1p
Az Új Széchenyi Tervből 3 milliárd forint uniós forrást használ fel a kormányzat részben a járási közigazgatás fejlesztésére, vagyis a szervezet- és ügyfélszolgálati munka fjavítására.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint - uniós forrásból -  a kormányhivatalok szervezetfejlesztésére 2,1 milliárd forint, az ügyfélszolgálati munka fejlesztésére 500 millió forint, a járási hivatalok feladatellátásának támogatására pedig 300 millió forint értékű projekt megvalósítását koordinálják a Nemzeti Államigazgatási Központtal és a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal.

A kormányhivatalok szervezetfejlesztése során átvilágítják és fejlesztik a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezetét. Felmérik az ellátandó állami feladatokat, a szervezeti működést, a személyi állományt és a közigazgatás-hatékonyságát 2013 decemberére. Különleges figyelmet fordítanak az ügyfélszolgálati munkatársak kiválasztására és képzésére, továbbá hatékonyabb ügyfélkiszolgálási rendszert alakítanak ki.


A kormány tavaly szeptemberben döntött a járások kialakításáról, az Országgyűlés pedig idén júniusban  elfogadta az erről szóló törvényt. Eszerint 2013 januárjától országszerte 175 járási, a fővárosban pedig 23 kerületi hivatal kezdi meg működését. Mindezek az államigazgatási ügyeket veszi át, tehát az állampolgárok itt intézhetik majd gyermekvédelmi, gyámügyi és egyes szociális ügyeiket, valamint ide tartoznak majd az okmányirodák, a munkaügyi és népegészségügyi kirendeltségek is.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az egész világ megszenvedi az iráni háborút?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 19:22
Vészjósló az IMF előrejelzése.
Makro / Külgazdaság Hormuzi-szoros: veszélyes precedens lenne a legújabb iráni ötlet?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 18:15
Az ENSZ nem tartja jó ötletnek.
Makro / Külgazdaság Donald Trump is bosszankodhat az amerikai GDP miatt
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:55
Kellemetlen meglepetés az amerikai gazdaságból.
Makro / Külgazdaság Májusban végleg elbúcsúzhat a Fed elnöke
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 16:25
A Fehér Ház tanácsadója szerint ez már szinte biztos.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen adat jött a német gazdaságból
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 14:34
Nincsen jó időszaka a német cégeknek.
Makro / Külgazdaság „A kétharmados győzelem a csodák világába tartozik, de vannak csodák” – jelentette ki Gulyás Gergely a Kormányinfón
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:57
Nem csak a választások előtti utolsó, hanem a jubileumi 200. Kormányinfót vezényelte le Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. 
Makro / Külgazdaság Itt a fordulat? Péntektől olcsóbb lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:42
Annak, aki piaci árat fizet – és ha a benzinkutakon is megmutatkozik az árcsökkenés.
Makro / Külgazdaság Ezúttal csak 47 milliárdot fogadott el a magyar állam
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 12:24
Pedig adtak volna még bőven pénzt a befektetők.
Makro / Külgazdaság Somogyi Zoltán: Van oka Orbán Viktornak aggódni
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. április 9. 10:57
A Political Capital szociológus alapítója az április 8-ai élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 95. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Nagy üzleteket kötött J. D. Vance Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 10:44
Sok-sok milliárd forint értékben vesz fegyvert, olajat és erőművet Magyarország, illetve magyar cégek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG