1p
Öt év alatt ezer egyeddel nő a veszélyeztetett magyartarka szarvasmarha nagy többségben fajtatiszta állománya a 2010-ben kezdődött tenyésztési program keretében. A Magyarországon 200 éve honos fajtát 2010-ben nyilvánították veszélyeztetett fajtává

Mélypontról kapaszkodott vissza az állomány

A Magyartarka Tenyésztők Országos Egyesületének ügyvezető igazgatója, Füller Imre az MTI-nek elmondta, hogy a Magyarországon 200 éve honos fajtát 2010-ben nyilvánították veszélyeztetett fajtává, miután 6000 alá csökkent az A-törzskönyves, nagy többségben fajtatiszta egyedek száma. Akkor 4026, idesorolható magyartarka egyedet tudtak összegyűjteni a tenyésztők. Az európai uniós támogatás fejében a tenyésztők azt vállalták, hogy 2015-re a 87,5 százalékban tisztavérű magyartarka marhák száma eléri az ötezret az országban - tette hozzá.

Ismertetése szerint a hazai szarvasmarha-állomány gyarapodásával párhuzamosan a magyartarka-állomány is nőtt az utóbbi években; bár a fajtamegoszlásról pontos adatokkal az egyesület nem rendelkezik, a 2012-ben nyilvántartott 330 ezer tehénnek körülbelül a húsz százaléka sorolható a kettős hasznosítású magyar fajtához, míg többségben a tejelő fajta egyedei, a Holstein-frízek vannak. Mint mondta, a 2011. évi 19 ezres létszámnövekedésnek nagy részét a magyartarka fajta gyarapodása tette ki.

Nyilvántartott bikák, akár külföldről is

A 60-70 ezerre becsült populációból azonban mindössze 8,5 ezer állat áll termelésellenőrzés alatt, kevesebb mint felük igazolt származású; a teljesen tisztavérű állatok száma néhány száz. A fajta tenyésztését 1989 óta irányító - jelenleg 1400 tagot számláló - egyesület célja egy rámás, jó húsformájú állat kitenyésztése, és továbbra is törekszünk a kettős - hús- és tejtermelő képesség fenntartására - mondta az egyesület ügyvezetője.

Magyarországon jelenleg csak a magyartarka fajtának van meghatározva a hústenyészértéke, ami megmutatja azt, hogy a tenyészbika milyen tulajdonságokat örökít át - jegyezte meg Füller Imre. A tenyésztési program keretében kiválasztott bikanevelő tehenekhez a kis létszámú hazai nukleuszállomány mellett külföldről is hoznak tenyészbikákat. A program, amelyben ötéves ciklusonként derül ki egy-egy tenyészbika értéke - az eddigi tapasztalatok alapján 80 százalékban sikeres - tette hozzá.

Hús, hús, hús

Az eredményekről szólva elmondta: a magyartarka bikák átlagos súlygyarapodása napi 1300-1400 gramm, de nem ritka, hogy eléri a két kilogrammot, ami jónak mondható. A vágás után az állat 60 százaléka hasznosul húsként, a fajta tejtermelése megközelíti az évi 6000 kilogrammot. A 2011-ben legjobb eredményeket elért, 800 tehenes bonyhádi Pannónia Mezőgazdasági Zrt. átlaga évi 7300 kilogramm tej, amelynek 4,26 százalékos zsír- és 3,52 százalékos fehérjetartalma volt.

A magyartarka jó tulajdonságai közé tartozik hogy a leselejtezett tehén jól hizlalható, és három hónap alatt eléri a 9-10 mázsás súlyt, jelenleg pedig van kereslet a nagy súlyú szarvasmarhákra - mondta az ügyvezető. Az egyesület tenyésztési programjának egyik célja a fajta tejelőképességének javítása, pontosan azonban nem határozták meg az elérendő éves tejhozamot. "Azt szeretnénk elérni, hogy a tenyésztő a lehető leggazdaságosabb módon állítsa elő a magyartarkát, és a jövedelem szempontjából a 60-40 százalékos tej-hús arány maradjon meg" - mondta Füller Imre.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ehető Erdő vacsoraest: különleges menüsor egy séf és egy erdész összefogásából
PR | 2026. november 6. 14:16
A Mamaison Hotel Andrássy Budapest földszintjén található Andrássy Garden Budapest szívében, az Andrássy út nyüzsgésétől néhány lépésre kínál elegáns, mégis otthonos környezetet.
Vásárló Miért ekkora az eltérés a dízel és a benzin árában?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:17
Több tényező is fennakadásokat okoz.
Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG