2p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A tavalyinál több és jobb minőségű kenyérgabona várható idén az előzetes termésbecslések alapján, a betakarítás az ország déli és középső részén már elkezdődött - közölte a földművelésügyi miniszter.

A 200 000 hektáron vetett őszi árpa betakarítása már befejezéséhez közeledik és a szokásosnál két héttel korábban indult el az őszi búza aratása is. Utóbbi lényegében éve óta változatlan, mintegy 1,1 millió hektárnyi hazai termőterületén az előrejelzések szerint 5 millió tonna körüli össztermés várható.A hozamok várhatóan 4,5-5,5 tonna körül alakulnak hektáronként, így kenyérgabonából az idén 10-15 százalékkal több kerülhet a magtárakba, mint az előző 5 év átlagában.

Jut majd exportra is

Fazekas Sándor elmondta, hogy a minőség is jobb a tavalyinál, a szükséges raktárkapacitás pedig rendelkezésre áll a termés tárolására. A napokban lehullott csapadék nem okoz számottevő fennakadást a betakarításban.

Az ország kenyérgabona szükséglete 1,2-1,3 millió tonna, így a takarmány célú hasznosításon kívül az idei termésből a számítások szerint mintegy 2,5 millió tonna árualap keletkezik, amelynek zömét exportpiacokon értékesítik - mondta a miniszter.

40 ezer forint körül van a búza tonnája

Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára közölte: a búza felvásárlási ára jelenleg tonnánként 40-45.000 forint között mozog, mely valamivel alacsonyabb, mint a korábbi években. Az ár alakulása ugyanakkor követi a világpiaci folyamatokat, melyek 2013 decemberétől ez év áprilisáig növekedést mutattak, azóta viszont csökkentek, "előre beárazva ezzel a várható termésmennyiséget".

A politikus szerint ez a tendencia kedvező az állattenyésztők számára, míg a búzatermesztéssel foglalkozó gazdák egy hektárra jutó árbevétele a nagyobb hozamoknak köszönhetően várhatóan nem csökken a 2013-as összeghez képest.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Agrár Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását az új agrárminiszter
Privátbankár.hu | 2026. május 21. 09:21
Szerinte az ukrán agrártermékek behozatala nem volt megfelelően szabályozva.
Agrár Nagyon nehéz most kivezetni az árstopokat
Király Béla | 2026. május 19. 10:30
Ugyan az új kormány tagjai az árstopok megszüntetését ígérték, a mostani helyzetben a mozgástér nagyon szűk. Szakmailag a kivezetés mellett több érv lenne, ám politikai szempontból jelent helyzetben nagyon nehéz lenne ezek megszűntetése – olvasható az Mfor kedd reggeli cikkében.
Agrár Jókora adag: visszaverte a magyar eső az aszályt
Privátbankár.hu | 2026. május 17. 12:51
Kiadós mennyiségű eső esett szombaton a meteorológusok szerint.
Agrár Globális műtrágyahiány és élelmiszerkatasztrófa fenyeget az iráni válság miatt
Szirmai S. Péter | 2026. május 15. 05:51
Már nemcsak az energiafelhasználóknak, a gazdáknak is fáj a Hormuzi-szoros lezárása. A szállítások elakadása miatt kevés és gyorsan drágul a műtrágya, amit az uniós “széndioxid-adó” idei bevezetése is hajt. Hiányra és akár globális élelmiszerkrízisre készülhetünk?
Agrár Elkészült az akcióterv, ezt teszi a kormány az aszály ellen
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 14:15
A vízügyi igazgatóságok vízhiány elleni feladatainak koordinációja érdekében az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) elrendelte a vízhiány elleni központi védekezést, és megkezdte a működését az Országos Vízügyi Koordinációs Központ – közölte az OVF csütörtökön az MTI-vel.
Agrár A vidék megerősítése mindenki érdeke – mondta a miniszterjelölt
Privátbankár.hu | 2026. május 12. 12:23
A magyar vidék megerősítése mindenkinek érdeke, az ország sorsát befolyásolja – hangsúlyozta Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszterjelölt a kinevezés előtti meghallgatásán kedden az Országgyűlés vidék- és településfejlesztési bizottságának ülésén.
Agrár Közeleg a katasztrófa a földeken: a kukorica máris a múlté
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 12:39
Nem volt eső tavasszal, de a várva várt változás még sok mindenen segítene, viszont a kukorica fölénye így is eltűnt.
Agrár „Tizenkilencre húztam lapot és felmondtam” – így lett sajtkészítő vállalkozó a korábbi multis menedzser
Kollár Dóra | 2026. április 29. 05:44
Kun Anita sajtmesterrel, a World Cheese Award díjas Csíz Sajtműhely alapítójával, a Magyar Sajtkészítők Egyesületének elnökségi tagjával beszélgettünk vállalkozói interjúsorozatunk legújabb részében. Egy nem mindennapi karrierváltás története. 
Agrár Nagyot kaszált az ABB az első három hónapban
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:36
Minden fontos mutató emelkedett.
Agrár Túlélésért küzd a magyar rizs
Szirmai S. Péter | 2026. április 16. 18:44
A vámmentes import okozta piaci zavarok miatt válságba került az uniós és a szebb napokat látott, különleges minőséget produkáló hazai rizstermelés is, hiába sürgetnek egyenlő versenyfeltételeket a termelők. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG