A csecsemő- és gyermekosztályt a múlt héten azért kellett három napra bezárni, mert az osztályvezető főorvos, Abdul Gafor Faris családi ügyek miatt határozatlan időre nem tudta vállalni a munkát.
Mindez olyan váratlanul történt, hogy már nem tudták átszervezni az ellátást úgy, hogy az stabil legyen - mondta a megbízott főigazgató. Ezért a sürgősségi ellátást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktató Kórház vette át, a helyi eseteket pedig a helyi házi gyermekorvosok látták el.
Nem ez volt az első eset
Kovács Lajos szerint a szakmai felügyelet a csecsemőosztályon is folyamatos volt. A megbízott főigazgató megemlítette, hogy nem egészen egy éve két hétre szintén be kellett zárni a gyermekosztályt.
A csecsemő- és gyermekosztályon továbbra is Abdul Gafor Faris és öt közreműködő orvos végzi az ellátást. A megbízott főigazgató elmondta, hogy a hasonló esetek elkerülése érdekében a jelenlegi egy főállású és öt közreműködő orvos mellé legalább egy-egy főállású és ellátást vagy ügyeletet vállaló orvost keres az intézmény.
Az elnök kijelentése messzire vezethet.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




