2p
A közműszámlákon szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének vizsgálatát javasolja a Fidesz a kormánynak - közölte Rogán Antal. A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakcióvezetője szerint ideje megszüntetni a magyar családok lehúzását.

A Fidesz azt is kezdeményezi a kabinetnél, hogy a mérőórák cseréjének költsége a jövőben ne a fogyasztókat terhelje, valamint hogy a mérőórákon jelzett fogyasztás és a számlázás kerüljön szinkronba, ami alapvetően a Főgáznál fontos kérdés, mert sok esetben a számlázás alapjául szolgáló fogyasztási egység nem egyezik meg a mérőórán mutatott értékkel - mondta a politikus.

A kormánypárt "3+1" javaslatának része a bekötési, bekapcsolási díjak és fejlesztési hozzájárulások felülvizsgálata is az építési vállalkozók szövetségével való egyeztetést követően - ismertette a frakcióvezető, hozzáfűzve, hogy ezek a költségek az ország különböző területein változóak, a hálózatbővítési díjak minimum 60-70 ezer forint között mozognak.

Rogán Antal a közműalapdíjakról azt mondta, hogy ezek nem kis költséget jelentenek a családoknak, hiszen például a villamos energiánál ez évi 2-3 ezer forint, a gáznál 10-15 ezer, a távhőnél pedig 57-84 ezer forint. A mérőórák cseréjéről szólva megjegyezte, hogy a díjszabások itt is nagyon eltérőek, de akár 115 ezer forintba is kerülhet a csere.

Mindezen intézkedéssel akár évi százezer forintnál többet is spórolhatnak a fogyasztók - hangsúlyozta. Hozzátette, azt kérték, hogy a kormány a következő ülésén foglalkozzon ezekkel (az alapvetően rendeleti módosításokkal megoldható) kérdésekkel, amelyeket egyébként az elmúlt hetekben tartott rezsifórumok résztvevői fogalmaztak meg.

Fájni fog

Mint kiemelte, a rezsifórumok résztvevőinek tapasztalatait összegezve "azt mondhatjuk, hogy az emberek véleménye szerint a fogyasztáson felül vannak olyan tételek a számlákban és a díjakban, amelyekkel a szolgáltatók újabb bőrt próbálnak lehúzni a magyar családokról. Ezeket pedig meg kell szüntetni".

Megjegyezte azt is, hogy ha a kabinet kéri az ügyben a parlament összehívását, mert mégis törvényi változtatások szükségesek, a Fidesz képviselőcsoportja támogatni fogja azt.

A frakcióvezető jelezte, ha a kormány megteszi megoldási javaslatait, és a fogyasztók javára dönt, "az fájni fog a szolgáltatóknak, de azt gondoljuk, itt az ideje, hogy a lehúzásokat megszüntessük".

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG