1p
Az uniós pénzek lehívását kezelő hazai pályázati intézményrendszer átalakítása mellett a kormány azt is vizsgálja, hogy a 2014-2020 közötti időszakban mennyire lehetne növelni a nem pályázati úton felhasznált EU-források arányát – nyilatkozta a Világgazdaságnak Cséfalvay Zoltán uniós főtárgyaló.

A mostani rendszer egyik problémája, hogy szinte minden uniós forrást pályáztatás útján osztanak ki, miközben ezt nem várja el az EU, ezért át kell gondolni, hogy hol van értelme pályázati rendszerben lehívni a forrásokat – mondta az NGM gazdaságstratégiai államtitkára.

Cséfalvay Zoltán a lap szerdai számában megjelent cikk szerint az iskolafelújításokat hozta fel példának. Szerinte a jövőben ezt úgy is meg lehetne oldani, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ összeállít egy szakmai listát azokról a településekről, ahol szükséges a rekonstrukció, ahol központosított irányítás mellett a jelenlegi helyzethez képest jóval rövidebb idő alatt lehetne végrehajtani az uniós projekteket.

Azzal kapcsolatban, hogy a fejlesztési források felhasználásában meghatározó szerepet játszó Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a következő hétéves ciklusban jelentősen veszít majd jelenlegi szerepéből, Cséfalvay Zoltán azt mondta: a szakpolitika (azaz a fejlesztések, működtetés és szabályozás) egységesítése logikus intézkedés, ugyanis ezzel egy kézbe kerül az adott szakpolitikára vonatkozó stratégia kidolgozása, az azért való felelősség, illetve a fejlesztések végrehajtása. A jelenlegi rendszer nagyon sok egyeztetést igényelt az NFÜ és a szaktárcák között, ami számos esetben a projektek időbeli csúszását eredményezte.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nem hisznek a fiatalok a KSH-nak
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 13:03
Úgy érzik, sokkal nagyobb az infláció a hivatalos adatoknál.
Makro / Külgazdaság A vártnál is jobban pörög a román gazdaság
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 12:47
A becsültnél nagyobb ütemben bővült a román GDP eddig idén.
Makro / Külgazdaság Máris sikerült befenyíteni a benzinkutakat?
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 11:33
Kiderült, mennyiért tankolhatunk keddtől.
Makro / Külgazdaság Átalakított különadók jönnek, reszkethetnek a bankok, a multik és az energiacégek
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 10:06
Háborúellenes akcióterv keretében alakítja át a sarcokat a kormány.
Makro / Külgazdaság A NATO átveszi az Oroszország elleni háború koordinálását
Káncz Csaba | 2024. július 8. 09:33
A NATO a washingtoni csúcstalálkozón külön parancsnokságot hoz létre az ukrajnai háborúval kapcsolatban és ezentúl egy magas rangú civil tisztviselőt fog állomásoztatni Ukrajnában. A csúcstalálkozóra az Egyesült Államokban és Franciaországban tapasztalható politikai bizonytalanság közepette kerül sor. Káncz Csaba jegyzete.
Makro / Külgazdaság Mi lesz Magyar Péterrel? És a Fidesszel? Kérdezzen Ön is Závecz Tibortól!
Privátbankár.hu | 2024. július 8. 08:27
Szerdán, a Klasszis Klubban. A szokás szerint 15:30 órakor kezdődő egyórás beszélgetésre ingyenesen lehet regisztrálni és máris kérdezni.
Makro / Külgazdaság Drámai adat jelent meg arról, hányan halnak meg az ukrajnai fronton
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 17:02
Független orosz hírportálok nyilvánosságra hozták legújabb becslésüket arról, hogy az orosz hadsereg hány embert veszít a háborúban. 
Makro / Külgazdaság Kijöttek a rendeletek, tolongani kezdtek a cégek a hatóságnál
Bocskai István-Izsó Márton | 2024. július 7. 15:01
Sokáig nem hitték el a cégek, hogy tényleg jönnek a szigorúbb kiberbiztonsági szabályozások, sokan pedig a kivárásra, megúszásra játszottak. Ennek most vége, megjelentek a részletes rendeletek, és sokan döbbentek rá, hogy nincs kibúvó, lépniük kell. De mit és hogyan lépjenek? Mit mond a hatóság, és mit mondanak a szakértők? Erről beszélgetett Bor Olivér, az SZTFH kiberbiztonsági és kommunikációs szakértője, Klement Gábor, a filter:max Kft. ügyvezető igazgatója, és Márton Miklós, a Vivetech Nyrt. vezérigazgatója Bocskai Istvánnal.
Makro / Külgazdaság Elege lett a barcelonaiaknak a turistákból
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 13:51
A várost fojtogató turizmus ellen tiltakoztak a helyiek. 
Makro / Külgazdaság Megkezdte működését a BMW kolozsvári fejlesztési bázisa
Privátbankár.hu | 2024. július 7. 13:03
Bár Debrecent is keblére ölelte már a BMW, a szomszédos Romániát szemelte ki legújabb informatikai fejlesztési központja létrehozására. A létesítmény Erdélyben lesz. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG