A gyógyszergyártóktól kezdve a gyógyászatiberendezés-gyártókon át a háziorvosi praxisokig és gondozóintézetekig a legkülönfélébb gyógyászati területeket felölelő és 4,8 millió alkalmazottat foglalkoztató egészségügy egyike a legfontosabb németországi gazdasági ágazatoknak. A 2013-ra vonatkozó kilátások természetesen nem mentesek a kockázatoktól, de még így is biztatóbbak, mint a többi ágazaté.
A német ipari és kereskedelmi kamara egyik, még nyilvánosságra nem hozott felméréséből az derül ki, hogy az ágazat számos vállalata tervezi alkalmazotti számának növelését 2013-ban. "Az egészségügyi ágazat konjunkturálisan problémás időszakokban is gazdaságstabilizáló szerepet tölt be" - nyilatkozta a kamara elnöke, Hans Heinrich Driftmann a Die Welt lapnak adott interjúban. Az ágazat szolgáltatásai és termékei iránt a demográfiai folyamatok egyre növekvő igényt támasztanak.
A kamara prognózisa szerint mintegy 55 ezer új munkahely létesül az ágazatban 2013-ban, többsége a nagy személyzeti igényű szolgáltatások területén. Minden vállalatra, amelyik leépítést tervez, kettő olyan jut, amelyik viszont új dolgozókat tervez felvenni.
Az ágazatban tevékenykedő vállalatokat alig érintette meg az euróövezeti adósságszolgálati válság. Az ágazat szinte zavartalanul támaszkodhatott strukturális előnyére, a szolgáltatásai és termékei iránt a demográfiai folyamatoknak köszönhetően magas, egyre növekvő és csak csekély mértékben ingadozó keresletre.
A növekedési kilátásokat szinte csak egyetlen kockázati tényező teszi bizonytalanná, a szakemberhiány. Az ágazat minden második vállalata ebben látja növekedési terveinek legnagyobb kockázatát, holott két évvel ezelőtt még csak minden harmadik vállalat vélekedett így. Különösen az egészségügyi szolgáltatást végző vállalatok vannak nehéz helyzetben, mivel nemcsak orvosokban, hanem betegápolókban és gondozószemélyzetben is nagy a hiány.
Mi lesz a privát vagyonokkal?
Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Hatalmasat szólt az Nvidia új jelentése
14 perce
-
Nézegetik az irániak, amit Trump küldött
körülbelül 1 órája
-
Kapaszkodót keres a forint, meddig drágul az eurő?
körülbelül 1 órája
-
Trump legújabb ötletéből nagy balhé lehet Kína és az Egyesült Államok között
2 órája
-
Nagy nap ez a mai a budapesti repülőtéren
2 órája
-
Kijutott hatmillió hordó olaj a Perzsa-öbölből
2 órája
-
A chipgyártók húzták meg az amerikai tőzsdét
2 órája
- Ha kicsit is, de tud még tovább drágulni a tankolás
- Érik a hatalmas bírság? Csak úgy lerakhatták a szennyezett földet a BYD-nél
- Zelenszkijjel találkozhat Magyar Péter rövidesen?
- Mielőtt bajnok lett a Győr, új tulajdonos érkezett Világi Oszkár mellé
- Veszélyben: drónok miatt sokan óvóhelyre szorultak Litvániában – Frissítve
- Domboríthat Amerika üdvöskéje, közzéteszik a jelentést
- Átlépett egy határt a forint, ennyiért adják az eurót
- Tapasztalt segítőt kaphat maga mellé Kapitány István 2026. május 15. 15:50
- Máris a Tisza-kormány köré gyűlnek a kegyetlen ítéletmondók 2026. május 17. 15:34
- Hivatalos lett: itt a papír Havasi Bertalan sorsáról 2026. május 17. 08:37
- Ennyivel lett drágább az euró reggel óta 2026. május 15. 18:21
- Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon? 2026. május 13. 11:19
- Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó 2026. május 12. 13:37
- Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány 2026. május 13. 08:44
- Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben 2026. április 29. 18:28
Nézegetik az irániak, amit Trump küldött
Alaposan egvizsgálják a javaslatokat.
Kapaszkodót keres a forint, meddig drágul az eurő?
Friss árfolyamok csütörtök reggel.
-
-
Nem hozta a rekordévet WhisperTon: közel 10 millióval csökkent a bevétele2026. május 20. 15:00 -
Különadók ellenére erős negyedévet zárt az OTP2026. május 20. 05:00 -
David Beckham történelmet írt: ő lett az első brit milliárdos sportoló2026. május 19. 15:10 -
Dobos Máté Ede: a prémium belvárosi ingatlanoké lehet a jövő2026. május 19. 05:30
További hírek >
-
Haldoklik a magyar airbnb
05:25
-
Sok cégnek megérheti újragondolni az adózását 2026-tól
16:49
-
Orbán Viktor egykori vétóját ma végleg felülírta a történelem
15:38
-
A legerősebb hazai sztori az euró 2030-as bevezetése – Klasszis Podcast
15:18
-
Lengyelország felajánlotta segítségét a magyar energiagondok orvoslására
14:03
-
Wizz Air-járatokkal kapcsolatos változás jövő hétvégén
05:26
-
VIMOSZ-konferencia: Erősödő forint, gazdasági kilátások
13:43
-
MUISZ: helyzetjelentés az utazásszervezői piac lezárult időszakáról
13:27
-
Turisztikai érdekképviseletek: a harmadik országokból érkezők foglalkoztatása nélkülözhetetlen a turizmusban
13:21
-
Flottabővítés – több száz új Boeing érkezik Kínába
12:17
-
Márciusban is jelentősen nőttek a bérek Magyarországon - 780 ezer forint az átlagkereset!
08:06
-
Alaptörvény módosítás: két ciklusban korlátozná a miniszterelnök mandátumát a Tisza Párt, megszűnhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal is
07:05
-
Kidőlt egy fa az Érsekkertben, lezárták a játszótér egy részét
15:46
-
Ethno Funk: amikor a népzene groove-ot kap
14:25
-
Sior: rajzok haza 89.
13:16
-
Csütörtöktől vége a jó világnak a benzinkutakon?
2026. május 13. 11:19
-
Megmarad a 13. havi nyugdíj, a családi adókedvezmények, de jön a vagyonadó
2026. május 12. 13:37
-
Máris kapott egy jó hírt az alig egynapos Tisza-kormány
2026. május 13. 08:44
-
Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
2026. április 29. 18:28
-
Csökken a benzin piaci ára péntektől
2026. május 7. 11:14
-
Ezt kéri Brüsszel Magyar Pétertől a pénzesőért cserébe – Interjú Szent-Iványi Istvánnal
2026. május 21. 05:51
-
Venni kell: kövér árcédulát kapott a Waberer's
2026. május 20. 11:48
-
Kell-e pánikolni a fél százalékpontos lakossági kamatcsökkentéstől?
2026. május 20. 10:01
-
Megmutatta a foga fehérjét a forint
2026. május 20. 18:49
-
Sorra mondanak le cégvezetői pozíciójukról a Tisza-kormány miniszterei
2026. május 20. 10:26
150 százalékkal nőtt az üzemi nyereség. 



