|
Az osztrák kormány sokáig küzdött és sok pénzt fektetett a Hypo Alpe Adria Bankba, hogy megmentse az összeomlástól, de úgy tűnik mindez kevés volt, a pénzügyminiszter egy interjúban jelezte: elengedhetik a bank kezét, ha a jövő héten nem születik ezzel ellentétes megállapodás más pénzintézetekkel. |
|
Az osztrák állam 2009 végén az adófizetők 1,5 milliárd eurójával mentette meg a csődtől az elsősorban a délkelet-európai térségben tevékenykedő Hypo Bankot, azóta több mint 3 milliárd eurót költött erre. Michael Spindelegger osztrák pénzügyminiszterrel az Österreich című lapban vasárnap megjelent interjúban azt mondta, hogy "a kormány a jövő héten megpróbál megoldást találni más pénzintézetekkel a bank életben tartására, de ha ez nem sikerül, akkor semmi sem lehetetlen". A pénzügyminiszter hangsúlyozta, hogy "a legfontosabb az adófizetők számára legjobb megoldást találni". Hétfőn Karl Aiginger, a WIFO osztrák gazdasági kutatóintézet igazgatója azt mondta, hogy a Hypo kapcsán a kormánynak meg kell fontolnia a csőd lehetőségét. Hannes Androsch, volt pénzügyminiszter pedig a hét közepén úgy fogalmazott, hogy meg kell vizsgálni minden lehetőséget, beleértve a csődöt is. |
Egyszer már megmentette az állam, elég volt, nem költene rá többet. Talán más bankokban lehet még bízni.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Gyulladáscsökkentés természetesen – A kurkuma és a kurkuminoidok élettani jelentősége
15 perce
-
Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
33 perce
-
Alaposan beragadt az arany, de a legrosszabb még csak most következhet
körülbelül 1 órája
-
Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
körülbelül 1 órája
-
Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
körülbelül 1 órája
-
Hol zárhat a forint az év végén? Érdemes lehet minél gyorsabban eurót váltani
2 órája
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2 órája
Mfor.hu Top24
- Friss: most fújja el a választás utószele a DK-t
- Közeleg a vég, most került lejtőre a forint – ennyit ér
- Még Orbán Viktor kulcsemberei is az uniós pénzekért dolgoznak
- Magyar Péter újabb minisztereinek a forint is örült
- Berobbant márciusban az autópiac, Magyarország is remekelt
- Nem akárhogy vette be az uralkodó az amerikai törvényhozás épületét
- MBH Bank: közel harmadával romlott az első negyedévben a hitelintézeti szektor
Pénzügyi szektor
Hogyan döntenek ma Varga Mihályék?
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 08:23
Kamatdöntő ülést tart ma a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa, az elemzők változatlan kamatszinttel számolnak.
Pénzügyi szektor
A bankok is gratuláltak Magyar Péternek
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:22
A Magyar Bankszövetség is gratulált Magyar Péternek és a Tisza Pártnak a választási győzelemhez.
Pénzügyi szektor
Hogyan tovább? Lengyel útra léphetünk a választások után
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 11:38
Ezt várja a szakember a régiós tapasztalatok fényében.
Pénzügyi szektor
Ismeretlenek már csak néhány milliárddal finanszírozták meg az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 12:40
Hozamcsökkenés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor
Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor
Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor
GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas.
Pénzügyi szektor
Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után.
Pénzügyi szektor
Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani.
Heti top
- Orbán Viktor lemond a Fidesz-elnöki tisztéről és a parlamentbe se ül be? 2026. április 25. 14:27
- Nagy ugrás előtt a hazai üzemanyagárak 2026. április 25. 12:36
- Durván megfenyegették az oroszok Brüsszelt 2026. április 25. 08:32
- Jól odapörkölt a lengyel miniszterelnök a hiányzó Orbán Viktornak az uniós csúcson 2026. április 24. 13:36
Havi top
- Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után 2026. április 14. 12:17
- Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről 2026. április 10. 08:38
- Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból 2026. április 14. 07:12
- Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak 2026. április 16. 10:07
Friss
Nemzetközi
Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Feszült hangulatban ébredt New York, fontos döntésre várnak
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Integrációval és nemzetközi kapcsolatokkal erősítené pozícióját a milliárdosok alkuszcége2026. április 29. 12:30 -
Megerősítette a milliárdos: Bódog Tamás marad a Nyíregyháza vezetőedzője2026. április 29. 05:30 -
Balogh Levente sportvezetői szerepre készül a Magyar Judo Szövetségnél2026. április 28. 14:30 -
Közel-keleti tárgyalásokat folytatott Jászai Gellért a 4iG jövőbeli együttműködéseiről2026. április 28. 05:30 -
Csányi Sándor tovább növeli érdekeltségét a biztonságtechnikai piacon2026. április 27. 14:30
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Sziget Fesztivál: újra Nulladik Nap és indul a SZociety Mozgalom
14:21
-
Lengyelország közelebb, mint gondolnád: járatindítások, soha ennyi magyar Kis-Lengyelországban
13:50
-
Világsztárok a Paloznaki Jazzpikniken
13:42
-
Ibolya, mandula, meggy – Ilyen Sisi fagylaltja Gödöllőn
09:09
-
Már bejárható Európa leghosszabb túraútvonala
08:52
A vidék hírei
-
Eger jövőjéről egyeztetett Bódis Péter és Vágner Ákos
15:34
-
Útépítés miatt változik a buszközlekedés Egerben
14:12
-
A magyar irodalom első botrányembere: Janus Pannonius
13:17
-
Két egri intézménybe keresnek vezetőt
12:08
-
„Az értékválasztás nem attól függ, hogy nyersz vagy sem” – Szécsi Zoltán beül a Fidesz frakciójába
10:37
legolvasottabb
-
Dőlni kezdett a pénz Magyarországra két nappal a választás után
2026. április 14. 12:17
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
2026. április 14. 07:12
-
Kiderült, milyen búcsúajándékot adnak Brüsszelben Orbán Viktornak
2026. április 16. 10:07
-
Rakétaként lőtt ki a forint és az OTP, Mészáros Lőrinc cégei zuhannak a tőzsdén
2026. április 13. 10:11
top 24
-
Hatékonyabb lesz a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatal, mint az elszámoltatási biztosok?
2026. április 28. 19:01
-
Már csak ez hiányzott: Zelenszkij a világra zúdíthatja a tengernyi ukrán fegyvert
2026. április 29. 08:38
-
Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
2026. április 29. 15:46
-
Kihozták a sodrából a forintot, az utolsókat rúgja
2026. április 29. 07:16
-
„Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
2026. április 28. 18:31
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen. 

