1p
Az idei Budavári Borfesztiválon a fiatal borászoké a főszerep. Felnőtt egy újabb generáció, mindent tudnak a szőlőről, a borról, az apró családi titkokról - nem egy közülük már a nagy pincekulcsot is megkapta. . Most rajtuk a világ szeme, eljött az idő, hogy megmutassák, ők milyen bort tudnak készíteni. (x)

Boraik naprakészek, ám a tradíció ízei épp úgy dominálnak bennük, mint elődeik boraiban. Az idei Budavári Borfesztiválon a borkedvelők megtudhatják, mit csinálnak másként a fiatalok. Éppen ezért a 21. alkalommal megrendezésre kerülő Budavári Borfesztivál "vendége" a Junibor – Fiatal Borászok Egyesülete lesz.

Az ország 10 borvidékének 28 ismert, a magas minőségű borkészítés iránt elkötelezett fiatal termelője szórakoztatja a közönséget az Oroszlános udvarban, a Magyar Rádió színpada mellett. Felváltva és együtt töltögetve a jó nedűket a poharakba.


Ismeretlen kincsek a határon túlról - bemutatkozik a díszvendég

Nyerjen tőlünk páros belépőt a fesztiválra!
21. alkalommal rendezik meg szeptember közepén a Budavári Borfesztivált, ahol a tradíciók mellett sok lesz az újdonság is. Nyerjen páros belépőt a fesztiválra a Privátbankár.hu-tól! Tovább >>>

„Olyan még nem volt, hogy egy zagorjei (ember) bort adott volna el, inkább megitták a barátai” - tartja a mondás déli szomszédainknál. Hogy miért is fontos ez? Az idei Borfesztivál "díszvendége" Horvátország lesz! Köztudott, hogy az ország borászainak közel fele nem értékesíti borait, csupán saját igényeik kielégítésére termel - a fent idézett mondás is erre utal. Éppen ezért a számos kereskedelmi forgalomba kerülő bor még mindig viszonylag ismeretlen Horvátország határain túl. Ezekkel a rejtett kincsekkel ismerkedhetnek meg most fel a magyar borkedvelők. A borok mellett az ország gasztronómiája, kultúrája is bemutatkozik.

Természetesen ismét lesz Boregyetem. A fesztivált megelőző hétfőn, szeptember 10-én a fiatal borászok tartanak baráti hangulatú, izgalmas előadásokat, többek között Gál Tibor, Sebestyén Csaba, Gere Andrea, Hernyák Tomi, Árvay Angelika és Demeter Endre. Másnap (11-én) pedig Horvátország mutatkozik be a Borfesztivál közönségének.

A borfogyasztás kultúra

Mind az öt nap a kultúráról (is) szól - nem volt ez másképp az elmúlt években sem. Az idei évben a Borfesztivál világzenei koncertje (Hangoló) lesz a nyitóprogram. Szeptember 7-én, a MOM Kulturális Központban az egyedülálló Hungarian HeartBeats program azt a zenei és kulturális sokszínűséget mutatja be, amely hazánkban a táncház-mozgalom hagyományaiból indulva virágzik. Ez a kivételes produkció 2011-ben, Koppenhágában, a WOMEX Világzenei Kiállításon hatalmas nemzetközi sikert aratott.



Világzene, népzene és jazz minden mennyiségben. Olyan neves előadók lépnek fel - többek között - mint a Csík Zenekar, Ferenczi György és a Rackajam, a Besh O droM, és egy már megszokott, felejthetetlen hangulatú Ghymes koncert is szórakoztatja a borozgatókat. Pénteken pedig izgalmas világzenei napnak nézhetünk elébe: az Etnofon Zenei Társulás, a Fabula Rasa, Kerekes Band és Orosz Zoltán dallamai nyújtanak kellemes aláfestést. A szombat már hagyományosan is a Népzene és Néptánc Gála napja - de a szombati nap fénypontja vitathatatlanul a Szüreti felvonulás lesz.

A Borfesztivál gazdag kulturális kínálatában igazi újdonság, hogy a zárónapon a Magyar Jazz Szövetséggel közösen kerül megrendezésre a Magyar Jazz Napja. Színpadra lépnek MoNaMo és Vendégei, a Budapest Bossanova Quintet, a Basszusgitár Ünnep keretében pedig Jaco Pastoriusra emlékezünk. Az idei Budavári Borfesztivál záróműsorát a Ricardo Salsa Club zárja.



Internet, applikáció, játszóház és mesterségek bemutatója...

Ezen felül pedig bemutatkoznak a borkészítéssel kapcsolatos mesterségek, lesz ingyenes gyermekmegőrző is, így a kisgyermekes családoknak is kiváló program a fesztivál. Az idei évben is lesz ingyenes internet, ami már csak azért is hasznos, mert az okostelefon-tulajdonosok letölthetik a Borfesztiválhoz készített applikációt, így a rendezvény térképe mellett minden információ a kezükben lesz a kiállító pincészetekről is - gyorsan és egyszerűen. Idén is lesz parafadugó-gyűjtő kampány, a tavaly összegyűjtött termésből rengeteg játék készült - 16 óvoda gyermekei örülhettek neki. Aki az összegyűjtött termést idén is elhozza ajándékot kap és egy sorsoláson is részt vesz.
A jól megszokott programokon felül egy másik idei újdonság, hogy bemutatkoznak a Fesztivál Éttermek. Szeptember 7-17. között Budapest legjobbjai közül 17 étterem készít 5 fogásból álló menüsort. Minden fogás az azt megálmodó főszakács stílusát tükrözi, és minden fogást tökéletesen kiegészít egy gondosan kiválasztott bor.

 

Jegyezze fel naptárába!
„Budavári Borfesztivál a barátokkal szeptember 12-16. között!”

Nyitva tartás:
szept. 12–13. szerda-csütörtök: 14.00–23.00;
szept. 14. péntek: 12.00–23.00;
szept. 15–16. szombat-vasárnap: 10.00–23.00
Napijegy: 2700 Ft
Bérlet 5 napra: 7500 Ft
www.aborfesztival.hu




Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG