Az Axa Bank adósmentő programjának részeként elindítja - a kormány által kidolgozott árfolyamgát mellett - az ún. HitelStaféta nevű forinthitelét, ami olyan ingatlan vásárlására fordítható, amelynek tulajdonosa fennálló AXA-s hitele lezárását csak az ingatlan értékesítésén keresztül tudja biztosítani - tudta meg a Privátbankár a banktól.
Kedvezményes hitelajánlat a vevőknek
A HitelStaféta termék legfeljebb 45 millió forint értékű ingatlan megvásárlására fordítható. Az igényelt hitel összege 500 ezer és 20 millió forint között változhat, kamatlába BUBOR-hoz kötött jelenleg 8,83 százalék (THM: 9,08 százalék).
A bank szerint ez előnyös megoldás azoknak a hiteleseknek, akik le akarják zárni jelzáloghitelüket vagy csak úgy tudnak kikerülni nehéz helyzetükből, hogy eladják a fedezetül szolgáló ingatlant. A konstrukcióval a bank is jól jár, ha ugyanis kényszer-értékesítésre kerülne egy rossz adós ingatlana, akkor abból a bank is kevesebbet profitál. Így viszont nemcsak arra teremt lehetőséget, hogy nagyjából piaci áron menjenek el a bajba jutott adósok ingatlanjai, hanem még saját hitelezési tevékenységét megtámogatva új ügyfelekre is szert tehet.
Mint írják, az AXA Bank ez idáig is számos eszközzel, az "árfolyamgát hatékony promóciójával, illetve saját törlesztéskönnyítő programjainak, illetve termékeinek kidolgozásával segítette az átmeneti fizetési nehézségekkel küzdő devizahiteles ügyfeleket". Az új lehetőségről hamarosan levelet küldenek a bajban lévő ügyfeleknek.
Ahogy arról korábban a Privátbankár beszámolt, a bankot egy több devizahiteles ügyfélből álló pertársaság beperelte, de a bíróságon elbuktak, nemcsak a formai hibák miatt, a bíróság szerint a szerződések rendben voltak ugyanis. A bank a tárgyaláson nem ismerte el, hogy a devizahiteles termékei mögött ne lett volna svájci frank.
A bank forinthitelt ad annak, aki megveszi bajba jutott ügyfelei házát, ha azok így törleszteni tudnak.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
A hőségre az üzemanyagárak sem mozdulnak
42 perce
-
Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
körülbelül 1 órája
-
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
2 órája
-
Megvannak az új NAV-vezetők
2 órája
-
Nemcsak az időjárás, a költségvetés helyzete is nagyon meleg
3 órája
-
Egy-két milliárdos cég különösen jól járhat az óriásplakátok betiltásával
3 órája
-
A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
3 órája
Mfor.hu Top24
- A Tisztótűz része a NAV megújulása
- Megmoccanni sem mer az üzemanyagár
- Gajra vágta az aranypiacot, hogy megindult a globális tőke
- Távozik egy igazgatósági tag a Richtertől
- Magyar Péter: „Akár 7-8 százalék is lehet a költségvetési hiány”
- Fotózással és szelfizgetéssel zárult a hétvégi kormányülés
- Több tízmilliós utak a volt MTVA-s vezérigazgató számláján – de mit profitált ebből az MTVA?
Pénzügyi szektor
Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor
ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor
Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor
Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor
Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor
Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor
Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor
Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor
Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor
Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
Heti top
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
- Hatalmas pálfordulás Varga Mihályéknál 2026. június 23. 15:20
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál 2026. június 1. 07:03
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról 2026. június 1. 06:11
Friss
Piac&Profit
Pénzügyminisztérium: nincs napirenden az árrésstop kivezetése
Hiába alacsony az infláció, egyelőre marad az árrés-stop.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25 -
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Sior: rajzok haza 96.
11:48
-
Újabb szakaszába lépett az egri úutak felújítása, forgalomkorlátozásra kell számítani
08:05
-
Ivóvízhálózat-rekonstrukció kezdődik a Bercsényi Miklós utcában, augusztus közepéig dolgoznak a szakemberek
06:51
-
Forró idővel indul a hét
06:36
-
Tragédiával zárult a keresés: holtan találták meg a Mezőkövesd környékén eltűnt 71 éves férfit
16:26
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Ennek örülhettek a vásárlók a Lidl, a Penny és az Aldi boltjaiban
2026. június 29. 05:57
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31
-
Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
2026. június 29. 08:54
A kormány június végével kivezeti a védett üzemanyagárakat. Az elmúlt 3 hónap sokba került, havonta 50 milliárdjába fájt a magyar költségvetésnek. 


