3p
Az állam csak visszafogott kötelezettséget vállal majd a devizahitelesek mentéséből, hiszen a büdzsébe a hitelt korábban fel nem vevők, vagy a kölcsönt már visszafizetők adóforintjai is beletartoznak, a döntéskor az ő érdeküket is figyelembe kell venni - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence, az igazságügyi tárca államtitkára.

Az Alkotmánybíróság - sajnálatos módon - nem nyilvánítottak véleményt arról, hogy a devizakölcsön konstrukciója összhangban van-e az alaptörvény rendelkezéseivel, vagyis alkotmányos megoldás-e ez a hiteltípus - feddte meg a taláros testületet Rétvári Bence, az igazságügyi minisztérium államtitkára a Magyar Nemzetnek adott interjúban, noha szerinte egy ilyen döntés számos kérdést véglegesen elrendezhetett volna.

A taláros testület ugyanakkor rögzítette, hogy a törvényhozás bizonyos feltételek mellett beavatkozhat a kölcsönügyletekbe, átírhatja a devizaszerződések egyes feltételeit. A jogi helyzet Rétvári szerint akkor válik teljesen világossá, ha a luxembourgi Európai Bíróság állást foglal a Kúria hozzá intézett kérdéseiben, amely után a magyar legfelsőbb bírói fórum kiegészíti a 2013. december 16-i jogegységi határozatát. Ezt követően alkothatja meg az Országgyűlés a devizaügyet egyszer és mindenkorra rendező jogszabályt. Ebben Rétvári szerint a fogyasztók érdekeit durván megsértő szerződési feltételeket kell megváltoztatni, ezeket pedig a politikus szerint leginkább az árfolyamrés alkalmazása és az egyoldalú kamatemelés okozza. Nehézséget jelent ugyanakkor, hogy a bankok eltérő konstrukciókat alakítottak ki, sokszor egyetlen pénzintézet is többféle szerződést kínált. Olyan jogszabályt kell tehát alkotni, amely általános érvénnyel rendezi a visszás pontokat.

A szabályozás során elsősorban azt kell majd meghatározni, hogy az egyes szereplők mekkora részt vállaljanak a terhekből. A költségek arányos elosztására a a hétfői határozatában az Alkotmánybíróság is felhívta a figyelmet - emlékeztet Rétvári Bence, aki szerint ugyanakkor az egyik fő probléma az volt, hogy a bankok rendkívüli vehemenciával kínálták ezeket a "kétes" hiteleket, sokszor még azok is kaphattak devizakölcsönt, akikről sejteni lehetett, hogy nem tudnak majd eleget tenni az évtizedes fizetési kötelezettségeiknek. Ez ugyanakkor az adósokat is terheli, hiszen túl nagy kockázatot vállaltak, nem gondolták végig a lehetséges következményeket. A folyamatnak az állam is szabhatott volna gátat. A tehereloszlásnál mindezekre figyelemmel kell lenni, ugyanakkor az államtitkár jelzi, hogy a költségvetési támogatásnak korlátosnak kell lennie, hiszen a büdzsébe befizető állampolgárok jelentős része nem vett fel hitelt, vagy időközben már visszafizette azt. Márpedig az adóforintok elköltésekor azoknak az érdekeit is érvényesíteni kell, akik - devizakölcsönből - nem költöztek nagyobb lakásba - mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetnek.

A politikus szerint akármilyen megoldás is szülessen, az árfolyamgátba történő belépés minden adós számára javasolt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG