1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Idén Szolnok lett a legélhetőbb magyar város - jelentette be Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, a díj alapítója.

Fenntartható fejlődésük alapján idén első alkalommal hasonlították össze a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at.

Takács Júlia kiemelte: az országot járva jelentős különbségeket lehet látni a magyar városok között, míg egyes városok nagyon sokat fejlődtek, más településeken az elmúlt húsz évben szinte semmi változás sem történt. Ezért úgy gondolták, hogy a települések fejlődésének ösztönzésére bemutatják, hogy vannak pozitív példák, és összeállítják a követendő példának tekinthető városok TOP 10-es listáját.

Mi alapján döntenek?

A legélhetőbb városok listája két nagy kategóriában - a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság szempontjából - kapott pontok alapján állt össze. A felmérés során a Központi Statisztikai Hivatal adatait, a településeken folyamatban lévő, illetve tervbe vett fejlesztéseket, valamint a személyes látogatások tapasztalatait vetették össze.

Takács Júlia elmondta: a vizsgálat szakmai felügyelőtestületét többek között az oktatás, a kultúra, a környezetvédelem és az energiahatékonyság területeinek szakértői alkották, úgy mint Kovács Balázs, a gödöllői Művészetek Házának ügyvezető igazgatója, Hatvani Szabolcs, a fenntartható fejlődés bizottságának munkatársa, illetve Karászi Zoltán, a TÜV Rheinland Intercert Kft. ügyvezető igazgatója.

Top 10 - Szolnoktól Veszprémig

A mostani összeállításból Budapestet azért hagyták ki, mivel azt világvárosnak tekintik, így a főváros élhetőségét majd később, más szempontok alapján elemzik.

A győztes város, Szolnok a TÜV Rheinland-tól a legélhetőbb magyar város címről hivatalos tanúsítványt kap. Ezzel együtt Szolnok modelljét nyilvánosságra is hozzák, hogy a többi település ezek alapján követhesse példáját - mondta az igazgató.

Szolnok belvárosa. Fotó: szolnok.hu

 

Takács Júlia megjegyezte: mivel céljuk elsősorban az ösztönzés, ezért most még csak a legjobb tíz város nevét ismertetik. A listán a második Zalaegerszeg, a harmadik Debrecen lett. Ezek mellett Kecskemét, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár és Veszprém került be a legjobb tíz közé.

A CSR Hungary ügyvezető igazgatója szerint a települések élhetőbbé tételéért a településvezetők mellett a lakosok, valamint a városokban működő vállalkozások egyaránt sokat tehetnek.

Nem ez az első díj Szolnoknak

Karászi Zoltán elmondta: az élhetőség biztosításának szándékát a városok többségében tapasztalták, ennek feltételei viszont sokszor hiányoztak. Szolnokon viszont azt tapasztalták, hogy minden olyan megfelelőségi paraméter dokumentumokkal, adatokkal volt alátámasztva, követhető tervekkel és folyamatban lévő programokkal találkoztak.

A sajtótájékoztatón Szolnok alpolgármestere, Kállai Mária elmondta: városukban hosszú távú városfejlesztési stratégiát dolgoztak ki, melyben egyaránt szerepet kapott az energiahatékonyság, a környezetvédelem, valamint a humánterületek fejlesztése is. Ezek a fejlesztések összeértek, eredményüket a mostani díj mellett korábbi elismerések is bizonyították. A közelmúltban Szolnok elnyerte többek között a hozzáférhető magyar város, valamint a családbarát önkormányzat díját is - hangsúlyozta az alpolgármester.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Véget érhet a jó világ a benzinkutakon, vagy még fellélegezhetünk?
Privátbankár.hu | 2026. május 24. 13:05
Egyelőre még maradhat a védett ár.
Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG