2p
A KSH első negyedéves csökkenő beruházási adata után a folytatásban sem lehet számítani a beruházások erőteljes beindulására.

A hazai nagyvállalatok következő egy éves beruházási aktivitása csökkenést mutat, jelenleg a cégek fele tervez valamilyen fejlesztést – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index eredményeiből.

A K&H nagyvállalati növekedési index kutatás eredményei alapján a 2 milliárd forintnál nagyobb éves árbevételű vállalatok beruházási szándékánál egyelőre nem látható egyértelmű trend, sokkal inkább a hektikusság jellemző.

Az év eleji kiugróan pozitív eredmény után visszakorrigált a beruházási hajlandóság, jelenleg minden második hazai nagyvállalat tervez valamilyen fejlesztést. A csökkenés ugyan jelentősnek mondható, azonban ez az arány még mindig kedvező az elmúlt két évet tekintve – mondta el Peter Roebben, a K&H üzleti ügyfelek divízió vezetője.

Habár továbbra is a technológiai fejlesztések állnak az élen, hiszen mindegy negyedik vállalat készül ilyen jellegű beruházásra, ez elmarad a korábban jellemző 30 százalékos aránytól. Kapacitásbővítésben jelenleg a nagyvállalatok 15 százaléka, míg az értékesítés fejlesztésben közel minden tizedik cég (11 százalék) gondolkodik.

Öröm az ürömben, hogy bár a beruházások értékén a nagyvállalatok többsége (65 százalék) nem kíván változtatni a következő egy év során, több mint minden negyedik cég (27 százalék) növelné az erre fordított kiadásait - szemben az egy évvel ezelőtti szándékhoz képest, amikor a vállalatok csupán ötöde tervezte növelni fejlesztésre fordítandó kiadásait.

Beruházások saját zsebből

A megkérdezett vállalatvezetők nyilatkozatai alapján a külső finanszírozás igénybevétele a cégek többségére nem jellemző az előttünk álló egy évben, beruházásaikat főként saját forrásból kívánják megoldani, a vállalati hitelállomány látványos bővülése így nem várható az adott időszakban.

Ugyan év elejéhez képest közel dupla annyi cég (9 százalék) kíván felvenni hosszú távú hitelt, a külső finanszírozás iránti igény továbbra is alacsony, és leginkább belső forrásokra támaszkodnak a vállalatok.

Címkék: Vállalat K&H Bank Kkv

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
Vállalat A PwC szerint is a vagyon értékének meghatározása lehet a legnagyobb kérdés
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 12:47
A vagyonadó körüli diskurzus ma elsősorban az adókulcsról és az adósávokról szól, a gyakorlatban azonban az értékeléshez kapcsolódó kérdések jelenthetik az egyik legnagyobb kihívást a vagyonos magánszemélyek számára – közölte a PwC.
Vállalat Ahány vagyon, annyi értékelési rendszer – mit kezd ezzel a vagyonadó?
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 10:37
A 2026. október 6-án közzétett tervezet szerint az adó a nettó vagyon egymilliárd forintot meghaladó részét terhelné: 100 milliárd forintig 1%-os, afelett 1,5%-os mértékkel. A hatásvizsgálat 15 ezer magánszeméllyel, 2 ezer vagyonkezelési adóalannyal és 800 milliárd forintos költségvetési egyenlegjavító hatással számol, ezért az értékelési szabályok működőképessége kiemelt jelentőségű.
Vállalat A Spar tovább harcol a magyar különadó ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 07:16
A vállalat szerint a magyar szabályozás továbbra is hátrányosan érinti a külföldi tulajdonú kereskedelmi láncokat, és az adóteher mérséklését célzó jogszabály-módosítás a nagy áruházláncok számára gyakorlatilag nem alkalmazható.
Vállalat Még mindig egy japán autómárka a magyarok kedvence
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 16:46
Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét – közölte a Toyota Central Europe Kft. (TCE).
Vállalat Olcsóbb lehet a tankolás a fuvarozóknak, új adó-visszaigénylési lehetőség jön
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:55
Literenként 25 forintnyi jövedéki adót igényelhetnek vissza átmenetileg a nagyobb tehergépjárművekkel és autóbuszokkal dolgozó vállalkozások. A fuvarozók érdekképviselete üdvözölte a kormány döntését, amely mellett az útdíjfizetés ellenőrzésének szigorítását is bejelentették.
Vállalat Nem akar több felhasználót veszíteni a Meta, letiltotta nagy riválisa reklámjait
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 16:18
A Meta nem kíván saját felületein fizetett hirdetésekkel hozzájárulni a TikTok népszerűsítéséhez. Az amerikai technológiai óriás ezért több országban megtiltotta a rivális platform reklámozását a Facebookon és az Instagramon. A vállalat szerint ez bevett üzleti gyakorlat, a TikTok tulajdonosa egyelőre nem reagált a döntésre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG