1p
Noha az árfolyamgát feltételeként szabott, és talán módosításra kerülő 30 millió forintos ingatlanérték-korláttal a törvényhozó a legtehetősebbeket kívánta kizárni az árfolyamrögzítési lehetőségből, az MTI által megkérdezett ingatlanpiaci szakértő szerint Budapesten az ilyen értékű ingatlanok nem sorolhatók a felső kategóriába.

Az Országgyűlés előtt lévő, az árfolyamgát rendszerét módosító javaslathoz Rogán Antal nyújtott módosító javaslatot, amely szerint a 30 milliós határ nem a fedezetként felajánlott ingatlan forgalmi értéke, hanem a hitel nagysága lenne. A Bankszövetség várhatóan március 5-i elnökségi ülésén dönt arról, hogy elfogadhatónak tartja-e a javaslatot.

Bár a kormány és a Bankszövetség közötti megállapodás tavaly decemberi aláírásakor az hangzott el, hogy a módosított program valamennyi devizahitelesnek segítséget jelenthet, valójában az árfolyamrögzítésnél eddig is meglévő korlátok nem módosultak. Patai Mihály, a Bankszövetség elnöke az Inforádiónak korábban úgy nyilatkozott: nem túlzás azt mondani, hogy mindenki élhet a lehetőséggel, hiszen a devizaadósok mintegy 90 százalékánál sem a hitel, sem a fedezetként felajánlott ingatlanérték nem éri el a korlátot. A 30 millió mellett pedig azért döntött a kormány és a Bankszövetség, hogy a legtehetősebbeket kizárja a lehetőségből. Patai ismertetése szerint az átlag devizahitel nagysága 6,5 millió forint, ami mögött 8-10 millió forintos ingatlan áll, a korlátot ennek háromszorosában szabták meg.
Déry Attila, az ingatlanforgalmazó Otthon Centrum vezető elemzője az MTI kérdésére elmondta, hogy a devizahitelezés felfutásakor 2006-2007-ben az ingatlanpiac is felpörgött, emelkedtek az árak. A fővárosban például 2007-ben egy 30 milliós ingatlan nem számított felső kategóriásnak, azt meg végképp nem lehet állítani, hogy ezekbe a lakásokba a legtehetősebbek költöztek volna. Az OC statisztikái szerint a fővárosi átlagár 2007-ben a használt, tégla lakásoknál 300 ezer forint volt négyzetméterenként, az új építésűeké pedig elérte a 350.000 forintot. Példaként említette, hogy egy angyalföldi 67 négyzetméteres, újépítésű, 2,5 szobás lakás ára garázzsal elérte, sőt kissé meghaladta a 30 millió forintot. Az értékesebb budapesti kerületben nem volt ritka az újépítésű 30 milliónál drágább lakás, ahogyan a budai agglomerációban a családi házak ára is meghaladta ezt az értéket. Kétségtelennek nevezte azonban, hogy a vidéki ingatlanok ára akkor is alacsonyabb volt a fővárosiaknál, de hangsúlyozta, hogy a vidéki nagyvárosokban sem számított luxusnak a 30 milliós családi ház.

A Patai Mihály által említett, a devizahitelek mögött álló 8-10 millió forintos átlagár Déry Attila szerint a fővárosban jóval magasabb volt, ezen az áron akkor legfeljebb panellakásokat lehetett értékesíteni. Az átlagárak 2007-ben Budapesten inkább 15-16 millió forint körül mozogtak és azóta mintegy 10-15 százalékkal csökkentek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tavaly novemberi összeállítása szerint a devizahitelek 4.867 milliárdos állományának mintegy 7,2 százaléka van 20-30 millió forint között (ezek mögött vélhetően 30 milliónál értékesebb fedezet áll), az összes hitelállományból 351 milliárd forint. Ez a 800 ezer ügyletnek csupán 2,1 százaléka, de így is több mint 16.600 ügyfelet jelent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rákosborzasztó már a múlté, eljött a 150 milliós házak kora
Vámosi Ágoston | 2026. április 22. 19:26
Budapest legnagyobb kerülete nehezen áll helyt a piaci versenyben: a családi házaknál erős a konkurencia, a paneleknél pedig még az új lakások is olcsóbbak a szomszédban. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti része nem csak végigvezet sok hasonló nevű városrészen, hanem azt is feltárja, hogyan lehet a főváros egyik legzöldebb környéke egyben a legolcsóbb is.
Ingatlan A spanyol kormány 7 milliárd eurós bérlakásprogramot indít
Privátbankár.hu | 2026. április 21. 17:22
A spanyol kormány 7 milliárd euró értékű, 2030-ig szóló bérlakásprogramot hagyott jóvá keddi ülésén Madridban.
Ingatlan Egyre több a külföldi befektető a magyar iroda- és szállodapiacon
Vámosi Ágoston | 2026. április 21. 14:14
Masszívan visszaestek a beruházások tavaly, a csökkenést még a turizmus fellendülése sem tudta ellensúlyozni a magyar kereskedelmiingatlan-piacon. A befektetői aktivitást jelentősen ronthatja, hogy a közel-keleti háború kitörése óta néhány építőanyag 20-50 százalékkal drágult. Jelenleg minden nyolcadik iroda üres, és az arány tovább emelkedhet ebben az évben.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? A Velencei-tónál is több mint százmillió egy átlagos ház
Vámosi Ágoston | 2026. április 15. 18:54
A gárdonyi árak lehagyták a velenceieket a lakáspiacon az elmúlt években, de a családi házaknál éppen fordított a helyzet. Megnéztük, mennyiért adják ki a panorámás, tóparti házakat az Airbnb-n, és megértettük a velencei áremelkedést is. A Mennyit ér az ingatlanom? e heti részében arról is megbizonyosodtunk, hogy a sukorói telkek (és házak) továbbra is értékesek.
Ingatlan Egyre drágábban lehet jó albérletet találni
Privátbankár.hu | 2026. április 14. 10:57
Márciusban élénkült a magyarországi albérletpiac: országosan és a fővárosban egyaránt 1,6 százalékkal nőttek az átlagos bérleti díjak havi összevetésben – derült ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.
Ingatlan Lakást adna ki? Nagy pofon jöhet a választási győzelem miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 09:57
Tovább csökkenhet a kiadó lakások hozama a formálódó Tisza-kormány miatt.
Ingatlan Megkötötték az önkormányzatok kezét a 3000 lakásos beruházásnál
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 13:11
A Népszigethez tervezett lakópark kiemelt státuszt kapott a kormánytól, ettől kezdve Budapestnek és a kerületi önkormányzatoknak kevesebbet ér a szava az építkezéssel kapcsolatban.
Ingatlan A kétmilliós négyzetmétár már az alap Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 11:59
Ha új lakásról van szó. A felkapottabb helyeken pedig közeledik a négymillióhoz az átlagár.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG