Hirdetés
Hirdetés

Júniusban több, mint hétezer ingatlan cserélt gazdát

2012. július 02., 12:13

Júniusban is a tavalyi átlagot meghaladó tranzakciószámmal zárt az ingatlanpiac. Ugyanakkor a két év közötti különbség egyre csak fogy, amely a végtörlesztés hatásának kifutásával magyarázható. A januári 13 ezres tranzakció után júniusban már csak 7649 adás-vételre futotta.

Hirdetés

A Duna House elemzése szerint továbbra is a tavalyi átlag feletti tranzakciószám mutatkozik az ingatlanpiacon, igaz a különbség fogyni látszik. A múlt havi, előző év azonos hónapjához mért 10 százalékos többlet júniusban már csupán 5 százalék volt.

Forrás: Duna House

Az adatokból jól látható, hogy az idei év első hónapjában a tranzakciók számának alakulásában még nagy mértékben érződött a végtörlesztés. Hatása ugyanakkor már kezd kifutni, amely az adatokból is látható: a januári közel 13 ezres tranzakció szám júniusra 7649-re mérséklődött.

Az idei első félév több mint 53 ezer tranzakcióval továbbra is erős, a Duna House becslése szerint 2011-ben valamivel 40 ezer alatt zárt az év első fele. A különbség egy része a 2011 év eleji, a kilakoltatási moratórium feloldásával kapcsolatos kivárással, illetve a 2012 év eleji végtörlesztés okozta intenzív piaccal magyarázható.

Privatbankar Friss Hirado
Szóljon hozzá - számít a véleménye!
Hirdetés

Legfrissebb bejegyzés

Címlapon

1970. január 01., 01:00

Utánajártunk

  • Kandallógyár és tehenészet: mi lesz most a Phylaxiából? Interjú

    Kandallógyár és tehenészet: mi lesz most a Phylaxiából? Interjú

    2074 megtekintés 2013-06-18 06:10:00

    A Buda-Cash Brókerház elnök szerint előbb-utóbb a befektetők is rájönnek, hogy más szelek fújnak a volt Phylaxiánál.

  • Titokban megint megadóztatják a bankokat

    Titokban megint megadóztatják a bankokat

    1845 megtekintés 2013-06-17 16:06:00

    Az állam az általa átvállalt önkormányzati hitelek után is sarcot szed, 7%-ot. Varga Mihály erről elfelejtett beszámolni.

  • Nemcsak stadionokra futja majd a megszorításokból

    Nemcsak stadionokra futja majd a megszorításokból

    3888 megtekintés 2013-06-17 14:56:00

    Kultúrára, vízre és sztrádaépítésre is mehet pénz, hiába a költségvetési szigor. A kormány most bejelentett megszorítása mellett sem feledkezik meg a fociról és a presztízsberuházásokról. Így rejtik el, hogy választási költségvetés készül a háttérben?

  • Varga: stadion lesz és újabb adóemelések

    Varga: stadion lesz és újabb adóemelések

    11721 megtekintés 2013-06-17 11:00:00

    Váratlanul sajtótájékoztatót hívott össze Varga Mihály: megemelik a telefonadót, a tranzakciós illetéket, de a stadionépítésekről nem mond le a kormány.

  • Meghökkentő számok: százból 98 embernek vannak anyagi problémái

    Meghökkentő számok: százból 98 embernek vannak anyagi problémái

    10434 megtekintés 2013-06-14 15:05:00

    Az elmúlt években 17 százalékra emelkedett a relatív szegénységben élők aránya, elsősorban a jóléti állam kényszerű fogyókúrája miatt.

Facebook

Szavazás

Edward Snowden talán minden idők legnagyobb megfigyelési botrányát robbantotta ki. Önt zavarná, ha nemzetbiztonsági okból lehallgatnák telefonját, olvasnák levelezését?

Hirdetés
Hirdetés

Hírlevél

Feliratkozáshoz kérjük adja meg e-mail címét: