Az Agropack Trió Kft. főként agroipari termékek, kemikáliák raktározásával, illetve bérraktározásával foglalkozik a Kecskemét melletti ipari területen. Vancsik József, az Agropack Trio Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a társaság raktározási kapacitása 90–100 százalékban kihasznált, és főként a csúcsidőszakokban gyakran már nem képes kiszolgálni a piaci igényeket. A vállalkozás csomagolási kapacitásának kihasználtsága is magas, emellett pedig a piaci trendek, az új, korszerű technikák és a partnerek igényei is megkövetelik a csomagoló géppark korszerűsítését.
A most elindított, 1,5 milliárd forintos fejlesztés eredményeként egy mintegy 10 ezer négyzetméteres fedett raktárkapacitású, raklapos, közvetlen vasút-közút átrakó dokkolóval ellátott logisztikai, valamint egy korszerű csomagoló és szolgáltató központ épül Kecskeméten.
A logisztikai központ nem csupán a nagykereskedők felé kíván nyitni, kialakítanak egy 1400 négyzetméteres alapterületű kiskereskedelmi mozgó áruraktárat és a hozzá kapcsolódó 500 négyzetméteres gyorsraktárat is. Emellett 600 négyzetméteres területen korszerű csomagolóüzemet, valamint 1400 négyzetméteres szolgáltató és irodaházat is építenek.
Egy komplex, több mint 10 ezer négyzetméteres logisztikai és szolgáltatóközpontot alakít ki az Agropack Trio Kft. Kecskeméten. A másfél milliárd forintos beruházást felerészben az Új Széchenyi Terv keretében, európai uniós pályázati támogatással finanszírozzák.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
12 perce
-
Drogbárók, luxusszállodák és Trump veje: Mi történik most Albániában?
42 perce
-
Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
körülbelül 1 órája
-
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
körülbelül 1 órája
-
Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
2 órája
-
Bronzérem jár a forintnak az erősödésért
2 órája
-
Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
3 órája
Mfor.hu Top24
- Jogerős felszámolás indult a Doktor24 ellen, Kóka János cáfolt, szerinte szabálytalan a bírói eljárás
- Álcadrónok az éjjeli égbolton – több száz támadót szedtek le az ukrajnai háborúban
- Pszichológiai hadviselés a matracokban: miért ragaszkodnak a magyarok a készpénzhegyekhez?
- Kiderül, hogy mekkora hiányt hoztak össze Nagy Mártonék
- Megdőlt a melegrekord, 42 fok volt Szécsényben
- Független bírói kontrollt kér a vagyonvisszaszerzési hivatal fölé a Magyar Helsinki Bizottság
- Csúcsot hozott a hőkupola, kétéves rekord dőlt meg
KKV
Rekordon a céges optimizmus – a kormányváltás hozott fordulatot
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:49
Öt éves tendencia fordult meg.
KKV
Új elnököt választott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége
Privátbankár.hu | 2026. május 28. 15:27
Új országos vállalkozói konzultációs programot indít, és javaslatcsomagot is készít annak tapasztalataiból – jelentette be csütörtökön Gazsi Attila, a VOSZ új elnöke.
KKV
Ne maradjon le: újabb több milliárdos kormányzati program indul
Privátbankár.hu | 2026. február 23. 11:09
Előnyben a szolgáltatóipari fejlesztések a kkv-k megerősítése érdekében.
KKV
Nyugtalanok a magyar cégek, ha a jövőről van szó
Privátbankár.hu | 2026. január 29. 07:56
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint januárban a fogyasztók kilátásai nem változtak decemberhez képest, de a cégeké némileg romlottak.
KKV
Most érkezett a hír: Nagy Mártonék rendszerszintű élénkülésről beszélnek
Privátbankár.hu | 2026. január 27. 11:42
Újabb közleménnyel jelentkezett a Nagy Márton által irányított Nemzetgazdsági Minisztérium (NGM), melyben vállalati sikersztoriról írnak.
KKV
Egyre több vállalkozó választja a kibővült Demján Sándor Tőkeprogramot
Privátbankár.hu | 2025. november 25. 12:56
Fokozódik a kereslet a Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) iránt. Dr. Bánfi Zoltán, az MKIK Tőkealap-kezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta: a több ezer érdeklődő között IT-, egészségügyi, vendéglátó és szolgáltató vállalkozók is megjelentek. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) célja öt-hatszáz magyar vállalkozás támogatása tőkebefektetéssel.
KKV
Gyomrost kaptak a magyar cégek – komoly kellemetlenséget hozott a november
Privátbankár.hu | 2025. november 4. 10:53
Nem elhanyagolható pluszkiadást jelent ez.
KKV
Itt van Nagy Mártonék bejelentése, örülhetnek a magyar cégek
Privátbankár.hu | 2025. október 29. 09:41
Jelentős változtatásokat készít elő a kormány.
KKV
Aki kkv-nek dolgozik, felejtse el a fizetésemelést?
Privátbankár.hu | 2025. október 16. 14:40
A makrogazdasági mutatókhoz képest meglepően optimista a hazai kkv-k hangulata – olvasható ki a VOSZ Barométer felmérés friss, harmadik negyedévre vonatkozó számaiból. Beruházásokra viszont nem sokan készülnek, a cégek 85 százaléka még fizetésemelést sem tervez.
KKV
Indul a pénzeső – tarthatják a markukat a cégek
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 1. 14:05
Szeptember elseje egy új pályázatot is hozott.
Heti top
- Így élvezzük a nyaralást Olaszország legrémesebb helyén 2026. június 27. 06:01
- Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton 2026. június 30. 12:06
- „Ha jönnek az uniós pénzek, több munkánk lehet, mint az elmúlt három évben összesen” – Interjú 2026. június 27. 11:47
- Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul 2026. június 28. 16:59
Havi top
- Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést 2026. június 4. 19:36
- Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését 2026. június 19. 17:32
- Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik 2026. június 7. 16:15
- Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába 2026. június 24. 05:44
Friss
Nemzetközi
Az orosz hadsereg ismét nagy támadást hajtott végre
Egy Iszkander-M típusú ballisztikus rakéta valószínűleg lezuhant.
12 perce
Makro / Külgazdaság
Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Gombamódra épülhetnek a szélerőművek.
körülbelül 1 órája
Részvény / Deviza / Áru
Történelmi csúcs után is erősödéssel nyitott reggel a budapesti tőzsde
2 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Tour de Mátra 2026: három napon át forgalomkorlátozásokra kell készülni a Mátrában, lezárásokra és terelőutakra kell számítani
10:53
-
Hidegfront közelít záporokkal, zivatarokkal
07:57
-
1926-ban indult Eger első autóbusza – száz éve jelent meg a várostörténeti hirdetés
07:15
-
Semmelweis-nap: szerdán zárva lesznek a rendelők és a legtöbb patika, csak ügyelet működik
06:55
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
-
Hirtelen betoppant több ezer magyar dolgozó Ausztriába
2026. június 24. 05:44
-
Oszkó Péter a vagyonadóról: a bejelentett mérték és alap nehézzé teszi az észszerű bevezetést
2026. június 11. 05:44
top 24
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Bitang nagy éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13
-
A dán partoknál látták Putyin szuperjachtját
2026. június 30. 17:27
-
Ennyibe kerül most egy euró
2026. július 1. 07:45
-
Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
2026. július 1. 05:51



