1p
Benyújtotta pénteken a kormány a Munka törvénykönyvéről (Mt.) szóló törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló törvényjavaslatot, amely a július elsején hatályba lépő új szabályozásra való áttérés szabályait tartalmazza.

A parlament honlapján olvasható törvényjavaslat általános indoklása szerint összesen 66 törvényt kell módosítani.

Az Mt.-hez kapcsolódó átmeneti rendelkezések abból indulnak ki, hogy az új munkajogi szabályokat a hatálybalépésekor fennálló jogviszonyokra is alkalmazni kell.

Szűkülő tilalmak
A felmondási tilalmak köre már nyártól szűkül az új Munka Törvénykönyve miatt. Részletek >>>

Lényeges elvi szempont volt a javaslat szerinti rendelkezések meghatározásánál, hogy a munkajogi szabályozás változása a munkavállalók lényeges jogait és alapvető érdekeit ne sértse - áll az indoklásban. Ebből következően a javaslat alkalmazza például az iskolarendszerű képzésben résztvevők javára a 2012. június 30-án hatályos rendelkezésekben biztosított munkaidő–kedvezményeket.

A munkavállalók érdekét szolgálja a NGM szerint továbbá a javaslatban foglalt azon rendelkezés, miszerint változatlan feltételek melletti foglalkoztatás esetén az átalány összege nem lehet alacsonyabb a munkavállaló részére az utolsó tizenkét naptári hónapban kifizetett bérpótlék havi átlagánál. A bérpótlékot is magában foglaló alapbér megállapítása esetén, az alapbér nem lehet alacsonyabb a munkavállaló részére az utolsó tizenkét naptári hónapban kifizetett bérpótlék havi átlaga és a megállapítás időpontja szerinti alapbér együttes összegénél - írja a tárca.

Az indoklás szerint az Mt. hatálybalépése szükségessé teszi több más törvény módosítását. A módosítások többségére egyrészt azért van szükség, mert a törvények jelentős része hivatkozik a jelenleg hatályos Munka törvénykönyvéről szóló törvény különböző szakaszaira. A módosítások másik része érdemi jellegű, azokra az új munkajogi szabályok által alkalmazott új jogintézmények, illetve a régi jogintézmények változása miatt volt szükség.

A dokumentum – a módosító és hatályon kívül helyező rendelkezések révén – az Mt.–t beilleszti a jogrendszerbe, harmonizálja az új munkajogi szabályozást a jogi környezetével - áll az indoklásban.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG