|
A General Motors (GM) két évvel meghosszabbította három németországi Opel üzemben a foglalkoztatási garanciát. |
|
Az Opel egyik szóvivőjének vasárnapi bejelentése szerint a cégvezetés és a szakszervezetek megállapodása értelmében a Rüsselsheim-i, Eisenach-i és a Kaiserslautern-i üzemekben 2018-ig üzemgazdasági okokból nem lesz elbocsátás. A Rüsselsheimi üzem emellett megkezdi egy, az Opel Insignia platformjára épülő új GM modell gyártását. Eisenach garanciát kapott arra, hogy szerepe lesz az Adam és a Corsa modellek következő generációjának gyártásában is. Kaiserslautern szerepköre a konszernen belül pedig egy újabb pillérrel bővül a részegység-gyártásban. A Bochum-i üzemet az Opel 2014 végén zárja be. Eredetileg két évvel később tervezte bezárni a több mint 3 ezer alkalmazottat foglalkoztató üzemet az Opel, a döntést azonban megváltoztatta, mivel az alkalmazottak - ellentétben a többi üzemhez - nem egyeztek bele az IG Metall szakszervezettel kialkudott szanálási programba. A GM új elnöke Mary Barra németországi látogatásán a konszern "létfontosságú elemének" nevezte az Opelt. A márka 14 éve első alkalommal tudta növelni piaci részesedését Európában és 2016-tól már nyereséges működésre számít. |
Három üzemben hosszabbították meg a foglalkoztatási garanciát, olyan gyár is "megmenekült", amelyiket 2014 végén bezártak volna.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az extrém hideg sem riasztotta el a külföldi turistákat
7 perce
-
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
31 perce
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
körülbelül 1 órája
-
Folytatja a menetelést a Telekom, emelkedett a BUX is
körülbelül 1 órája
-
Előrehozott választást jelentett be a dán miniszterelnök
2 órája
-
Kiderült, miért járt Szijjártó Péter Washingtonban
2 órája
-
Háromszor drágábban árulják az újbudai paneleket, mint a szegedieket
3 órája
Mfor.hu Top24
- Kunetz Zsombor: „Ritkán látni, hogy valaki ellen ennyire egységesen állna ki egy szakma”
- Újjászületik a ferihegyi repülőtér
- Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden
- Kiderült, tényleg csak öt nagybankot tartana-e meg a kormány – ez volt a Kormányinfó percről percre
- A magyarok kedvenc üdülőhelyeire indít járatokat a Wizz Air
- Jön az olaj a Molnak a horvátoktól, de ez már nem orosz olaj
- Rendeletet adott ki a kormány az energiahálózat védelméről
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
KKV
Ez jobb az Otthon Startnál? Akár 100 millió juthat a szemfüles cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 25. 17:10
Az ingatlanvásárlásra készülő vállalkozóknak jó figyelni.
KKV
Elárultak egy kellemes hírt a magyar cégeknek
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 16:34
Egyszerűbb lett a feltételek teljesítése.
Heti top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
- Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég 2026. február 20. 19:30
Havi top
- Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak 2026. február 23. 19:52
- A Covidnál is nagyobb sokk következik 2026. február 18. 10:21
- Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat 2026. február 21. 12:54
- Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt 2026. február 22. 11:41
Friss
Makro / Külgazdaság
Navracsics Tibor: Nincs értelme a befagyasztott uniós forrásokról tárgyalni a választásokig
Ha új kormány alakul, akkor látja értelmét.
31 perce
Részvény / Deviza / Áru
Folytatja a menetelést a Telekom, emelkedett a BUX is
6 százalék felett a napi árfolyam-emelkedés.
körülbelül 1 órája
Piac&Profit cikkei
-
Logisztika 2026-ban: Így faraghatnak a költségeken a hazai webshopok a szállítás optimalizálásával
15:39
-
Így érdemes márciusi biztosítást kötni
14:09
-
Szembemegy Magyarország az EU-val
13:09
-
Tesla-dilemma, nyersanyagok, bányászati cégek: fenntarthatósági döntések testközelből az Este Alapkezelő szakértőitől
11:47
-
Újranyitják a népszerű társasházi pályázatot
11:03
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Visszavonulóban az influenza
15:21
-
Közeledik a választás: ingyenes házi segítségnyújtás és tűzifa a rászorulóknak - döntött az egri közgyűlés
13:29
-
Sior: rajzok haza 69.
12:54
-
Indoklás nélkül söpörte le a vitás ügyeket a közgyűlés – sorra estek ki a napirendről a fontos egri kérdések
09:28
-
Ki fog kormányt alakítani a választás után? - SZAVAZÁS
08:56
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Orbán Viktor kormányrendeletet adott ki az energiahálózat védelméről
2026. február 26. 06:20
-
Megnőtt az esély az ukrajnai háború lezárására – Interjú Bendarzsevszkij Antonnal
2026. február 26. 05:46
-
Vérrel írt, történelmi árrobbanás következhet
2026. február 26. 10:13
-
Mennyit ér az ingatlanom? Plafonhoz érkezett az árrobbanás a magyar Münchenben
2026. február 25. 19:06
-
Olyat tett az F-35-öseivel Izrael, hogy az amerikaiaknak is leeshet az álluk
2026. február 26. 15:14
Az orosz turisták által eltöltött vendégéjszakák száma is stabilan növekszik Magyarországon, de ez még messze elmarad a háború előtti számoktól. 
