A Budapest Airport elsősorban a főváros és az agglomeráció között naponta ingázók számára kínál rendkívül kedvezményes parkolási lehetőséget a MÁV Ferihegy vasútállomás közvetlen közelében.
Az 1. Terminál két hónappal ezelőtti bezárása óta a terminál pakolói teljesen kiürültek, a repülőtér üzemeltetője ezért más hasznosítási lehetőségeket keresett. Július végén a korábbi hosszú távú parkoló helyén egy P+R rendszerű „Ferihegy megálló” parkoló nyílt, ami az út túloldalán lévő vasútállomásra utal. A Budapest Airport célja, hogy az agglomerációból a főváros irányába munkába járók mindennapjait segítse, olcsóbbá tegye: az átlagos munkaidőhöz igazított tarifa szerint 14 óra parkolás mindössze 500 forint, ami egy kicsivel több, mint 1 liter üzemanyag ára. A tömegközlekedést is beleszámítva ez jóval kevesebb, mint amennyiből a 16 kilométerre lévő városközpontig oda-vissza meg lehet tenni az utat autóval. 24 óra parkolásért pedig csak 1000 forintot kell fizetni.
A Ferihegy megálló P+R parkolóban 128 férőhely áll az autósok rendelkezésére, innen 2 perc sétával lehet eljutni a vasútállomáshoz, ahol a BKV bérlettel is igénybe vehető vonatokra lehet átszállni. A repülőtérről vasúttal 10-25 perc alatt elérhetők Budapest legfontosabb közlekedési csomópontjai, mint Kőbánya-Kispest, Zugló, illetve a Nyugati pályaudvar. A repülőtéri parkoló ezért valódi alternatívát kínál az autósok számára, hiszen a tömegközlekedés révén a reggeli és esti csúcsidőszakokban nem csupán olcsóbb, hanem gyorsabb és kényelmesebb eljutást is lehetővé tesz.
A Budapest Airport szerint a parkoló üzembe állítása környezetvédelmi célokat is szolgál, hiszen a P+R rendszerű parkolók egyik fontos célja a város autóterhelésének, pontosabban széndioxid lenyomatának a csökkentése, amivel elősegítik a tisztább és gazdaságosabb a tömegközlekedés térnyerését. A kevesebb autóval pedig nem csak a szennyezés, hanem a zaj mértéke is jelentősen csökken.
Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?
Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?
Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Fillérről-fillérre próbál visszakapaszkodni a forint
29 perce
-
Banai Péter Benő: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos
körülbelül 1 órája
-
Pocsék hírek, pazar árfolyamok – a DAX és a BUX száguldásának rejtélye
körülbelül 1 órája
-
Itt van Törökország NATO-ja – Egy új katonai szövetség alakul
12 órája
-
Kiárusított arcok: már a nyugdíjasok is bérbe adják magukat az MI-nek
14 órája
-
Értékes hajóroncsra bukkantak Szicília mellett
14 órája
-
Indulhat a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektje – Itt a kormányhatározat
15 órája
- Több mint 70 éves téglagyár szűnhet meg Magyarországon, ebben az Orbán-kormány keze is benne van
- Próbál feltámadni a kábultságból a forint
- Itt a bejelentés – Indulhatnak a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv uniós projektjei
- Hogyan mehet csődbe egy patika Budapest kellős közepén?
- Ismét fellángolt a vita arról, hogy kell-e duzzasztómű a Dunára
- Szerb trombitafesztiválon kapcsolódott ki Orbán Viktor
- Hegedűs Zsolt és a NER luxusa, itt biztos nem szállt por a zsírra
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
- Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben 2026. augusztus 7. 19:07
- Energiaválság: nem akármi történt Pakson, Magyar Péter a helyszínre tart – frissítve 2026. augusztus 4. 08:19
- Már a budapesti rendőrség vizsgálja Szijjártó Péter ügyét, akár három év börtönt is kaphat 2026. augusztus 7. 14:02
- Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe 2026. július 19. 09:11
- A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről 2026. július 18. 11:38
- Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol 2026. augusztus 3. 05:51
- Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás 2026. augusztus 5. 12:10
Fillérről-fillérre próbál visszakapaszkodni a forint
Egyelőre erőt gyűjt a hazai fizetőeszköz a devizapiacon.
Itt van Törökország NATO-ja – Egy új katonai szövetség alakul
„Szükség esetén minden országot be kell vonnunk ezen ernyő alá” – mondták a török vezetés.
-
TikTok-videókkal alakítaná át a Disney+ szolgáltatást a Disney2026. augusztus 6. 09:30 -
Nyereségbe fordult Tibor Dávid építőipari vállalata2026. augusztus 6. 08:19 -
Lakásokat vásárolt luxusbirtoka mögött a fiatal ausztrál milliárdos2026. augusztus 5. 07:08 -
Közel negyvenezer milliárd forintnyi SpaceX-részvény válhat eladhatóvá2026. augusztus 5. 06:35 -
Tizenhét és fél millió eurós jutalék miatt perlik a Revolut alapítóját2026. augusztus 4. 14:27
További hírek >
-
A GDP majd felét az állam költi el Magyarországon, ami elvileg kiváló egészségügyre és infrastruktúrára lenne elég
05:26
-
A vagyonadó és a vagyonvisszaszerzés két nagyon különböző eszköz
16:55
-
Úgy tűnik Orbán Viktor már nem mondja meg a KDNP-nek, hogy fontos pozíciókba kit kell jelölniük
14:51
-
A gazdaság gyengélkedése ellenére megállíthatatlanul nő a közúti fuvarozás Európában
13:04
-
A magyar háztartások megsokszorozták részvényvásárlásaikat
11:56
-
Ittasan randalírozott Eger belvárosában: üzletek kirakatait törte be egy férfi
15:36
-
Orbán egykori vízügyi államtitkára is ellentmondott a volt miniszterelnök korábbi állításának
14:42
-
35 perces tanórák és kevesebb házi feladat jöhet az alsó tagozaton
14:44
-
Baka Andrást jelöli köztársasági elnöknek a Tisza
13:19
-
Új magyar külügyi stratégia készül, teljes szakítás jön az Orbán Balázs-féle MAGA-vonallal
08:00
-
Elárulta Forsthoffer Ágnes, ki ül be az ő székébe
2026. július 19. 09:11
-
A nap képe: száraz lábbal lefotózható a Parlament a Duna közepéről
2026. július 18. 11:38
-
Dörzsölheti a tenyerét, aki a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben vásárol
2026. augusztus 3. 05:51
-
Sokkal olcsóbb lesz végre a tankolás
2026. augusztus 5. 12:10
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Dubaj kiadta a világ egyik legveszélyesebb bűnszervezetének vezetőjét
2026. augusztus 9. 14:32
-
Kezdjen el gyanakodni, ha ilyen méhet lát – érkeznek az AI-vezérlésű mikrorobotok
2026. augusztus 9. 11:31
-
Volodimir Zelenszkij: az oroszok Odessza kikötőjének támadásával az élelmiszerbiztonságot fenyegetik
2026. augusztus 9. 13:32
-
Tragédia New York kikötőjében: életét vesztette egy 27 éves nő és egy öthónapos kislány
2026. augusztus 9. 12:47
-
Új NATO-t épít Törökország
2026. augusztus 9. 08:54



