A KSH által közzétett legfrissebb kereseti adatok szerint a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva 2013. január és március közötti időszakban 4,2%-kal nőtt a foglalkoztatottak nettó bére. A növekedés most azonban inkább a közszférában következett be és kevésbé a vállalati szektorban foglalkoztatottak körében. A bérek alakulásáról részletesebben itt olvashat.
Csak az emberek tizede érzi többnek a fizetését
A Policy Agenda május elején végzett kutatása azt mutatja, hogy az emberek egyelőre nem érzik a bérnövekedést. A válaszadók 25 százaléka azt mondta, hogy érzése szerint csökkentek a bérek, 40% szerint nem változtak. Ugyanakkor minden negyedik válaszadó nyilatkozott úgy, hogy 5% alatti béremelkedést érzett. Száz emberből mindössze négyen mondták azt, hogy legalább akkora béremelést kapott, mint amennyivel a minimálbér megemelkedett (5,2%). A maradék 6% azt mondta, hogy nincsen ilyen irányú tapasztalata, vagy nem tudta megítélni a keresetek változását.
A lakhely és az életkor is más-más érzetet ad
A kutatásból kiderül, hogy jelentős a differencia attól függően, hogy hol élnek az emberek, és ez egyben befolyásolja a saját helyzetük megítélését is. A Dél-Dunántúlon élők 70, az Észak-Alföldön és a Dél-Alföldön élőknek pedig 66 százaléka látja az átlagnál pesszimistábban saját helyzetét. Ezekben a régiókban az országos 65 százalékos aránynál többen érzik azt, hogy csökkentek, vagy stagnáltak a keresetek január 1-je óta. A fejlett gazdasági központokkal rendelkező Nyugat-Dunántúlon a foglalkoztatottaknak csak 58%-a gondolja, hogy nem nőttek ez évben a kereseteik.
A Policy Agenda szerint a kutatás egyik legérdekesebb eredménye, hogy a 40 év alatti és az afölötti aktív korosztályok másképpen ítélik meg a keresetek változását. A 18-39 év közöttiek 61%-a mondta, hogy szerinte nem nőttek a bérek idén, míg a 40 év felettieknél ez az arány 69% volt. A nyugdíjas korúak esetében ez az érték visszaesett 60%-ra bár esetükben megnőtt azon válaszolók száma (10%), akik azt mondták nincsen a keresetek változására irányuló tapasztalatuk.
Ezért érezzük laposabbnak a pénztárcát
A Policy Agenda szerint azért is lehet az embereknek az az érzésük, hogy csökkent a fizetésük, mert általában nem az egy évvel korábbi jövedelemhez viszonyítják fizetésüket, hanem az előző időszakhoz. Az év utolsó két hónapjában viszont általában megemelkednek a nem rendszeres jövedelmek (jutalom, egyszeri kifizetések), és ezután a januári bérek azt az érzetet kelthetik, hogy akár jelentősen csökkent a dolgozók jövedelme.
Azt is látni kell azonban az okok mögött, hogy az egyéb kutatások által mutatott negatív közhangulat is általában befolyásolja az életszínvonalunkról szóló érzetet. A mindennapi fogyasztási cikkeknek a tényleges emelkedésüknél nagyobbnak érzett drágulása, az ország jövőjének borús megítélése, és egyéb, a közmegítélést befolyásoló események mind azt az érzetet keltik, hogy negatívabb a jövedelmek változása is, mint a statisztikai adatok.
Bár átlagosan 4,2 százalékkel nőttek az átlagkeresetek egy év alatt, mégis az emberek többsége úgy érzi, hogy csökkent a fizetése. Ráadásul az sem mindegy, hogy mennyi idős és hol lakik az ember.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
6 órája
-
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
6 órája
-
Mit művelt a forint? Így adják és veszik az eurót péntek este
7 órája
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
7 órája
-
Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
7 órája
-
Csak a Richter maradt le pénteken
8 órája
-
Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
8 órája
Mfor.hu Top24
- Aranykonvoj: ha Orbán Viktor utasított, akkor digitális nyoma kell, hogy legyen
- Visszautasíthatatlan meghívást kap a parlamentbe a felfüggesztett főügyész
- Fél óra után véget ért a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése
- Rekordkülönbséget mértek Magyar Péter és Orbán Viktor népszerűsége között
- Nyerges Zsolt megbabrálta a NER legnagyobb őrző-védő cégét
- Ennyibe került péntek estére egy euró
- Itt egy újabb kormányzati feljelentés egy furcsa alapítványi kiadvány miatt
Karrier
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 14:29
Szerinte az ügyészség nem válhat politikai szereplők küzdelmeinek eszközévé.
Karrier
Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier
Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier
A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier
Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier
Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja.
Karrier
Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier
Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint.
Karrier
Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak.
Karrier
Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Heti top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Megjött az IMF-jelentés: alaposan kielemezték a magyar gazdaságot, és a kormánynak is üzentek 2026. október 11. 06:04
- Donald Trump tajtékzik: „Norvégia, ezt nem fogjuk elfelejteni” 2026. október 10. 14:21
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona 2026. október 1. 10:18
- Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól 2026. szeptember 21. 14:28
- „Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott 2026. szeptember 27. 13:01
Friss
Nemzetközi
Trump megnyugtató kijelentést tett az iráni háborúról
Nem tervezi atomfegyver bevetését.
6 órája
Nemzetközi
Tűzszünetet kért Putyintól a pápa
A beszélgetésről a Kreml és a Vatikán is beszámolt.
6 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A Reebok tulajdonosa hatmilliárd dollárért megszerezné Barbie-t is2026. október 8. 11:00 -
Negyvenmilliárd dolláros hitelből vásárolna MI-chipeket Elon Musk cége2026. október 8. 11:00 -
Korábbi árának töredékéből mentenék meg New York egyik leghíresebb felhőkarcolóját2026. október 8. 00:05 -
Egymilliárd forinttal készíti fel újabb felvásárlásokra cégét Veres Tibor2026. október 8. 00:01 -
A nyereség csaknem kétszeresét fizette ki a Dyson a milliárdos családjának2026. október 6. 09:27
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Külföldre készül? Egy rossz váltással súlyos tízezreket veszíthet
16:49
-
Magyarország továbbra is az orosz gáz legnagyobb uniós vásárlója
15:44
-
Új trükkre váltottak a csalók
14:01
-
Egyre több magyar városban jelenhet meg az ismert pizzázólánc
13:23
-
Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás
12:53
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
László Csaba: Mészáros Lőrincnek valószínűleg az év végére már nem lesz 1600 milliárdos a vagyona
2026. október 1. 10:18
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
„Ismét szólok: baj lesz” – Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott
2026. szeptember 27. 13:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
top 24
-
Vészjósló számok jöhetnek Brüsszelből, de Magyarország állja a sarat
2026. október 16. 05:42
-
Megjelentek az első repedések a Tisza-kormányban – Ez Viszont Privát
2026. október 16. 18:31
-
Trump szerint Zelenszkij már az ukrajnai béke akadályává vált
2026. október 16. 06:58
-
Pattanásig feszült hangulat volt az EU-csúcson
2026. október 16. 08:44
-
Magyar Péter megközelítette Horn Gyula egykori népszerűségi rekordját
2026. október 16. 10:25




