Az eredeti tervek szerint befejeződött az 1-es és a 3-as villamosvonal fejlesztése is. A maradék pénzből, ha szükséges, olyan kiegészítő munkákat is elvégezhetnek, amelyek az eredeti tervekben nem voltak benne – mondta a főpolgármester, hozzátéve, hogy ezek az utazóközönséget nem fogják zavarni.
Az 1-es villamosvonal Újbudáig történő meghosszabbítása a Rákóczi híd 1995-ös átadása óta állandóan napirenden volt, de 2010-ig nem történt előrelépés az ügyben. Most megépült a több mint három kilométer hosszúságú új pálya a Rákóczi híd-Szerémi út-Hengermalom útvonalon. Az új végállomást a Fehérvári út és a Hengermalom út kereszteződésében alakították ki.
Lesznek még fejlesztések
Az 1-es villamos további meghosszabbítására, az Etele térig, 8,5 milliárd forintot fordíthat a főváros, a 3-es metró infrastruktúrájának teljes felújítására pedig 125 milliárdot.
A Baross tér és Újpalota közötti villamosvonal kiépítésére 26 milliárd, a Külső Bécsi úti villamosra - a Vörösvári úttól az esztergomi vasútvonal új megállójáig - pedig 14 milliárd forint jut.
Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?
Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia
2025. november 4., Budapest
Átadták az 1-es villamosvonal Újbudáig meghosszabbított szakaszát. Tarlós István újságíróknak azt mondta, hogy a híd ezzel elnyerte eredeti funkcióját.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Folytatódnak a harcok a budapesti csúcs árnyékában
17 perce
-
Ők most Európa legjobb oknyomozói
32 perce
-
Nem a forintról vett példát ma a tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Nem örülhet maradéktalanul a Netflix
körülbelül 1 órája
-
Gyorsan a kifulladás jeleit mutatja az Otthon Start
körülbelül 1 órája
-
Szijjártó Péter is megszólalt a budapesti csúcs elhalasztása ügyében
2 órája
-
Több lett a munkanélküli Magyarországon
2 órája
Mfor.hu Top24
- Ezt vitte a börtönbe a volt francia elnök, Nicolas Sarkozy
- Eljött Szijjártó Péter fordulata atomenergia ügyben?
- Pert veszített az egyetemmel szemben a Corvinusról kirúgott tanár
- Szerbia fázhat rá leginkább a százhalombattai tűzesetre?
- Már megint OTP-s ügyfélnek a legjobb lenni: forradalmi újdonsággal állt elő a bank
- Orbán Viktor aláírta: milliárdokkal lett gazdagabb reggelre az egészségügy
- Elhalasztották a budapesti Trump–Putyin-találkozót
Vásárló
Nagy öröm érte az Aldi vásárlóit
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 08:14
Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét.
Vásárló
Egyre jobb magyar autósnak lenni
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:49
Megint csökkentek az üzemanyagok átlagárai, a dízelről pedig újabb jó hír érkezett.
Vásárló
Olyan boltokat jelentett be a Lidl Magyarország, amilyeneket még nem láttunk
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 16:20
Október közepétől egy mozgó üzletté alakított kisbusszal járja körbe az országot a Lidl.
Vásárló
Nem csak akkor érdemes szervizbe menni, ha baj van
Márkázott tartalom | 2025. október 13. 10:09
Sokan csak akkor keresnek autószervizt, amikor már világít a hibajelző, esetleg furcsa hangokat ad ki a motor. Pedig a rendszeres karbantartás nemcsak a hibák megelőzésére jó, de segít abban is, hogy az autó hosszabb távon megbízható maradjon. Egy jól karbantartott jármű ritkábban hagy cserben, kevesebb váratlan költséget okoz, és az utazás is nyugodtabb vele. A szervizbe járás tehát nem csak a műszaki vizsga előtti kapkodásról szólhat, hanem egy tudatos, előrelátó hozzáállásról is.
Vásárló
Töltsd le az 5 éves MySPAR appot – spórolj és nyerd meg az új Peugeot 2008-at!
PR | 2025. október 9. 10:03
Születésnapját ünnepli a MySPAR app, amit már több mint félmillióan használnak nap mint nap. Most a hetente frissülő digitális kuponok többsége akár 30% kedvezményt ad, a nyereményjáték fődíja pedig egy vadonatúj Peugeot 2008!
Vásárló
Energiatakarékos hűtők 2025-ben: mennyit spórolhat egy A-osztályos modell?
PR | 2025. október 7. 13:44
A háztartások energiafogyasztásának jelentős részét a folyamatosan üzemelő készülékek adják. Közülük is a hűtőszekrény az, amely a nap 24 órájában működik, így választása hosszú évekre meghatározza a villanyszámlát. 2025-ben az energiahatékonyság már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem egyre inkább pénzügyi döntés is: egy A-osztályos modell éves szinten tízezreket hagyhat a családi kasszában.
Vásárló
Őszi hajtrendek: a legdivatosabb frizurák ebben a szezonban
Márkázott tartalom | 2025. október 7. 10:20
Az őszi időszak mindig kiváló lehetőséget ad arra, hogy kicsit megújítsa magát, akár egy új frizura segítségével.
Vásárló
Eldobja a „csodafegyverét” a kormány a választásokig? Kizártnak tűnik
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. október 7. 05:37
Már nem csak tavalyhoz képest drágább a nagybevásárlás: két hónap után újra emelkedésnek indultak az élelmiszerárak a hipermarketekben. Az viszont jó hír, hogy az éves drágulás tempója legalább egy kicsit újra lassult. Elképzelhetetlennek tűnik az árrésstop november végi kivezetése a Privátbankár Árkosár legfrissebb eredményei alapján.
Vásárló
A hatékonyság titka: modern higiéniai megoldások
Márkázott tartalom | 2025. október 6. 10:12
Gondolta volna, hogy a tisztaság mennyire fontos szerepet játszik a vállalatok hétköznapjaiban? Akár szállodák, akár kórházak működtetése a cél, a megfelelő higiéniai rendszerek kialakítása nemcsak a komfortérzetet növeli, hanem közvetlenül befolyásolja a gazdasági teljesítményt is.
Vásárló
Motorkerékpár vásárlása lízinggel?
Márkázott tartalom | 2025. október 5. 13:40
Bizony erre is van lehetőség, de természetesen itt a részletekre kiemelten figyelni kell. Kevesen tudják, de több típusa is elérhető a lízingnek, a nyílt végű kifejezetten vállalkozók, cégek számára érheti meg, mivel még áfalevonásra is lehetőség van, így kevesebb kamatot kell visszafizetni.
Heti top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Lehangoló hírt közölhetnek Ursula von der Leyenék 2025. október 17. 05:39
- Újabb ország akar csatlakozni az Európai Unióhoz 2025. október 19. 11:28
- Váratlan fordulat közeleg a budapesti béketárgyalás ügyében? 2025. október 20. 06:17
Havi top
- Így jár, aki kilép az Európai Unióból 2025. október 20. 06:42
- Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal 2025. október 5. 09:04
- Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától 2025. október 14. 19:31
- Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával 2025. szeptember 28. 10:42
Friss
Közérdekű
Ők most Európa legjobb oknyomozói
Illegális kőolaj-kereskedelmi bizniszt buktattak le.
32 perce
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Szabadidejében mentett túrázókat a Bükk-fennsíkon a rendőrség ügyeletvezetője
09:01
-
Kulturális Bizottság: szégyenteljes eljárás a színház vezetői pályázatok meghallgatásánál
08:34
-
Gyakran felhős idő, időnként eshet is
07:50
-
Elmarad a Trump–Putyin-találkozó
19:14
-
Hűtőben tárolta a drogot az egri terjesztő
14:20
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Svédország szorítaná sarokba az Orbán-kormányt – egyetlen euró sem jöhetne Brüsszelből
2025. október 21. 11:17
-
Máris lefújják a Budapestre tervezett Trump-Putyin békecsúcsot?
2025. október 21. 10:55
-
A Mol finomítójának tüze Orbán Viktor szövetségesét is megégetheti
2025. október 21. 12:04
-
Óriásit blöffölt Trump a budapesti csúccsal?
2025. október 21. 17:20
-
A budapesti Trump–Putyin-találkozó már nincs tervben „a közeljövőben”
2025. október 21. 19:40
