1p
Van, akinek még több mint 100 ezer forint van a SZÉP-kártyáján.
Ősztől kevesebb helyen fizethetünk vele?

Rohamosan közeledik május 31-e, eddig lehet beváltani a SZÉP-kártyákon lévő összegeket. A kártyakibocsátó banknál most nagy a hajrá, naponta átlagosan 30 millió forintnyi juttatást költenek el, de még így is vannak, akik az utolsó pillanatra hagyják a vásárlást. A tét márpedig nagy, 2200 kártyabirtokosnak 100 ezer forintnál nagyobb összeg van a számláján, ezt közölte az OTP Bank a Privátbankár.hu-val.

A kártya egyébként amellett, hogy meglehetősen népszerű a felhasználók körében, a költségvetéshez is nagy mértékben hozzájárult: 2015-ös feltöltéseknek köszönhetően már több mint 67 milliárd forinttal járult hozzá a hazai turizmus és vendéglátás élénkítéséhez. A kártyán lévő összeget egyébként a nyaralási előleg kiegyenlítésére is lehet használni, így nem kell most rögtön, májusban nyaralni menni csak azért, hogy elköltsük a pénzt – de talán jobb, ha nem feledkezünk meg róla.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Reszkethetnek a lakáshitelesek: kamatemelési hullám jöhet
Privátbankár.hu | 2025. január 30. 09:14
Az OTP Bank már lépett, követhetik a többiek is. A kereslet élénkülése is a drágulás felé mozgatja a piacot.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis – Sikeres jelentkezés!
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 14:23
A jelentkezésedet sikeresen megerősítetted, regisztrációd sikeres!
Személyes pénzügyek Mennyibe kerül egy lakásbiztosítás?
Privátbankár.hu | 2025. január 28. 11:21
Tavaly lejjebb mentek a lakásbiztosítási díjak. 
Személyes pénzügyek Eldobja az agyát: itt van, mennyi lesz Auchan dolgozóinak fizetése!
Privátbankár.hu | 2025. január 23. 15:38
Az Auchan az áruházaiban fizikai munkakört betöltő munkatársainak bérén átlagosan közel 7 százalékot emel.
Személyes pénzügyek A nyugdíjpénztárak tavaly kitettek magukért
Privátbankár.hu | 2025. január 23. 07:35
Két számjegyű hozamot ért el tavaly az önkéntes nyugdíjpénztári alapok több mint fele, 30 százaléknál is többet emelkedett a rekorder. Még a legkiszámíthatóbb portfóliók is megverték az inflációt.
Személyes pénzügyek Vonyítani fog a pénztárcája, ha szombaton megy tankolni
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 09:59
Idén sem lett olcsóbb az élet.
Személyes pénzügyek Befeszítette izmait a forint, hát, ennyire lett elég...
Privátbankár.hu | 2025. január 3. 07:38
Így alakult a magyar fizetőeszköz árfolyama.
Személyes pénzügyek Orosz kémek buktak le – nagyobb baj is lehetett volna
Privátbankár.hu | 2024. december 31. 09:35
Kémkedés gyanúja miatt emeltek vádat orosz-német kettős állampolgárok ellen Németországban – közölte hétfőn az illetékes német szövetségi ügyészség Karlsruhéban.
Személyes pénzügyek Nagy változás jön januártól az állampapíroknál
Privátbankár.hu | 2024. december 23. 15:05
Átalakítja a személyes értékesítési hálózatát a Kincstár.
Személyes pénzügyek Ezzel ütnek el az átlagtól a nyugdíjas korú lakásvásárlók
Privátbankár.hu | 2024. december 13. 11:59
Az átlagostól igen eltérően viselkednek, mint a fiatalok, de náluk drágábban és az országos átlagár felett vásárolnak ingatlant.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG