Cseperkáló József családjában mindenki pék volt, vagy legalábbis pékségben dolgozott: a dédapja kemencefűtőként, az édesanyja árukiadóként, az édesapja dagasztóként, a nevelőapja szállítóként. Cseperkáló József pék lett. Nem is akármilyen. Panelpék.
Privátbankár.hu: Nem is volt kérdés, hogy ebben a családban „csak” pék lehet?
Cseperkáló József, Panelpék: Dehogynem.
PB: Miért, mi szeretett volna lenni?
Cs.J.: Ács-állványozó (nevet). Nem vettek fel, így villanyszerelőnek kezdtem tanulni, de egy szerelmi csalódás miatt otthagytam az iskolát, elmentem ügynöknek, vasalót, meg számológépeket árultam, kopogtattam irodából irodába.
Egészen jól kerestem vele, de a pénzt, ahogy jött, úgy el is költöttem. Egy idő után anyámnak elege lett, azt mondta, fiam ebből így nem lehet megélni, döntsd el, élsz ilyen léhűtő életet, vagy mész dolgozni. Irány be a pékségbe!
Bementem a pékségbe, ahol anyám dolgozott Pesterzsébeten, árukiadó lettem. A kemencéről kellett leszedni a kenyeret, utána táblázni kezdtem, éjszaka. Szigorú, idős szakemberekkel dolgoztam, akik rácsaptak a kezemre, ha valami nem volt jó. A fiatalt, a tapasztalatlant nagyon nehezen tűrték meg, de megtanultam a kenyérformázást, aztán kikönyörögtem, hogy dolgozhassak nappal, mert akkor készült a finom pékáru.
Három évig maradt a kis maszek pékségben, onnan egy multihoz ment. Abban az időben sorra nyitottak a bevásárlóközpontok Magyarországon, mindenki a csodájukra járt. József is. Csakhogy ott már mindent kellett tudni: dagasztani, formázni, kemencézni. Amíg ügynökként „szabad életet” élhetett, a multinál szigorú szabályok voltak. Nem bírta. Újra ügynök lett. Már nem vasalót, hanem parfümöket árult. De ez sem ment úgy, ahogy szerette volna. Visszament a bevásárlóközpontba.
Cs.J.: Úgy fogadtak, hogy na, visszajött a nagyképű!
PB: Tényleg az volt?
Cs.J.: Úgy mentem el, hogy „megváltom a világot”, és visszamentem összetörve. Azért ez elég megalázó volt. Aztán fájni kezdett a hátam a sok kemencézéstől, úgy döntöttem, hogy ebből elég, én nem leszek pék.
Megint üzletkötő lett.
Cs.J.: Jelentkeztem Budapest legnagyobb pékségébe, egy szlovák céghez. Az akkori multikat láttuk el kenyérrel, péksüteménnyel. Az én dolgom az volt, hogy ápoljam a kapcsolatokat, nézzem, mennyi a visszáru.
PB: Ezt már szerette?
Cs.J.: Nagyon. Sikeres is voltam benne. Mégis úgy döntöttem, hogy innen is odébbállok, mert elértem azt a szintet, ahonnan már nem tudtam továbblépni. Jelentkeztem egy egri pékséghez, fel is vettek, azt mondták, maradjak Pesten, szervezzem a szállításokat. Egyre jobban ment, a kis pékségből nagy pékség lett, belőlem meg régiós vezető. Rengeteget tanultam ettől a cégtől. Német volt a tulajdonosa, mindvégig arra törekedett, hogy minőségi alapanyagokból minőségi termékeket gyártson. Abban az időben Magyarországon nem sok pékség képviselte ezt. Nyitottam két saját és hat-nyolc franchise bolt a cégnek az évek alatt. Viszont ő is multi volt, egyre több boltot láttunk el, idővel a minőség is változott. Úgy éreztem, innen is menni kell. Még megfordultam két másik pékségben kereskedelmi vezetőként, de nem találtam a helyem, tovább léptem.
Úgy került egyik pékségből a másikba, hogy a szakmát iskolapadban soha nem tanulta. 30 éves volt, amikor leérettségizett, és idén, az év elején iratkozott pékiskolába. Jövő februárban lesz hivatalosan is pék.
PB: 16 évnyi munka után tudnak még önnek újat mondani?
Cs.J.: Ó, sok mindent! A kovásszal például sokáig nem tudtam mit kezdeni (nevet).
Otthon, a konyhában végzett próbasütéseket, de eleinte sehogy sem sikerült, nem használt adalékanyagokat, nem volt dagasztógépe, nem volt semmije.
Cs.J.: Volt a konyhai sütőm, a két kezem, meg a liszt, amit megvettem a boltban. Nem sikerült a sütés, akárhogy igyekeztem. Nyárra jutottam el odáig, hogy tudtam kenyeret, kiflit csinálni otthon.
PB: Így lett Panelpék?
Cs.J.: Igen.
PB: Hogy fért ott el? Egy panellakás konyhája nem éppen arról híres, hogy sok minden elfér benne.
Cs.J.: Nem is fértem el. Ráadásul hajnal 3-kor már zörgésre ébredt a családom, meg az alsó szomszéd is.
PB: Szerethették önt.
Cs.J.: Biztos nagyon örült a szomszédom (nevet), a csövet verte hajnal 3-kor, hogy hallgassak már el. Akkor került szóba, hogy ki kell jönnöm a konyhából, keresnem kell egy pékséget.
Pesterzsébeten talált is egyet, kapott egy sarkot, egy asztalt, egy táblát, ahogy ő mondja, és használhatja a különleges, több mint hatvan éves kemencét. Vállalkozás a vállalkozásban. Amit megsüt, termelői piacokon, bevásárlói közösségekben adja el. Egyszemélyes pék, eladó és szállító.
Cs.J.: Nem az az álmom, hogy éjszaka dolgozzak, hanem, hogy legyen egy saját pékségem, ahol olyan termékeket gyártok, amilyet én szeretnék, nem pedig olyat, amilyet a főnököm mond. Ez már részben sikerült, de még találnom kell egy munkatársat, aki legalább olyan elvakult, mint én. A hosszú távú célom pedig az, hogy letegyem a mesterpék vizsgát.
PB: Nem „felejt el” akkor majd péknek lenni?
Cs.J.: Nem, először leszek mestere a szakmának, és utána lesz róla papírom. Ez nagyon fontos ebben a szakmában (nevet). Már annak is örülnék, ha kistermelő lehetnék, csakhogy a törvény szerint otthon, a konyhában, mint kistermelő lekvárt főzhetek, tésztát készíthetek, de buktát már nem süthetek. Meg az is probléma, hogy nincsen búzaföldem. De már társultam egy gazdához, aki azt mondta, van neki másfél hektár szabadon, jövőre az már az én búzám lesz, amit oda vetünk.
PB: Lesz-e hozzá malom?
Cs.J.: Van egy malmom, egy gépi őrlőm, de nem működik. Úgyhogy egyelőre a pásztói malomban tudok majd őrölni és tárolni is, amíg nem találok más megoldást, vagy meg nem javítom a sajátomat. Tudom, sokan őrültnek tartanak.
PB: Mit gondol, hol, hogyan fog dolgozni 5 év múlva?
Cs.J.: Egyelőre elég ez az asztal, tudok perecet fonni, meg formázni, de nem tudom, hogy a kenyér mitől lesz akkora, amekkora, mit kell csinálni, hogyha friss liszt van, vagy ha elszaporodik benne egy bacilus. Egy csomó dolgot meg kell még tanulnom, meg vásárlókat is kell szereznem, utána mondhatom, hogy van értelme bővíteni és alkotni. A célom az, hogy legyen egy üzletem, egy saját pékségem, még ha nem is ekkora, mint ez, ahová befogadtak. Nem nagyon akarok én szállítani, inkább jöjjenek az emberek. Saját búzaföldet is szeretnék, hogy saját lisztet őrölhessek.
PB: Marad Panelpék?
Cs.J.: Igen, a közösségnek élek, a panel pedig egy óriási közösség. Nem könnyű, mert hozzá voltam szokva, hogyha boltot nyitottam, akkor volt pénz a háttérben, most ennek az ellenkezőjét kell megszoknom, hogy a saját erőmből kell megcsinálni mindent, lépésről lépésre, apránként. Először vettem egy táblát, aztán egy polcot, tálakat. Ezt folytatom, amíg saját pékségem és üzletem nem lesz.
A nap nagy részében erősödött a forint - a nap végére viszont megint veszített erejéből a magyar deviza. 
