó kőként esik a Fotex – így járt, aki hosszú távon megtartotta
- Mary néni nem érti, miért nem fizetik vissza soha az ő kötvényét
- Mit érdemel az, aki nem tudja fizetni a devizahitelét?
- Már három évre is van 9,5 százalékos kezdőkamat az államnál
- Bezárták a Worldspreads brókercéget, magyarok is érintettek
- Drámai helyzet: minden ötödik fiatal európai munkanélküli
- Ennyi eurót és dollárt tett félre a lakosság februárban
- Ennyi osztalékot fizethet a Mol, az OTP és ennyi lehet a hozamuk
- 5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára
- Nyugdíjreform: nem kapkod a szaktárca, egyre nő a bizonytalanság
- A Templeton kiszórta magyar részvényeinek mintegy harmadát
- A háziasszonyok és az OTP-részvény: így tőzsdéznek a magyar nők
- A Te megtakarított pénzedre van vajon biztosítás?
- Lasszóval kell fogni a BUX-indexbe való részvényeket
- Új frontot nyitott az FHB évi 10,5 százalékos kamattal
- Brüsszeltől vagy a görög csődtől kell-e jobban félnünk?
- Változott a terv: itt vannak az új állami kamattámogatású hitelek!
- Fordulópont a nyugdíjrendszerben: elég lesz, amit az állam ad?
- Lőttek a 0 forintos számlacsomagoknak?
- Az IMF elárulta, mi az egyik feltétele
- Ha nem írjuk meg, az AXA magánpénztára nem is tudja meg, hogy feljelentették?
- Másfél-kétmillió ember is rosszabbul fog élni a következő években? (videó)
- A Déliből Gödöllőre átszállás nélkül: magasvasútban gondolkozik a BKK
- Így kell valahogy 4-es metrót építeni
- Demján szerint nem kell nekünk euró - hozzá kell nyúlni az IMF-pénzhez
- Ötszörösére nőtt a kivándorlás - egy mohácsnyi magyar költözött Németországba
- Milliárdos mínusz a CIG-nél: a végtörlesztés elbánt a magyar biztosítóval
Állásajánlatok
- MÉRLEGKÉPES KÖNYVELŐ - Acélforma Acélfeldolgozó és Kereskedelmi ZRt.
- KONTROLLER - IBIDEN Hungary Kft.
- Business to Business Analyst - VOCH Vodafone Operációs Központ Magyarország Zrt.
- Kontroller - ThyssenKrupp Presta Hungary Kft.
- Banki tanácsadó és Üzleti igazgatói - ING Biztosító (Rózsadomb)
Wo bist du Nicolas?
- Éleződik a vita: „Csináljanak maguknak közös kötvényt a franciák és az olaszok”
- Francia-német törésvonal az EU-ban: Magyarország hova áll?
- Feje tetejére állt a német politika, Merkel nagyot veszített
- Merkel magánya: Obamával fújnak egy követ a franciák
- 1 EUR = 303,2 HUF - itt lenne az ideje, hogy a görögök elgondolkodjanak
- Jön a "geuró"? - Újabb javaslat a görögöknek
- Kamat nélkül is viszik a német államkötvényeket - furcsa helyzetbe került Merkel
Legfrissebb híreink
- Elszállt a Budapest Airport aranyat tojó tyúkja
- Máris faragnak a telefonadón: idén kevesebbet fizethetünk
- Új láthatósági mellényt kapnak a NAV dolgozói
- Ma is BUX? Újabb izgalmasnak ígérkező nap a forint, az OTP számára
- Főleg a barkácsáruházak tömik tele a postaládánkat
- Az OTP részvényesei 101,72 forint osztalékot kapnak
- A BÉT parkettjére lépett a BTel
- Semmivel sem vásároltunk többet az első negyedévben








