Hirdetés
Hirdetés

Két százalékos pluszban, 18 ezer pont fölött zárt a BUX

2012. augusztus 06., 17:44

Maradt a kedvező nemzetközi befektetői hangulat, amely rányomta bélyegét a tőzsdezárásra és 11 havi csúcsa közelében tartotta a forintot is.

Hirdetés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 360,80 pontos emelkedéssel, 18.007 ponton zárt, ami 2,04 százalékos erősödést jelent. A nap folyamán a forint is erősödött és az euró bekukkantott még a 276 forintos álomsáv alá is, de zárásra sem gyengült. A majdnem 18 milliárd forintos forgalom - amelyre már egy ideje nem volt példa -  jórészt az OTP-nek köszönhető.

A bankpapírok májusi magasságba fordultak és 4,7 százalékot erősödtek egészen 3755 forintig. A MOL sem szerepelt rosszul a maga 1,76 százalékos kapaszkodásával, ami egészen 17,300 forintig vitte fel az árat.  A Richter egy százalék alatt volt (0,76%), de még így is elérte a 39,700 forintot. Az Egis másfél százalékot fogott pluszban a mai napon és 16,450 forintos árig meg sem állt. A Telekom pedig 411 forintra kúszott föl a 0,7 százalékos erősödéssel.

De általánosságban elmondható, hogy mivel a piacot befolyásoló makroadat nem került elő, így a mai pozitív ralit mindenképpen a múlt heti eseményeknek tudhatjuk be. Még a Fed elnök, konkrétumoktól mentes videoüzenete sem befolyásolta érdemben a kereskedést.

Értékeld a cikket
Jelenlegi értékelés
Hozzászólások : 0 db Hozzászólok »
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Címlapon

Mindjárt itt az év vége, zsúfolt napok várnak a cégekre

2014. december 20., 14:45
Mindjárt itt az év vége, zsúfolt napok várnak a cégekre

Több jelentős, a vállalkozások adózási kötelezettségeit érintő törvényi változás lép életbe 2015. január 1-jén. Az aktuális adóév végéhez közeledve a cégeknek ezért is érdemes átgondolniuk a legfontosabb adózási teendőket, illetve feltérképezniük és végrehajtaniuk a főbb adónemekben még elvégezhető ésszerűsítési lépéseket.

Hirdetés

Mi történt az elmúlt órákban?

AJÁNDÉK OKOSTELEFON

DíjNullázó Plusz Számlához új ügyfelek ajándék okostelefont kaphatnak!
(x)


Ajánlatunk

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét:

Hirdetés

Facebook

Szavazás

Ön szerint kiknek kellene kötelezővé tenni a drogtesztet?