Jól indult az év
Meglepően magas a Duna House által becsült idei februári forgalmi adat, amely a válság utáni egyik legerősebb ingatlanpiaci forgalmát mutatja és a márciusi előrejelzések is bíztatóak. A tavalyi februárhoz képest például 12 százalékkal több adás-vétel zajlott, ha pedig az első két hónapot tekintjük, akkor is 10,5 százalékos az erősödés a két év azonos időszakában.
Ha ez a tendencia folytatódni tud, akkor a válságot követő legerősebb forgalmát produkálhatja a piac a tavalyi leggyengébb után. Korai még becsülni, de nem kizárt, hogy 100 ezer adás-vétel körül zárhat az idei év a 2013-as 84 ezer után.
Váratlan ugrás
A lezárt adás-vételi tranzakciók mellett több jel is utalhat az elmozdulásra. Egyik ilyen a keresleti index alakulása, amelyet az ingatlanközvetítő az irodáiba betérő potenciális vevők számából (és egyéb korrekciós tényezőkből) kalkulál. Ez az index váratlanul megugrott januárban, majd a következő hónapban nemhogy szinten maradt, hanem még tovább nőtt. A 87 százalékpontos érték az elmúlt négy év egyik legkiemelkedőbb keresletét mutatja, ami előrevetíthet egy valós forgalomnövekedést a következő hónapokra.
Áll az alku?
Ezzel együtt beszédes az alku alakulása is az elmúlt hónapokban. A fővárosban például tavaly novemberben még az összes eladott ingatlan esetében a vevők 7 százalékot tudtak alkudni, ez a szint aztán megmaradt decemberben is, de az év első két hónapjában 6 százalékra csökkent, a márciusi eddigi adatok pedig csupán 5 százelékon járnak.
A csökkenő alku azt jelzi, hogy az eladók kevésbé vannak rákényszerítve az árlevitelre, hiszen több a potenciális vevőjelölt. Az értékesítési idő csökkenésének is mutatkoznak a jelei, de ennek vizsgálata majd visszamenőleg lehetséges.
Ez jó jel
Az első negyedév ilyen intenzitása előrevetítheti az árak elmozdulását is. A Duna House országos árindexe 2012 utolsó negyedéve óta lényegében 81 százalékponton stagnál (100% 2008 első negyedéve volt). Az eddigi adatok alapján nem kizárt, hogy az április elején megjelenő legfrissebb árindex majd felfelé mozdulást fog mutatni.
Rutai Gábor - az ingatlanközvetítő elemzési vezetője - szerint az élénkülő piac egyik oka az alacsony betéti alapkamat lehet. Ilyen környezetben hagyományos alternatíva az ingatlanbefektetés, amelynek hozama túlszárnyalja a betétekét. Másik ok lehet a lakossági kivárás kezdődő oldódása. A várakozások feltehetően azt mutatják, hogy nem mennek lejjebb az árak, és a gazdasági környezet, illetve az állami hozzájárulások rendszere is kiszámíthatóvá vált. Az a többszázezer elhalasztott vásárlás, amely a válság utáni éveket jellemezte elképzelhető, hogy lassan, óvatosan beszivárog a piacra.
Több jel is arra mutat, hogy trendforduló lehet az ingatlanpiacon, bár robbanásszerű fellendülésre nem lehet számítani.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
13 perce
-
Durva számokat mondott be Zelenszkij
31 perce
-
Kriptovaluta, arany, OTP-részvény: így forgatják a pénzt a magyar politikusok
körülbelül 1 órája
-
Megnyílt a Deutsche Telekom giga AI-központja
11 órája
-
Hatalmas karcsúsítás az ikonikus amerikai lapnál
12 órája
-
Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
12 órája
-
Szerencsére a forint nem indult olvadásnak
13 órája
Mfor.hu Top24
- Különös anomáliákra bukkantak az Orbán-Magyar párharc esélyeivel kapcsolatban
- Úgysem fogja kitalálni, mit adott át Szijjártó Péter
- Váratlan hiba az egyik magyar nagybanknál, elnézést kérnek az ügyfelektől
- „Hihetetlen teljesítmény ez a miniszterelnök úrtól” – az utca embere a januári rezsicsökkentésről
- Amíg ön aludt, Sulyok Tamás magyar állampolgárságokat vett el
- Könnyű álmot ígér a forint
- Jön: 1000 adag ingyen csirke február 7-én Budapest szívében
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Vecsés a befektetők, Gyömrő a családosok célpontjában
Vámosi Ágoston | 2026. február 4. 19:01
A budapesti ingatlanárak elszálltak az agglomeráció áraihoz képest, a délkeleti vonzáskörzet árszintje azonban elkezdett felzárkózni a Buda környéki településekéhez, derül ki Mennyit ér az ingatlanom? című rovatunk e heti részéből. A messzebb fekvő városokban még lehet megfizethető családi házakat találni, de szemügyre vettük Üllő és Vecsés luxusvilláit, valamint a most épülő monori lakóparkot is.
Ingatlan
Az dörzsölheti a markát, aki panelt akar eladni
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 17:11
A panelek pörögnek a legjobban a piacon.
Ingatlan
Akinek volt pénze, már egy éve bevásárolt a lakáspiacon
Privátbankár.hu | 2026. február 2. 09:59
2026 januárjában eltérő pályára került a kereslet és a kínálat a magyar lakáspiacon. Az ingatlan.com friss adatai szerint a kereslet összességében visszafogottabbá vált, de ezen belül az új és a használt ingatlanok iránti igények nagyon eltérő képet mutatnak. A friss kínálat pedig a kertes házak és társasházi lakások dimenziójában mutat teljesen eltérő trendet.
Ingatlan
Borzalmas állapotban vannak a családi házak, így képtelenség kifűteni őket
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 11:02
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen – derül ki a legújabb MBH Indexből. Az MBH Jelzálogbank elemzése szerint a tanúsított ingatlanok 44 százaléka a három leggyengébb, G–I energiaosztályba tartozik, a két legrosszabb, H és I kategória aránya pedig eléri az egyharmadot.
Ingatlan
Mennyit ér az ingatlanom? Röpködnek a százmilliók a XIII. kerületi lakáspiacon
Vámosi Ágoston | 2026. január 28. 19:04
Egyetlen budapesti kerületben összpontosul a magyarországi újlakáspiac ötöde, de hiába: a kínálatnak mindössze a töredéke felel meg az Otthon Start feltételeinek. A Dózsa György úti metrómegállónál négymilliós (!) négyzetméteráron is hirdetnek épülő lakásokat; feljebb, a Forgách és a Gyöngyösi utcánál sem ritka a több száz milliós hirdetés. A befektetőknek gyöngyszem lehet a XIII. kerület. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat egy év után visszatér a Privátbankárra, és azt is megmondja, melyik utcában érdemes Otthon Starttal lakást keresni.
Ingatlan
Óriási irodaházat vett Bukarestben a Gránit befektetési alapja
Privátbankár.hu | 2026. január 28. 12:52
A Magyar Posta Takarék Ingatlan Befektetési Alaphoz került a teljes észak-bukaresti Equilibrium irodaház. A frissen vásárolt 2-es épületben 20 ezer négyzetméter iroda van, ennek közel felét bérlik.
Ingatlan
A havat szeretik az über-gazdagok
Szakonyi Péter | 2026. január 24. 17:31
Két luxustelepülés „küzd” a legdrágább üdülőváros címért az Egyesült Államokban. A floridai Palm Beach és a coloradoi Aspen ingatlanárai már az eget verdesik, és a szupergazdagok – így a magyar származású Thomas Peterfy és Charles Simonyi is – több mint százmillió dollárt szurkoltak le egy-egy kiválasztott ingatlanért. A verseny nyertese egyelőre Aspen.
Ingatlan
Idén szeretne lakást venni? Jó hír jött a piacról
Privátbankár.hu | 2026. január 23. 17:31
A drágulás üteme mérséklődhet.
Ingatlan
Gazdát cserélt a népszerű ingatlanhirdetési portál
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 09:18
A CEE Classifields tulajdonába kerül az Ingatlannet.
Ingatlan
Újabb fővárosi kerület dönthet az Airbnb betiltásáról
Privátbankár.hu | 2026. január 22. 07:55
Szigorítana az airbnb szabályokon a főváros első kerülete, ahol akár be is tilthatják a rövid távú lakáskiadást. Elsőként a VI. kerületben lépett érvénybe ilyen szigorítás, ahol a kiadó lakások átlagos bérleti díja 1 százalékkal csökkent egy év alatt.
Heti top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- Zuhan a benzin ára, évek óta nem volt ilyen olcsó az üzemanyag 2026. február 3. 10:55
- Minél több félretett pénze van valakinek, annál jellemzőbb, hogy állampapírokat vásárol 2026. február 3. 10:11
- Vége a jó időknek az osztrák munkavállalók számára? 2026. február 3. 13:41
Havi top
- Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása 2026. február 2. 09:11
- László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat 2026. január 15. 10:10
- Váratlan bejelentést tett Zelenszkij 2026. január 26. 06:48
- Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró 2026. január 21. 07:28
Friss
Nemzetközi
Nem sikerült megbuktatni Orbán Viktor szövetségesét
Hiányzott 17 szavazat a cseh parlamentben.
13 perce
Nemzetközi
Hatalmas karcsúsítás az ikonikus amerikai lapnál
Tömeges leépítést jelentett be a The Washington Post, a dolgozók harmadát elküldték.
12 órája
MBH Bank elemzés
-
Befektetésnek sem utolsó az Otthon Starttal vett ingatlan2025. november 27. 13:26 -
Az arany és a mesterséges intelligencia mellett idén van még egy nyertes2025. november 13. 14:45 -
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05 -
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11 -
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01 -
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44 -
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Csirkét csirkével: új street food szereplő a pesti Blaha Lujza téren
05:47
-
Új fejezet a máltai repülőtér életében – kezdődik a nagyszabású fejlesztési program
21:50
-
Lecsapott Leonardo – ha egy mód van rá, halassza el pár nappal az andalúziai andalgást
18:08
-
Proko Travel 2026: új desztinációk, más formátum
13:05
-
Új üzemeltetési struktúrában folytatja a siófoki hotel
09:21
A vidék hírei
-
A rendőrség cáfolta Lázár János állításait
19:06
-
Így rendeznek be sokan teljes lakást Egerben anélkül, hogy elszállnának a költségek
14:34
-
Domán Dániel: Pajtók a rendszer része, nem a megoldásé
11:18
-
Új, beszélgetős választási műsor: Választási Flipper
08:22
-
Megjelent a rezsistoprendelet: a távhősök nem kapnak teljes 30 százalék kedvezményt, az árammal fűtőknek fontos határidő jön
07:15
legolvasottabb
-
Bankkártyások figyelem: itt az OTP nagy dobása
2026. február 2. 09:11
-
László Csaba: Nem lepődnék meg, ha a kormány a választások előtt odaadná a teljes 14. havi nyugdíjat
2026. január 15. 10:10
-
Váratlan bejelentést tett Zelenszkij
2026. január 26. 06:48
-
Pityeregni kezd, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
2026. január 21. 07:28
-
Kiönti a kávét, ha meglátja: ennyit ér a jó magyar forint
2026. január 19. 07:36
top 24
-
Félrenyeli a kávét, ha a forint árfolyamára néz
2026. február 4. 07:37
-
Meggyilkolták a hírhedt bukott diktátor fiát
2026. február 4. 07:16
-
Így lehet Orbán Viktoron nyerészkedni a betiltott weboldalakon
2026. február 4. 11:41
-
Szijjártó Péter messzire ment, hogy átadjon egy magyar hitelből épült beruházást
2026. február 4. 10:11
-
Egyre kevesebben lelkesek az EU-s tagság miatt Magyarországon
2026. február 4. 07:58

