1p
Az Európai Bizottság minden rendelkezésre álló eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy Magyarország megfeleljen az uniós jognak és értékeknek – jelentette ki csütörtökön Koppenhágában az Európai Bizottság elnöke.

José Manuel Barroso a dán elnökség és a biztosi testület közös évadnyitó ülését követően újságírói kérdésre foglalkozott Magyarországgal. Közölte, elégedettséggel tölti el az a magyar bejelentés, miszerint a hatóságok készek módosítani a jogszabályokat, ha azok a Bizottság vizsgálata szerint ellentétben állnak az uniós jogszabályokkal és értékekkel. Hozzátette, hogy a testület éppen ezekben a napokban véglegesíti jogi értékelését, amelyet követően január 17-én jelenti majd be a döntéseit - számolt be róla a Bruxinfo.

Brüsszeli össztűz Magyarországra
A jelenleg terítéken lévő magyar ügyek mellett a nyugdíjreformot is előveheti az Európai Bizottság. Nyomás alatt tartják Magyarországot, azt várják, hogy mi lépjünk. Részletek >>>

Barroso úgy vélte, hogy az Európai Bizottságot a szerződések kvázi bírósági jogkörökkel ruházták fel. Leszögezte, hogy a Brüsszel minden rendelkezésére álló eszközt be fog vetni annak érdekében, hogy Magyarország megfeleljen a közösségi jognak és az értékeknek. Egyúttal emlékeztetett rá, hogy a testület már hosszabb ideje figyelemmel kísérte a magyarországi jogalkotást, és decemberben maga is két levelet írt a magyar kormányfőnek, arra kérve, hogy a kifogásolt tartalommal ne fogadják el a törvényeket. „Sajnos ez nem következett be” – tette hozzá.

"Ami árt az európai egységnek az káros"

Barroso egy másik kérdésre válaszolva leszögezte, hogy a Bizottság csak olyan kormányközi megállapodást tud támogatni a fiskális paktumról, amely teljesen összeegyeztethető a közösségi módszerrel és az uniós intézmények kiemelt szerepével. Kiemelte, hogy csak olyan megállapodáshoz tudja adni a hozzájárulását, ami nem gyengíti meg az EU egészét és nem veszélyezteti annak egységét. Ezért is tartja fontosnak, hogy lehetőségként valamennyi uniós tagállam részt vegyen a kezdeményezésben. Külön is megdicsérte a nem eurózóna-tag Dániát, amiért kész mindent elkövetni az EU egységének megőrzése érdekében. „Minden más fejlemény káros lenne, ami árt az európai egységnek” – tette hozzá.

Helle Thorning-Schmidt, a soros elnökséget ellátó Dánia miniszterelnöke elégedetten nyugtázta, hogy a fiskális paktum kitárgyalása nyitott minden tagország számára. Bár még korai lenne a szövegről beszélni, Koppenhága szerinte a lehető legnagyobb mértékben részt kíván venni a kezdeményezésben.

A Bizottság elnöke egy másik kérdésre közölte, hogy tovább kellene erősíteni a valutaövezeten belüli pénzügyi tűzfalat. Kérdésesnek nevezte ugyanakkor, hogy meddig készek elmenni a tagállamok. Előző nap Mario Monti olasz kormányfő az Angela Merkellel tartott találkozót követően szorgalmazta a pénzügyi tűzfal további erősítését. A dán kormányfő közölte, hogy nagy csodálattal nézi Monti erőfeszítéseit. Érti a tűzfal megerősítéséről szóló felhívásokat is – mondta -, de azt is hozzátette, hogy a tagállamok megítélése szerint decemberi csúcstalálkozójukon nagyon messzire elmentek ebben a kérdésben.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
Makro / Külgazdaság Döntött a kormány: az akkugyárakért is felel az új szuperhatóság
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 19:39
Új, országos illetékességű környezetvédelmi csúcsszerv, az Országos Élőkörnyezet-felügyeleti Főhatóság jön létre 2027. január 1-jén – derül ki az erről szóló, a Magyar Közlönyben csütörtökön kihirdetett kormányrendeletből.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György csak ügyvédjével üzent a vizsgálóbizottságnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:57
Varga Mihályt viszont meghallgatták.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG