Giró-Szász András kiemelte, hogy a kormány az új felsőoktatási törvény megalkotásával egy fenntartható és versenyképes rendszert kíván létrehozni, amelyben minden tehetséges és tanulni vágyó fiatal hozzáférhet a felsőoktatáshoz.
Hegmanné Nemes Sára a Diákhitel 2 programról szólva elmondta, azt a képzési költségeik fedezésére fordíthatják a részösztöndíjas, valamint az önköltséges hallgatók, és közvetlenül az intézményekhez fog befolyni. Az új hitelkonstrukció a kamattámogatással vehető igénybe, összege pedig a költségtérítéshez igazodik majd, így a családoknak nem kell plusz terheket vállalniuk a felsőoktatásban való részvétel biztosításához.
Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója elmondta, hogy a Diákhitel 1 program továbbra is igénybevehető lesz minden hallgató számára, annak összegét évi 500 ezer forintra emelik. Az új konstrukció ugyanakkor egy új kockázatközösséget hoz létre, az ennek keretében felvett összeget, kedvezményes, 2 százalékos kamat terheli majd.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Úgy tűnik, a svájciak szeretnének többen lenni 10 millónál
18 perce
-
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
42 perce
-
Újra potyognak a bombák a Közel-Keleten
körülbelül 1 órája
-
Több ezer milliárd okot talált a Teslának az Nvidia vezére – ez jön a csodaautók helyett
2 órája
-
Zelenszkij újabb robbanó szankciókat jelentett be
2 órája
-
Itt a felvétel az orosz tankhajó elleni akcióról
3 órája
-
Ez már a béke előszele? Négy iráni vízumot kapott a focivébére
3 órája
- Előkerült egy aggasztó adat a legszegényebb magyarokról – A hét ábrája
- Kemény kritikát kapott házon belülről Orbán Viktor és a Fidesz-kongresszus
- Hamarosan kiderül, mennyit kerestünk az Orbán-kormány utolsó hónapjában
- Megválasztották a DK új vezetését
- Visszaszólt a Fidesz Magyar Péternek a migránstábor ügyében
- Órákra vagyunk az iráni békétől?
- Európában csak a kapun dörömbölnek, Kínában már áttörtek az emberi robotok
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést 2026. június 11. 05:44
- Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható 2026. június 8. 13:45
- Csúcsot döntött a forint az euróval szemben 2026. június 12. 18:46
- Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése 2026. május 27. 11:36
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni 2026. május 26. 10:47
- Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából 2026. május 26. 05:44
Úgy tűnik, a svájciak szeretnének többen lenni 10 millónál
Az előrejelzés szerint nem elutasították a népességet maximalizaláló javaslatot a népszavazáson.
A szlovák elnök is magára vette Magyar Péter szavait
Nem vette jó néven Peter Pellegrini, amit az új magyar kormányfő a határokról mondott.
Újra potyognak a bombák a Közel-Keleten
Izrael megint visszalőtt, és ezzel lőttek a gyors iráni békének is?
-
Foci-vb: a hétköznapi drukkereknek luxus lett a helyszíni meccsnézés2026. június 12. 09:40 -
A leggazdagabb magyar miniszternek Maseratija is van2026. június 11. 11:55 -
Átadták a Klasszis privátbanki és vagyonkezelői díjakat2026. június 11. 11:17 -
Elbukta Elon Musk az OpenAI elleni gigapert2026. május 22. 13:30 -
Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet Veres Tibor vállalata, az AutoWallis2026. május 22. 05:00
További hírek >
A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
-
Komoly problémákat okozhat, ha a dolgozók nem alszanak eleget
14:14
-
Az emberi robotok már az európai kapukon dörömbölnek
13:12
-
Figyelmeztetés minden közös képviselőnek: ez a hiba bíróságra vihet
12:04
-
Megjött a hazai gazdák beruházási kedve?
11:07
-
Riasztó szám érkezett a legszegényebb magyarországi régióból
10:11
-
Szintetikus üzemanyag-keverékkel repült a KLM
07:41
-
A Palatinus legnépszerűbb látványossága visszatért
07:32
-
Balatonfüreden rendezik az első nemzetközi klezmerfesztivált
15:59
-
Újraindult a nemzetközi charterforgalom a Hévíz–Balaton repülőtérről
14:49
-
Megszólalt a Hungast – a cégcsoportot érintő vádakra reagálva
10:07
-
Navracsics: Nem hozott áttörést a Fidesz kongresszusa, a párt jövője továbbra is nyitott kérdés
11:34
-
Hat pályázat érkezett az Egri Városi Sportiskola élére, négy pályázó maradt versenyben
08:07
-
Orbán marad a Fidesz élén és soha nem adja fel
20:12
-
Orbán Viktor: „Ma az ország a Varga Judit” – ellenállást és nemzeti mozgalmat hirdetett a Fidesz kongresszusán
12:38
-
Magyar Péter: Az Orbán-kormány a migráció ügyében is félrevezette az embereket
10:20
-
Megszavazták: érvénytelen Orbán Viktorék nagy vihart kavart döntése
2026. május 27. 11:36
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Végre olcsóbb lesz piaci áron tankolni
2026. május 26. 10:47
-
Hirtelen eltűnt több ezer magyar dolgozó Ausztriából
2026. május 26. 05:44
-
Megszületett az ítélet, amitől félhetett a Tisza-kormány
2026. május 23. 08:38
-
Ha nem lesz béke Iránnal, Trump beveti a „végső alternatívát”
2026. június 14. 08:38
-
Újabb fájdalmas ütést vitt be Ukrajna Oroszországnak
2026. június 13. 16:46
-
A britek is odacsaptak egyet az oroszoknak
2026. június 14. 09:34
-
Már megint ég valami fontos Oroszországban
2026. június 14. 09:19
-
Itt a felvétel az orosz tankhajó elleni akcióról
2026. június 14. 12:26






