5p
A várakozástól elmaradó legújabb amerikai foglalkoztatási adatok nyomán kétségessé vált, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve a közeljövőben hozzákezd gazdaságélénkítő célú mennyiség enyhítési programjának leépítéséhez - vélekedtek a pénteki adatismertetés után londoni pénzügyi elemzők.

Ugyanerre a következtetésre jutottak a piaci szereplők is, és ennek nyomán pénteken jelentősen javult a magyar szuverén törlesztéskockázatra kínált határidős biztosítási csereügyletek (CDS) árazása a londoni piacon.

Kétszer is meggondolják

A pénteken közzétett amerikai munkaügyi statisztika szerint augusztusban nettó 169 ezer új munkahely jött létre az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban. Az előzetes konszenzus 180 ezres gyarapodást valószínűsített.

Az egyik tekintélyes londoni gazdaságelemző intézet, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai az adatismertetés után összeállított elemzésükben közölték: a meredek amerikai költségvetési kiigazítás - amely a tavalyi és az idei második negyedév között elérte az amerikai hazai össztermék (GDP) 5,1 százalékát -, valamint az államadósság-limit újabb emeléséről várható nehéz kongresszusi egyezkedés miatt az idén már nem is várják a munkahelyteremtés ütemének gyorsulását.

Emiatt a CEBR elemzői szerint a Fed várhatóan "kétszer is meggondolja", hogy mikor kezdjen hozzá a kötvényvásárlási program lassításához.

A ház felidézi, hogy amikor a Federal Reserve tavaly szeptemberben - a foglalkoztatási helyzet javításának kifejezett céljával - elindította a havi 85 milliárd dollár névértékű kötvényvásárlási programot, az amerikai munkanélküliségi ráta 7,8 százalék volt; most 7,3 százalék. Jóllehet történt mérsékelt előrelépés a munkapiaci helyzet javítása felé, a munkahelyteremtés üteme azonban nem gyorsult drámai ütemben a Fed mennyiségi enyhítési programjának kezdete óta. Az elmúlt hat hónapban havonta átlagosan 185 ezer új munkahely jött létre az amerikai gazdaságban; a havi átlag a tavaly augusztussal zárult hat hónapban 165 ezer volt. Az ütem tehát javul, de nyilvánvalóan nem olyan mértékben, amilyenben a Fed reménykedett - áll a CEBR pénteki londoni elemzésében.

A ház szerint ráadásul a munkanélküliségi ráta augusztusban mért marginális csökkenésének fő tényezője az is lehetett, hogy sokan egyszerűen felhagytak az álláskereséssel, és így kikerültek a statisztikából. A CEBR londoni elemzői szerint mindez együtt kétségessé teszi, hogy a Fed - az eddigi széleskörű piaci várakozásnak megfelelően - már ebben a hónapban elkezdi a mennyiségi enyhítési ciklus lassítását.

A rossz hírekből Magyarország profitál

A Fed kötvényvásárlási programjának visszafogásával kapcsolatos új piaci és elemzői kétségek nyomán többheti mélypontra csökkent a magyar államadósság-törlesztési kockázat fedezeti ügyleteinek költsége a pénteki londoni jegyzésben.

Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató csoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén adósságállomány törlesztési leállásának rizikójára köthető piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps, CDS) középárfolyama - az egyik legfőbb államadós-kockázati mutató - 304-305 bázispont környékén mozgott pénteken a londoni piacon.

A hét elején még 325 bázispont körüli magyar CDS-árazásokat mértek Londonban. A magyar CDS-tranzakciók legutóbb július végén jártak a pénteken mért árfolyam környékén.

A péntekre kialakult magyar szuverén CDS-árfolyam azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre most 304-305 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon, 20 ezer euróval olcsóbban, mint a hét elején.

A magyar CDS-árfolyamok az elmúlt néhány hónapban igen széles sávot jártak be: június végén például 365 bázispontos középárfolyamot is mértek Londonban az irányadó ötéves magyar szuverén devizakötvényre, vagyis akkor 60 ezer euróval volt drágább az egységnyi államadós-kötelezettségre kínált CDS-kontraktusok díjszabása, mint most.

A CDS-árfolyamok e széles kilengése jórészt éppen azt az idegességet jelezte, amelyet a Federal Reserve mennyiségi enyhítési ciklusának visszafogásával kapcsolatos várakozások szítottak a piacon, Ben Bernanke Fed-elnök erre utaló nyári kijelentései nyomán. Ez az idegesség különösen a felzárkózó piaci befektetési eszközök árfolyamát mozgatta az utóbbi hónapokban, a piaci szereplők várakozása szerint ugyanis a Fed likviditásözönének apadása felhajthatja az amerikai kincstárjegyhozamokat, szűkítve a felzárkózó térségi eszközök kínálta hozamelőnyt.

A felzárkózó piaci gazdaságok a Federal Reserve és a világ többi vezető jegybankja által alkalmazott rendkívüli mértékű monetáris enyhítés legfőbb haszonélvezői között voltak, mivel a pénzügyi válság óta a piacra zúdított - elemzői kimutatások szerint globálisan eddig mintegy 12 ezer milliárd dollárnyi - pótlólagos jegybanki likviditásból a hozamelőnyt kereső intézményi befektetők nem keveset juttattak felzárkózó térségi eszközökbe.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Váratlan fordulat: mégis mi történt az Ausztriában dolgozó magyarokkal?
Kollár Dóra | 2026. március 1. 06:49
Nem sikerült elérni a 150 ezres szintet, több éves tendencia fordult meg 2026 januárjában.
Makro / Külgazdaság Örülhet Merz kancellár: pöttömnyi lett az infláció Németországban
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:01
Februárban a vártnál kevésbé nőttek a fogyasztói árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált, előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Makro / Külgazdaság Embereket küld Orbán Viktor a Barátság vezeték megrongálódott részéhez
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:03
Szlovákiával közösen állít fel és küld Ukrajnába vizsgálóbizottságot a magyar kormány. Vajon beengedik őket?
Makro / Külgazdaság Több vagy kevesebb német dolgozik?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:49
Magas szinten, de stagnél a német munkanélküliség.
Makro / Külgazdaság Lehet irigykedni: tovább gyorsult a horvát gazdaság növekedése
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:24
Huszadik hónapja tart a növekedés, 2025 végén pedig még tovább is gyorsult a horvát GDP bővülése.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire is vágyik igazán Orbán Viktor a Barátság vezeték körüli csörtében?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 12:14
Pénzzel és szimbolikus győzelemmel távozhat a pástról a magyar kormányfő.
Makro / Külgazdaság Rég nem látott csúcsra ugrott a magyar munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:24
 Januárra ez a fajta szezonalitás nem jellemző, így valós létszámleépítésekről lehet szó.
Makro / Külgazdaság Tényleg közeledik az 1000 forintos benzinár?
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:16
Ha igen, akkor egyelőre kis lépésekben. Itt vannak a pénteki átlagárak és a szombati előrejelzés.
Makro / Külgazdaság Többmilliárd dolláros mentővet dobnak Ukrajnának
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 10:04
Az IMF-hitel segít fenntartani a gazdasági stabilitást, 1,5 milliárdot azonnal meg is kap Ukrajna.
Makro / Külgazdaság Olajblokád alá vettek minket Orbán Viktor szerint, felhívja Robert Ficót
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:12
Szokásos péntek reggeli interjúját adta a miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG